
![]() Természetjárok öröme: átadták a Kecskehegyi kilátótA kirándulók, természetjárók, városszépítők, az erdőt szeretők és minden lokálpatrióta soproni legnagyobb örömére turisztikai vonzerejében tovább erősödött és gazdagodott Sopron és környéke – mondta dr. Simon István alpolgármester abból az alkalomból, hogy ma adták át a Sopron környéki 8 kilátó közül a felújított Kecskehegyi kilátót. Az átadásra a soproni természetjárók népes csoportja a Tómalom fürdőtől a kilátóhoz vezető turistaúton érkezett együtt dr. Simon István alpolgármesterrel és dr. Jámbor Lászlóval, a TAEG vezérigazgatójával. A túrázók között dr. Józan Tiborral, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke is jelen volt. A felújított Kecskehegyi kilátónál dr. Jámbor László a közelmúltban megjelent, Soproni kilátók című kiadványból idézve hangsúlyozta, hogy elődeink is is jól tudták, hogy a vidék gyönyörű tájainak páratlan élvezetét kínálják a kilátók és egyben fontos kirándulási célpontok is. Ezt bizonyítja, hogy a Sopron környéki kilátók közül hat is van, amely evázadnál is hosszabb múltra tekinthet vissza.
Dr. Jámbor László egy összefoglaló kilátó-történetet is ismertetett a helyszínen. Szólt a legrégebbiekről, amelyek mára már új formát kaptak, úgy, hogy ma is ugyanott állnak, ahova eredetileg emelték őket: a Károly kilátó (1876), a Várhely kilátó (1885), a Gloriett (1890) a Sörházdombi kilátó, a Kecskehegyi kilátó, amely 1905-ben épült, 1938-ban lebontották, majd 1973-ban újjáépítették, és most, 2013-ban felújították.
Vannak rövidebb múltúak: a Béke kilátó (1972), a Magas-bérci kilátó (2005) és az Ó-Hubertus kilátó (2005) és olyanok is, amelyeket már sajnos csak képeslapokról ismerhetünk: Pintytető, Muck kilátó. A TAEG Zrt. nagy gondot fordít a kilátók karbantartására, hiszen az idő vasfoga a fából épített kilátókat könnyen kikezdi. Ezért egy átgondoltan összeállított program szerint végzik a kilátók karbantartását, állagmegóvását – mondta dr. Jámbor László.
A TAEG célja mindezzel az, hogy a Soproni Parkerdő szolgáltatásainak színvonala folyamatosan emelkedjen, ugyanakkor a vezérigazgató azt kérte a soproniaktól, hogy segítsék az erdőgazdaságot abban, hogy az erdei környezetre vigyáznak, azt megőrzik, tisztán tartják és megelőzik a rongálásokat.
Dr. Simon István alpolgármester örömét fejezte ki, hogy a kilátó-avató túrára sok gyermek és fiatal is eljött. A kirándulók, természetjárók, városszépítők, az erdőt szeretők és minden lokálpatrióta soproni örömére újból turisztikai vonzerejében erősödött és gazdagodott Sopron és környéke – mondta az alpolgármester, aki felsorolta Sopron természeti környezetének számos különleges helyét, amelyek között a Várisi erdő, Brennberg, a Hubertus környéke, a Fertő tó, a Tómalom mind turisztikai látnivalókban bővelkedő helyeket jelentenek.
Nincs még egy olyan hely Magyarországon, de talán a világon sem, ahol ekkora területen, az egy négyzetkilométerre eső kilátók száma ilyen magas lenne – mondta az alpolgármester, és természetesen a természetszeretők és- barátok, a gyalogos turisták és túrázok száma ugyanezt mutatja. Dr. Simon István köszönetet mondott a TAEG-nek, hogy a legnagyobb gondossággal és elkötelezettséggel biztosítja, hogy a Soproni Parkerdő és a kilátók a kirándulók számára a legvonzóbb helyként szerezzenek örömet és jelentsenek vonzó célpontot. Gaál István, Ágfalva polgármestere, aki a gesztorságot vállalta a kilátó felújításában az összefogás fontosságát hangsúlyozta. Bartokos Alfréd, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség Természetjáró Bizottságának elnöke is megköszönte a TAEG-nek és Sopron városának, hogy támogatásuknak köszönhetően egy újabb gyönyörű panorámát kínáló helyet újítottak fel a kirándulók legnagyobb örömére. Dr. Józan Tibor, a Soproni Városszépítő Egyesület elnöke szerint a városszépítők céljait a legmesszemenőbben szolgálja mindaz, amit a város összefogva a támogatókkal a város és környezete érdekében, az itt lakók és az ide érkezők érdekében tesz.
A kirándulók az ajánló, örömteli szavakat követően birtokba vehették a kilátót és annak környékét, ahol szalonnasütő és pihenő hely is várja a természetjárókat. BTÉ
2013. április 27.
/
Kultúra
|
Vissza ez előző oldalra |