datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Répceszemere

_00017_4.jpg
Répceszemere Győr-Moson-Sopron megye dél-nyugati részén, Vas megye határán, a Répce folyó mellett fekvő település. Csáfordjánosfa, Iván és Dénesfa, illetve a Vas megyei Csánig és Répcelak határolja. 1979 óta csak közúton közelíthető meg. A legközelebbi vasútállomás az 5km-re lévő Répcelakon van. Győrből legkönnyebben a 86-os főúton Répcelakon át, Sopronból a 84-es főúton Újkérig vagy Simaságig, onnét Iván érintésével érhető el. A településről személygépkocsival könnyen és gyorsan megközelíthető az Európa szerte híres gyógyfürdő centrum: Bükfürdő 18km, Sárvár 25km, az Alpok-aljában fekvő történelmi kisváros, Kőszeg 35km, Szombathely 38km, Sopron 50km.

Répceszemere már a rómaiak korában jelentős településnek számított. Valószínűleg a Savariához tartozó helyőrség állomásozott itt, egy ideig még a híres Apollinaris légió is itt tartózkodott. Ebből a korból származik a község területén a múlt században talált ép római sírkő. A honfoglalást követően hamarosan a magyarok is megtelepedtek, méghozzá a Szemere nemzetség tagjai, akik a Huba törzsn_00019_PICT0265.jpgek voltak egyenes ágú leszármazottai. Hivatalos oklevélben először 1265-ben említették a község nevét. A XVI. század elején a reformáció lutheránus szárnya gyökeret vert Répceszemerén, a későbbiek során a katolikus és az evangélikus lakosság között összetűzésekre is sor került. I. Lipót császár 1702-ben vásártartási jogot adományozott a községnek. Évente két alkalommal tartottak vásárt, ami a község ipari fejlődését is felgyorsította. Érdemes megemlíteni, hogy 1863 karácsonyán itt tartotta alakuló ülését a Magyar Történészek és Régészek Társulata. A XX. század leghíresebb embere a faluban dr. Mesterházy Dezső paptanár, a Bécsi Királyi Akadémia tanára volt. Sok egyéb mellett az ő nevéhez fűződik a Szent Keresztről elnevezett szerzetesnővérek letelepítése Répceszemerén. A nővérek 1925 és 1945 között működtek a faluban, még iskola és óvoda is állott a vezetésük alatt.

_00018_PICT0266.jpgJelenleg körjegyzőséggel, óvodával, alsó tagozatos iskolával, kultúrházzal, községi könyvtárral valamint idősek otthonával rendelkezik. A faluban működik vegyes bolt, italbolt, posta, panzió, fuvarozó, díszfaiskola, bérfűrészelő és két kft. A falu 25km-es körzetén belül sok munkalehetőség van. Fekvése és belső elrendezése alkalmassá teszi falusi turizmus, szabadidőközpont kialakítására. A falu határában lévő erdők vadászati lehetőséget nyújtanak. Katolikus templom, evangélikus imaház és harangláb található a faluban. Több régi kúria felújításra került. A régi parasztházak közül sokat osztrákok vásároltak meg és újítottak fel.

Nevezetességek:

  • R. Katolikus Templom
  • Hősi Emlékmű
  • Millenniumi kettős kereszt
  • Római kori sírkő
  • Evangélikus imaház
  • Evangélikus harangláb
  • Régi evangélikus iskola
  • Régi r. katolikus iskola
  • Régi apácazárda
  • Mini arborétum
  • Petró-Szalay kovácsműhely
  • Régi Frang ház
  • Régi Jugovics kúria
  • Régi Kinzel kúria
  • Régi Körmendy ház
  • Régi Pomper major
  • Régi Takács kúria

 

www.repceszemere.hu