datum+nevnap
sopron.hu főoldal
Vissza az alap oldalra  |  Kezdőoldal


továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Sportgála - Sopron büszke sportolóira

A soproni sportvilág egyik legrangosabb eseményét tartották ma. A Sportgálán köszöntik Sopron sportjának legkiválóbbait, akik a város hírnevét öregbítik sportteljesítményeikkel.



Nagyszabású rendezvényen, Sportgálán köszöntötték Sopron sikeres sportolóit vasárnap, akik 2014-ben nemzetközi és országos szinten első-, második- és harmadik helyezésükkel öregbítették a város hírnevét.

 

 IMG_4143ccc.jpg

Sopron büszke lehet sportolóira: ezúttal összesen 166-an vehettek át emlékplakettet, illetve serleget. A kultúrműsorral színesített Sportgálán dr. Simon István alpolgármester méltatta a sikeres sportolók teljesítményét.

 

IMG_4147ccc.jpg

Dr. Simon István alpolgármester Sopron város nevében mindenkinek további sportsikereket kívánt, nagyon szép eredményeket, erőt, egészséget, lelkesedést, kitartást, fair play tiszta versenyzést, becsületességet a sportpályán belül és azon kívül is.

IMG_4259ccc.jpg

 

Hangsúlyozta:  a város, a közösség igyekszik mindent megtenni annak érdekében fejlesztésekkel, támogatásokkal, hogy a helyi feltételek adottak legyenek ahhoz, hogy a sportolók kitartásával, az edzők, sportszakemberek munkájával, a család támogatásával, összefogással, mindezek a szép eredmények megszülethessenek.  

  A gála fellépői remek hangulatot teremtettek a díjak és elismerések átadásához, amelyet azok a sportegyéniségek vehettek át, akikre Sopron méltán lehet büszke.

 

IMG_4214ccc.jpg

2014-ES ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁGOK EREDMÉNYEI
Egyesület Sportág  Kategória Eredmény
Soproni Tigrisek SE  Kerekesszékes Kosárlabda Felnőtt 3. hely
Mozgás Ritmus Lendület Club Sporttánc Junior – kiscsoport 3. hely
Turris SE (Asbóth András, Böhm Gábor, Lung Dániel, Markó András, Dr. Paár Dávid) Asztalitenisz Felnőtt 3.hely
Soproni Darazsak Akadémia Kosárlabda U15 serdülő 3. hely
Soproni Darazsak Akadémia Kosárlabda U17 kadett 3. hely
Soproni Darazsak Akadémia Kosárlabda U19 Junior 2. hely
Jazz-Dance Academy( Bóna Anna, Seifert Boglárka, Horváth Zsófia, Németh Csenge) Aerobik Ifjúsági 2. hely
Mozgás Ritmus Lendület Club Sporttánc Serdülő – formáció 2. hely
Mozgás Ritmus Lendület Club Sporttánc Junior – formáció 2. hely
Dirty Dance Sopron  (Bad pink) Sporttánc Felnőtt 2. hely
Synchro Sopron SE (Götz Lilien - Baptsán Réka - Turi Sára - Kuslics Petra - Varga Petra) Szinkronúszás U12 gyermek 2. hely
Jazz-Dance Academy (Boros Kata) Aerobik Gyermek  1. hely
Dirty Dance Sopron (Bowling) Sporttánc Gyermek 1. hely
Soproni Torna Club (Farkas Krisztina - Maráczi Hanga  - Nagy Diána  - Nádudvari Teréz - Vida Bianka - Hidy Noemi - Jones Nadin) Torna Gyermek 1. hely
Soproni VSE Tenisz (Kovács Balázs – Kovács Imre – Janda Martin) Tenisz F18 1. hely
GYSEV Sopron BMX SE BMX Cross Összesített 1. hely
Focus Team Hungary Hegyikerékpár Összesített 1. hely
SMAFC Tájfutó szakosztály (Melkes Antal- Rétfalvi Lajos – Spiegl János) Tájfutás Felnőtt – váltó 1. hely
SMAFC Tájfutó szakosztály (Skerletz Imola – Takácsné Tömördi Gabriella – Skerletz Noémi) Tájfutás Felnőtt –  váltó 1. hely
Soproni Bowling Club (Skobrics Zoltán, Pisarski Erich, Farkas János, Farkas Bucin Luminita, Baranyai Róbert) Bowling Felnőtt 1. hely
UNIQA-Euroleasing Sopron Kosárlabda Felnőtt  3. hely, MK 2. hely,    Közép Európai Liga 2.hely
Soproni Sördögök Kosárlabda Felnőtt 3. hely, MK 2. hely

 

NEMZETKÖZI EREDMÉNYEK 2014
Versenyzők Neve Egyesület Sportág  Verseny Neve Eredmény
Mini kiscsoport/Múzsa Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 3. hely – Gyermek
Mini Formáció/Hairspray Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 2. hely – gyermek
Mini Formáció/Pingvinek Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 1. hely – Gyermek
Radics Bettina Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 3. hely – Serdülő – duó
Tihanyi Dorka Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 3. hely – Serdülő – duó
Imre Viktória Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 2. hely – Serdülő – duó
Majoros Petra Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 2. hely – Serdülő – duó
Lendvai Dorina Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 1. hely – Junior – duó
Németh László Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 1. hely – Junior – duó
Junior formáció 1./Buborékok Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 2. hely – junior
Junior formáció 2./Charlie Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 1. hely – junior
Felnőtt formáció/ Kemény tempó Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 3. hely – Felnőtt
Felnőtt kiscsoport 2/Az utolsó Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 3. hely – Felnőtt
Felnőtt kiscsoport 1/ Mix seven Dirty Dance Sopron Sporttánc VB 1. hely – felnőtt
Kovács Dávid  ------- Triatlon VB 2.hely  -  felnőtt
Böröndy Vivien Soproni Darazsak  Kosárlabda EB  Magyar Válogatott U20 - 2. hely 
Kuttor Enikő Soproni Darazsak  Kosárlabda VB  Magyar Válogatott U17 - 3. hely 
Weninger Virág Soproni Darazsak  Kosárlabda VB  Magyar Válogatott U17 - 3. hely 
Böröndy Dominika Soproni Darazsak  Kosárlabda VB  Magyar Válogatott U17 - 3. hely 
Tóth Luca SRSE Karate - shotokan VB 3. hely – Gyermek
Róth Máté SRSE Karate - shotokan VB  3. hely Gyermek
Gáll Bernadett GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás EB 3. hely – junior
Erdélyi Roland GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás EB 2. hely – junior
Dr. Gasztonyi Károly Soproni Líceumi Vívóegylet Vívás – kard VB 2.hely – veterán
Eőry Viktória SRSE Karate - shotokan VB 2. hely – Gyermek
Gáncs Adrienn  SRSE Karate - shotokan VB 2.hely csapattal
Szabó Dorina SRSE Karate - shotokan VB 2. hely – Serdülő
Szalon DK „Dödi” (Pintér Edina, Binder Mónika, Szatmári Zsuzsanna, Sophi Fasching) Szalon Darts Klub Darts EB 2. hely -Felnőtt
Soproni Építők SK (Böröcz Tamás - Szigethi Botond - Horváth Tibor) Soproni Építők SK    Vitorlázás         shark 24 EB  2. hely Felnőtt összesített
Bokor János Soproni Rádióamatőr Klub Rádióforgalmi verseny EB 1. hely – Vegyes üzem 100 Watt
Szerelem Nikolett SRSE Karate - shotokan VB 1. hely – Gyermek
Zsebők Cintia SRSE Karate - shotokan VB 1. hely – Serdülő
Szalon DK „Droidok”  (Németh László, Melisek Zsolt, Szabados Attila, Végső János) Szalon Darts Klub Darts EB  1. hely -Felnőtt
Szalon Darts Klub, Tripla Mix (Puskás Erzsébet - Végső János - Szabados Attila) Szalon Darts Klub Darts EB  1. hely -Felnőtt
Némethné Bősze Viktória Szalon Darts Klub Darts EB  1. hely -Felnőtt
Szepesi Csenge Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin EB  1. hely -Felnőtt
Némedi Varga Csilla GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás – WBF VB  1. hely -Felnőtt

 Babos Tímea, Honti Katalin, Körtélyesi Gergely szintén nemzetközi színtéren szerzett Sopron nevének megbecsülést és dicsőséget sportsikereivel.

 

 

2014 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 1. HELYEZETTEK 
Versenyzők Neve Egyesület Sportág  Kategória
Dívós Boglárka Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Gyermek
Kovács Tímea Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Gyermek
Brieber Patrícia Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Felnőtt
Pálfy Zsófia Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Felnőtt
Forgács Eszter Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Junior
Ragats Klaudia Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Junior
Böcskei Barnabás SMAFC Szektorlabda Junior
Füzy Csaba SMAFC Szektorlabda Felnőtt
Viserálek Balázs Soproni Sörgurítók SE Teke Ifjusági
Fekete Zsófia Focus Team Hungary Hegyikerékpár U11
Kádár Anna Focus Team Hungary Hegyikerékpár U13
Kiss László Mátyás SMAFC Karate - kyokushin Gyermek
Németh Dzsenifer SMAFC Karate - kyokushin Gyermek
Gáncs Dávid SRSE Karate – shotokan Gyermek
Király Zsanett SRSE Karate – shotokan Felnőtt
Czifrik Hajnalka Széchy Tamás Sportiskola Masters Úszás Felnőtt
Mesics Péter SMAFC Tájbringa – hosszútáv Felnőtt 
Spiegl János SMAFC Tájfutás – középtáv Felnőtt 
Rák Edina SMAFC Paradíjlovaglás Felnőtt
Buzonics Dominik Soproni VSE Tenisz – páros F12
Skobrics Zoltán Soproni Bowling Club Bowling Felnőtt
Szalai Patrik GYSEV Sopron BMX SE BMX Gyermek
Pichler Igor GYSEV Sopron BMX SE BMX Ifjusági
Kelemen Botond GYSEV Sopron BMX SE BMX Junior
Kránitz Mátyás Kamikaze K.K.K.  Karate - kyokushin Serdülő
Varga Benjamin Soproni Atlétika Club Atlétika 800m Gyermek
Hanzséros Róbert Lővér Íjász Egyesület  Íjászat Gyermek
Gyarmati Bálint Lővér Íjász Egyesület  Íjászat Serdülő
Simon Tamás Lővér Íjász Egyesület  Íjászat Serdülő
Dr. Szabadkai Péter Lővér Íjász Egyesület  Íjászat Felnőtt
Hirschler Rebeka Soproni Építők SK Vitorlázás – laser 4.7 Felnőtt

 

 

2014 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2. HELYEZETTEK 
Versenyzők Neve Egyesület Sportág  Kategória
Kádár Eszter Focus Team Hungary Hegyikerékpár U9
Schmidel Regina Focus Team Hungary Hegyikerékpár U17
Horváth Csaba Focus Team Hungary Hegyikerékpár Master
Horváth Kata Dirty Dance Sopron Sporttánc Serdülő
Bugoi Vivienne Dirty Dance Sopron Sporttánc Felnőtt
Sipőcz Patricia Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Junior
Vissi Klaudia Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Junior
Tomasits Kíra Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Serdülő
Tihanyi Bianka  Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Serdülő
Szakács Olivér GYSEV Sopron BMX SE BMX Serdülő
Réti Tibor GYSEV Sopron BMX SE BMX Junior
Bak Réka Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Junior
Palotai Bori Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Junior
Nótáros Mihály  Soproni Modellező Egyesület Repülőmodell Felnőtt
Puskás Borbála Széchy Tamás Sportiskola Masters Triatlon Felnőtt
Horváth Attila Soproni Judo SE Judo Gyermek
Hermann Benedek Soproni Judo SE Judo Gyermek
Szabó Szebasztián Lővér Íjász Egyesület Íjászat Gyermek
Szabó Andor Lővér Íjász Egyesület Íjászat Gyermek 
Molnár Ferenc Lővér Íjász Egyesület Íjászat Serdülő
Varga Boglárka SMAFC Karate – kyokushin Gyermek
Máté Rajmond SMAFC Karate – kyokushin Gyermek
Dénes Ákos SMAFC Karate – kyokushin Serdülő
Ferenczi Csongor SMAFC Karate – kyokushin Ifjusági
Gaál Gellért Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Serdülő
Orosz Dóra Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Ifjusági
Jámbor Albert Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Gyermek
Pöpperl Pascal SRSE Karate – shotokan Gyermek
Kovács Panna SRSE Karate - shotokan  Serdülő
Kovács Balázs SVSE Tenisz – páros F18
Kovács Imre SVSE Tenisz – páros F18
Berecz Boglárka Soproni Atlétika Club Atlétika – 800m Gyermek
Koch Bernát Soproni Atlétika Club Atlétika – 800m Gyermek
Róka Daniella GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás Ifjusági
Wéber Dániel GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás Ifjusági
Hirschler Ludovika Soproni Építők SK Vitorlázás – laser radial Felnőtt

 

 

2014 ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 3. HELYEZETTEK 
Versenyzők Neve Egyesület Sportág  Kategória
Horváth Zsófia Jazz-Dance Academy Aerobik Serdülő
Bóna Anna Jazz-Dance Academy Aerobik – duó Serdülő
Seifert Boglárka Jazz-Dance Academy Aerobik – duó Serdülő
Benő Krisztina Jazz-Dance Academy Aerobik – duó Serdülő
Kovács Júlia Jazz-Dance Academy Aerobik – duó Serdülő
Lékai Gabriella Dirty Dance Sopron Sporttánc – duó Felnőtt
Török Flóra Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Serdülő
Galambos Viktória Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc – duó Serdülő
Friderics Márta Mozgás Ritmus Lendület club Sporttánc Junior
Kuslics Anna Synchro Sopron SE Szinkronúszás Utánpótlás
Szajvolt Gábor Soproni Modellező Egyesület Autómodell Felnőtt
Kocsis István Soproni Modellező Egyesület Repülőmodell Felnőtt
Zsejki Boglárka Focus Team Hungary Hegyikerékpár U9 
Varga Benedek GYSEV Sopron BMX SE BMX Ifjusági
Schlosser Márton GYSEV Sopron BMX SE BMX Junior
Makai Krisztián Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Gyermek
Neuherz Szonja Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin  Serdülő
Görög Bettina Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Serdülő
Jakab Benedek Kamikaze K.K.K. Karate – kyokushin Serdülő
Kiss Milán Rokkó SMAFC Karate – kyokushin Gyermek 
Ferenczi Csenge SMAFC Karate – kyokushin Serdülő 
Gáncs Krisztián SRSE Karate – shotokan Felnőtt
Király Zoltán SRSE Karate – shotokan Felnőtt
Kiss András SRSE Karate – kyokushin Felnőtt
Horváth Attila Soproni Judo SE Judo Gyermek
Gál Miklós Soproni Judo SE Judo Gyermek
Kerékgyártó Patrik Soproni Judo SE Judo Serdülő
Vajda Tamás Soproni Judo SE Judo Felnőtt
Nyári Krisztián Harcosok Csapata SE  Ökölvívás Serdülő
Bese Dominik Harcosok Csapata SE  Ökölvívás Serdülő
Pandur Péter Fertő Tavi Vitorlázó Egyesület Vitorlázás – Laser Standard osztály U21
Horváth Dorottya Soproni Úszók Baráti Köre Úszás - 50m hát Ifjúsági
Horváth Rezső Soproni Atlétika Club Atlétika – hétpróba Ifjúsági
Róka Vanessza GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás Junior
Dobos Zsuzsanna GYEVÁT Sportegyesület Ökölvívás Felnőtt
Pisarski Erich Soproni Bowling Club Bowling Felnőtt
Király Gábor Lővér Íjász SE Íjászat Felnőtt
2015. március 1. / Sport
Vissza ez előző oldalra 
Belvárosi képek