| |

A Faun

A színházi élmény szempontjából teljesen lényegtelen a műfaji besorolás kérdése, ha mégis, akkor esetünkben feltétlen találóbb elgondolkoztató szatíra meghatározással illetni Knoblauch darabját, mint azt egyszerűen levígjátékozni.

Fondorlatos trükkök, erős élet- és emberismeret, emberien gyilkos humor, zűrzavar és rendteremtés. Ha valaki színlap és minden előzetes informálódás nélkül ülne be a nézőtérre, az szerzőként bizonyára Molnár Ferencre tippelne, amivel nem is járna messze az igazságtól, hisz kortársak voltak. Amikor a XX. század elején a Nemzeti bemutatta a darabot, óriási sikert aratott, több évadon keresztül szerepelt a teátrum repertoárjában, ahol több mint száz előadást ért meg. Száz év elteltével sem érezhetjük porosnak a darabot, a Faunt alakító Dózsa Zoltánra pedig ma is érvényes Kosztolányi jellemzése: „virgonc, eleven, humoros és groteszk, elejétől végig fáradhatatlan és bravúros, fürge, mint az evet, és ügyes, mint a majom.”

- Nagy színészi lehetőség ez a címszerep, így megpróbálom ennek minden porcikáját, minden részletét kiaknázni, nagyon bízom benne, hogy ez sikerül is – mondja Dózsa Zoltán, akit három évvel ezelőtt Csehov Három nővérében már láthattunk a soproni színpadon.

- A darab annak a társadalomnak mutat görbe tükröt, amelyben egyébként maga a szerző is oly sikeres lett, színpadi szerzőként, híres műgyűjtőként és társasági emberként egyaránt. A természettől és a természetességtől való eltávolodás ma épp oly égető kérdéssé kezd válni, mint a Knoblauch által, időnként maró gúnnyal megrajzolt elmúlt századelőn – jellemzi a darabot Márton András rendező, aki Craddock ügyvéd szerepébeni színpadra is lép.

Hogy miért lehet érdekes ma számunkra Knoblauch szatírája? A XXI. század elején egyre égetőbb kérdéssé kezd válni, hogy a civilizáció és a természet hogyan, mi módon tud együttműködni. Ennek a gondolatnak a születését láthatjuk, ahogy naivul, kedvesen és egyúttal rendkívül érzékletesen elénk tárja azt, amikor egy természeti lény felteszi azokat a kérdéseket, melyekre a válaszokat már magunk sem tudjuk: kik vagyunk, mi közünk a természethez, hova tartunk és egyáltalán mit jelent számunkra az, hogy civilizáció.

Pluzsik Tamás