ANDRÁSSY PÉTER: THIRRING GUSZTÁVRÓL

A két hónappal ezelőtt (is) előkerült szabályzat, kétféle erdőt vetített elém. Az egyikben: katonás rendben, azonos távolságra egymástól, azonos életkorú nyárfák sorakoznak, cserjék nélkül. Létrehozását ugyan, erdősítésnek nevezik, az eredményt azonban már nem erdőnek, hanem faültetvénynek. A másik, egy természetközeli erdő több, és különböző életkorú tölgyfajjal, gyertyánnal, itt-ott hárssal, sokféle cserjével, alpesi és kontinentális lágyszárúval.

Aligha kétséges, hogy asztaltársaságunk ­ amely nem szabályzatoknak, hanem magatartásnak, sokszínű, lassan formálódó kulturális hagyománynak köszönhetően él. évtizedek óta ­ sikeresen elhárítva a kisajátítási törekvéseket ­ a természetközeli erdőhöz hasonlít, ahhoz, amiből egyre kevesebb van.

E játékosnak tűnő bevezető mondatokat azért választottam, mert egy igazán kiemelkedő, a legnagyobb tiszteletet érdemlő soproni tölgy, az 1861-ben született és 1941-ben elhunyt Thirring Gusztáv életének és munkásságának bemutatására készültem. Talán akad, a jelenlévők között olyan, aki átlapozta „Magyarország legnagyobb hetilapjában” (Isten bizony ez áll a címlapon) róla írt visszaemlékezésem „sztoriját”; azt, hogy városunkban, a kiegyezés évtizedében - a Rátz és a Thirring vaskereskedő családokban aranyat neveltek. Rátz Lászlót, aki Nobel-díjas tudósok tehetséggondozó tanára lett, illetve; Thirring Gusztávot: „városunk hűséges fiát, a világviszonylatban is nagyra értékelt sokoldalú tudóst.„ (Heimler Károly, 1941.).

Néhány származási, családi adat, a tudósnak: ”A Soproni Thirring nemzetség háromszázéves múltja” című munkájából, amely 1934-ben jelent meg Sopronban (Székely és Társa Könyvnyomdája). „ A Thirring név 1623-ban tűnik fel először Sopronban. A nemzetség tagjai nevüket többféle változatban írták és írják … és csak a legújabb kutatások eredményei bizonyították, hogy közös törzsből erednek…. Háromszáz év alatt e nemzetség tagjai, eleintén iparosok és kereskedők, később értelmiségi ágak képviselői is, oly megbecsülést és köztiszteletet vívtak ki maguknak, melyre mi utódok, kik e megbecsülés részesei vagyunk, büszkeséggel tekinthetünk.„ A 62 oldal terjedelmű mű egyik fejezete, a Thirring vaskereskedés történetét foglalja össze : „…az immár 163 év óta fennálló üzlet Sopron egyik legrégibb vaskereskedése, egyike azon kevésnek, mely keletkezése óta állandóan ugyanazon család kezén van.” Itt idézem a mű egy lábjegyzetét:”Nem szükséges hangsúlyozni (nem a csudát, mondom én), hogy a Sopronból eredő Thirring-családokhoz semmi közük sincs a bécsi zsidó Tiring cégnek.” ( Milyen okos megfogalmazás az antiszemita vád kivédésére? Nekik nincs közük!) Thirring Gusztáv atyja T. Lajos (1817-1867) vaskereskedő, édesanyja pedig Schwarz Lujza (1823-1892), a hírneves eperjesi evangélikus lelkész leánya volt. Házasságukban 7 gyermek született, de csak 3 fiút nevelhetett fel a korán özvegységre jutott anyja.

Adott tehát a háromszáz éve hazánkban megtelepedett, evangélikus hitet követő soproni vaskereskedő polgári család, melynek tagjait, a hazához, a szülővároshoz való kötődését a hűség és az örömteli szolgálat jellemezte. Mi kell még ehhez? Jó iskola a gyereknek, jó barátok, jó munkatársak és közösségek a felnőtteknek és mindenek felett Isten kegyelme: testi és lelki egészség nyolc évtizedre! Valamennyi megadatott!

A 19. század közepétől a város gazdaságának fejlődése, polgárainak gazdagodása (1869-ben a 21180 soproni lakos közül, igen magas 11 265 volt a kereső, ebből 2517 az iparos; 548 a kereskedő és hitelező!) is jelentősen hozzájárult az iskoláztatás feltételeinek (épületek, felszerelés, kollégiumi férőhelyek, kiváló tanárok fogadása) javulásához. A Bencés Gimnázium emeletbővítéssel újjávarázsolt épületét 1875-ben avatták fel. A tanulók száma itt 300 fölé, az evangélikus líceumban pedig, 400 fölé emelkedett. (Nemcsak a Dunántúlról, hanem Trencsénből, Árvából, Zólyomból, Pozsonyból és Bécsből is érkeztek!) Érdemes idéznünk e témakörben, az iskola történetét feldolgozó könyvből: „Az egyre gyarapodó adományok és alapítványok sora is hozzájárult az intézet fejlődéséhez. A korábbi Rupprecht- és Schey-féle alapítványhoz 1867 őszén, Thirring Lajos soproni vaskereskedő is csatlakozott.” Az iskola akkori igazgatója Müllner Mátyás, az ifjúság nevelési célkitűzéseit, az alábbiakban látta:„Nem hivatása a tanuló ifjaknak az idő előtti szereplés, hanem oly tudományos törekvés s jellemfejlesztés, melynél fogva képesekké legyenek arra, hogy maholnap férfiakul szerepelhessenek, s tettek által elismerést s méltánylást vívhassanak ki maguknak a nemzet akár tudományos, akár politikai életében.” („A SOPRONI LÍCEUM - Szerk.: Győrffy Sándor és Hunyadi Zoltán” – Tankönyvkiadó, Budapest, 1986).

Amikor a tölgy hasonlatot leírtam, még nem ismertem Dr. Schneller Károly jogász, statisztikus professzornak, Thirring Gusztávról, 1941-ben megjelent írását (Miskolci Jogászélet Könyvtára Új sorozat 62. szám), amelynek a bevezető mondatát emelem ki: „Ha kivételesen dús lombozatú, szemre is szép, hibátlan fát nézünk, feltehetjük a kérdést: vajjon a mag, a csíra volt-e különösen ép vagy a talaj volt-e kivételesen szerencsés, amelyben felnőtt?”

Az ép csíra családi és iskolai talaja szerencsésen találkozott. A helyi német nyelvű népiskolából a szülők a fiút az evangélikus líceumba íratták, ahol a kisgyermekkorban elsajátított, de elfelejtett magyar nyelvet újra kellett tanulnia és teljesítve a család elvárásainak, tehetségének megfelelő szintet. Iskolájáról felnőtt korában így vallott: „Itt lett a német fiúból izzó magyar férfi, itt tanultam hazámat, vallásomat és a nemzeti gondolatot megbecsülni, mely hármas irányelvként vezérelt életemben.” Középiskolás tanulóként egyre kiterjedtebben foglalkozik földrajzi, természetrajzi, történelmi tanulmányokkal. Különösen érdekli Sopron múltja, amelyről adatok tömegét gyűjtötte. Alaposság, a „kapcsolat-keresés szenvedélye jellemezte.” Az előbb idézett Schneller Károly szerint: „Thirring Gusztáv arra született, hogy statisztikus legyen.”

A Budapesten 1884-ben szerzett bölcsészdoktori, majd 1885-ben középiskolai tanári oklevele és két nyertes földrajzi tanulmánya, még nem ezt jelezte. Annál is kevésbé, hiszen a friss diplomás, az egyetem antropológiai tanszékének tanársegédje lett (1884-1888). Miután a tanszék, belátható időn belül nem kínált számára feljebb lépést, 1888 március elsejével elfogadta a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal állásajánlatát., ahol aztán 38 éven keresztül 1894-től aligazgatóként, majd 1906-tól, igazgatóként ­ dolgozott nyugdíjazásáig. Ő indította meg 1894-ben a fővárosi Statisztikai Évkönyven sorozatát és szerkesztette a Statisztikai Zsebkönyveket. Az általa kezdeményezett adatgyűjtések új irányokban bővítették munkaterületét. Módszerét számos országban vették át. A „Budapest félszázados fejlődése” c. műve, az Akadémia Széchenyi-díját nyerte el.

Érdekes harmónia és logika van abban, hogy először a természet, a földrajz, a turisztika foglalkoztatja, majd a társadalmi mozgások tömegjelenségeibe mélyed el, hogy „azután a múltba merüljön és a patinás szülőföld, valamint a család kegyelet iránti tartozásának lerovásával fejeződjék be.”

Önálló publikációi kezdetben főként munkakörével kapcsolatosak. Elsősorban a budapesti népszámlálások összesítéseit dolgozta fel „nagy elmélyedéssel.” A vizsgálat egyre bővült, gazdagodott: jöttek a népesedéstörténeti és kivándorlási adatok elemzései. Utóbbiból néhány következtetés ma is aktuális, pedig ezeket 1904-ben írta: ”A kivándorlás egyetlen gyógyszere tehát csak az lehet, hogy azon a vidéken oly termelési módok honosíttassanak meg, amelyek nagyobb népesség exisztenciájának biztosítására alkalmasak. A kivándorlás csak symptomája más bajoknak, orvoslás csak úgy képzelhető, ha a symptomát előidéző bajokat szüntetjük meg.” Ezután a nemzetközi statisztikai szervektől ( Thirring 1903-tól a Nemzetközi Statisztikai Intézet rendes tagja, 11 éven át előadója.) nyert mandátumok teljesítése után a családtörténet, a népesség- és gazdaságtörténelem legérettebb alkotásai következtek.

Példák a statisztikai jellegű publikációi sorából

1. Budapest: „Budapest főváros demográfiai és társadalmi tagozódásának fejlődése az utolsó 50 évében; Budapest gyermekegészségügyi viszonyai (1906); Budapest építőipara és építkezései (1906); Budapest közoktatásügye az 1905/6. tanévben és a községi iskolák statisztikája 1828-1907 (1908); A főváros szegény néposztályának lakásai (1894); Budapest népességének társadalmi rétegzései(1907); A vándormozgalom jelentősége Budapest népességének gyarapodásában (1925).” - A Pallas Lexikon III. kötetében, Budapest (1894).

2. Sopron: „Sopron népességének fejlődése és összetétele (1931); Sopron lakásviszonyai a 18. század közepén (1834); Az első soproni népszámlálás (1937); Sopron népessége a 18. század elején (1938); Sopron vármegye községeinek népesedési fejlődése az utolsó 150 év alatt (1938); A Széchenyi család soproni házai (1939); A soproni polgárság vagyoni viszonyai II. József korában (1939); Sopron városa a 18. században (1939); Adatok Sopron 112. év előtti gazdasági helyzetének ismeretéhez (1940); Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től napjainkig” (1941. halálát követően).

Nem véletlenül emelem ki a publikációk felsorolása között, az 1891. október 12-én történt házasságkötését Waisbecker Irénnel; dr. W. Antal kőszegi orvos és jeles botanikus leányával, aki mint írónő, a tudományos munkásságában is hűséges társa volt ötven évig, boldog házasságban. Négy gyermekük közül Gusztáv, műszaki szakemberként szolgált a fővárosnál,

Emíliával együtt; Lajos a Statisztikai Hivatali osztályvezető, László pedig magánmérnök volt.

Kihagyhatatlan két példa, a feleség írásaiból: Egy folyóirati cikk: „Emlékek viharos időkből, amikor a Széchenyiek megszerették Sopront” (Soproni Szemle, 1940. 2-3. szám). A másik,a Sopron Civitas Fidelissima albumban (1925) megjelent: „Mert Sopron földje szent” című verse, amelyben kemény üzenet az 1921-es soproni népszavazás eredményének ismeretében a trianoni döntéshozóknak („Bősz ellenségünk szól: Széttépve minden határtok/ De Sopron népe ím felzúg:/ Félre a rabló kezekkel...”).

3. Országos: (magyar nyelvű) „Városaink népesedési viszonyai 1777-ben (1898); Népesedésünk kútforrásai a múlt század végén (1901); Városaink lakosságának kereseti viszonyai a 18. század második felében (1901); Népünk foglalkozása az 1900. évi népszámlás világításában (1904); Városaink népességének alakulása 1787-1910-ig (1911); Akadémiánk és a hazai statisztika (1927); Magyarország népessége II. József korában(1938).” Utóbbi az Akadémia kiadásában jelent meg, és akadémiai elismerést hozott.

Földrajz ­ Turizmus Idegenforgalom­

A „született statisztikus” első és egész életen át tartó szerelme, a földrajz volt. Bölcsészetdoktori értekezése Sopronnak és környékének éghajlatával foglalkozott. Felettese Hunfalvy János „Egyetemes földrajz” c. könyve III. kötetét, a szerző halálát követően befejezte és közzétette (1890). A Pallas Nagy Lexikonában ő írta Magyarország földrajzát és statisztikáját 7000 cikkben, 700 oldal terjedelemben. A Magyar Földrajzi Társaságban alelnökként szolgált. Könyvfordításai (Pl. Hedin Svenn: Ázsia szívében), önálló könyvei, földrajzi vonatkozású dolgozatai, rendkívül népszerűek voltak. Ide tartoznak például: „Sopron és környékének hőmérsékleti viszonyai” (1885); Vas- és Torontálmegye rövid földrajzi leírása (1886); A Fertő és vidéke (1886); A magyar Alpok vidéke” (1905) .

Vitathatatlan, hogy „ A hazai turistaság úttörő munkása volt Már kora ifjúságában a rajongó szerelmese a soproni hegyek fenséges világának. Fogékony lelke itt Sopronban termékenyült meg, ennek a városnak arculata adja meg neki azt a szilárd alapot, amelyre később felépíti élete nagy munkájának. Szeme előtt folyik az akkori Sopronban meg induló turisztikai pionírmunka, amelyet a máig virágzó Soproni Városszépítő Egyesület egyre erőteljesebben mutat, erdei utak építésével és azok jelzéseivel feltárja és a későbbi turista törekvések alapjait veti meg.” (Heimler Károly)

Szinte hihetetlen az a szerteágazó gazdagság, amit munkásságával kapcsolatban, e témakörben ismertetnem kellene, így aztán jórészt címszavakra, állomásokra szorítkozhatok. Egyik alapítója volt a Magyar Turista Egyesületnek, amelynek 1889­93 között titkára, majd 1909-1919 között elnöke. Az egyesület megbízásából írta a „Budapest környéke” (1900); kiadványt, a Turistaság és az Alpinizmus Részvénytársaság kérésére pedig, az alábbi „kalauzokat”: „Budapest (1919); Budapest dunajobbparti környéke (1920); Budapest dunabalparti környéke (1923); Felső-Dunántúl (1933).. Az általa szerkesztett részletes helyi kalauzok közül kiemelem a „Soron és környékének részletes kalauza” c. négy kiadást megélt füzetet, amelyet Heimler Károllyal együtt írt. Turista kalauzai közt, az első Budapest-környékit követően: a „Sopron és a Magyar Alpok” című, újdonság következett, a Dunántúli Turista Egyesület kiadásában ( 1911) . Ez a munka a szorosan vett gyakorlati (útvonalak) tájékoztatásokon kívül gazdag topográfiai és történelmi anyagot ölel fel. „Valóságos forrásmunka a magyar és német nyelven megjelent könyv,” írta Heimler Károly. Sopron háláját fejezte ki azzal, hogy a Dunántúli Turista Egyesület díszelnökévé választották és egyik újonnan épült turistautat, róla nevezték el.

Magyar tanárom gyakran hallott javaslatát ­ inkább tőle, mint róla ­ követve, idézek két ritka forrásmunkából.

1. „Kirándulások Sopron környékén 1855.” kézírásos útinapló. „Schneeberg-Höllenthal-Gutenstein július 16-18. Útunk minden kanyarodásánál új meg új elragadó kép tárult fel szemeink előtt, s ha visszatekintettünk, szinte megborzongtunk annak tudatában, hogy mi a meredek vadonban jöttünk le. Szépségét leírni képtelen vagyok; ha azt mondom, hogy magasra nyúló sziklafalak váltakoznak a fenyvesek sötétjével s üde rétek élénk zöldjével, hogy a meztelen sziklákból nagy fenyőfák nőnek ki …”

2. „Sopron Civitas Fidelissima„ című kötet. (1925): „A Belvárost széles övben veszi körül a külső város, mely a kereskedelem és forgalom gócpontja. A széles Várkerületen bonyolódik le az üzleti életnek majdnem minden fázisa; bolt, bolt mellé sorakozik itt, szebbnél szebb kirakatok csalogatják az idegeneket, a hetipiac napjain (hétfőn és pénteken) óriási embertömeg nyüzsög a hatalmas útvonalon, amelyet a piaci árusok és a vidékről érkezett szekerek ilyenkor ellepnek. Nagy az ellentét a csendes Belvárossal szemben; ezé a múlt, amazé a jövő.”

Hazánk és ezen belül a mi környékünk idegenforgalmának fejlesztésében ­ átfogó földrajzi és kultúrtörténeti ismereteire, kapcsolataira, közéleti szerepléseire építve ­ kiemelkedő munkát végzett.. Jellemző írásai e témakörben: „Az idegenforgalom, mint jövedelmi forrás (1892); A hazai idegenforgalom emelése érdekében (1901); Eine Woche in Budapest und Ungarn (1911); Vidéki városaink és az idegenforgalom (1927); A soproni idegenforgalmi statisztika és a város idegenforgalma” (1937). A sikeres akciók sorából ki kell emelnünk a Soproni Városszépítő Egyesület elnökségének, ezerötszáz bécsi Asztaltársasághoz írt levelét, amelyben Sopront és környékét megismerő kirándulásra hívta őket. Az 1934. februárjában postázott levelek is hozzájárultak ahhoz, hogy néhány éven belül, a korábbi alig ezernyi nyaralóvendégek száma, húszezerre növekedett.

Társadalmi, hazafias politikai vállalások, elismertség

Tudom, hogy a negyven év vírusos fertőzöttsége, a „mozgalmi kór” miatt, ezek a fogalmak sokak számára még mindig idegennek, bűnös tévelygésnek tűnnek: a „pénz beszél, ” a „politika üzleti vállalkozás,” az „állam a legrosszabb gazda” liberális globál hülyítés cégtábláival. Én azonban Thirring Gusztávról beszélek, arról, akiről Heimler Károly ezt írta: „Amikor Sopron legváltságosabb napjait élte, Thirring Gusztáv szíve akkor nyilatkozott meg a legszebben. Mint a Nyugatmagyarországi Liga elnöke óriási munkát végzett Nyugatmagyarország megtartása érdekében és a soproni népszavazás körül. Fáradhatatlan agilitásával a fővárosban az elfásult lelkeket felrázta, úgyhogy azok százával siettek Sopron megmentésére.” Minden bizonnyal eszébe sem jutott, hogy ő semleges és nem politizál, így aztán élete legszebb jutalmának tekintette, hogy hazafias tevékenységéért Sopron, a díszpolgárok sorába emelte, hogy „ szülővárosa, félévszázados távozása után még mindig fiának vallja.”

„Társadalmi téren rendkívül széleskörű munkásságot fejtett ki … vezető szerepet töltött be számos előkelő hazai és külföldi tudományos és társadalmi egyesületben.” (Heimler Károly).

Közülük a legjelentősebbeknek mondhatók: Magyar Statisztikai Társaság (alapítók egyike, elnök); Országos Statisztikai Tanács; Institut International de Statistique, Hága (rendes tag 34 éven át); Société de Statistique de Paris; Ceskoslovenska Statickia Spolecnost (hazafias érzésből 1939-ben lemondott a tagságról); Magyar Néprajzi Társaság; Magyar Turista Egyesület (1889-1993 titkár, 1909-1919 elnök); Dunántúli Turista Egyesület (díszelnök); Frankenburg Irodalmi Kör; Soproni Városszépítő Egyesület; Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Köre (központi választmányi tag); Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete (tiszteletbeli tag); Nyugatmagyarországi Liga (elnök); Soproni Evangélikus Líceum Diákszövetsége (díszelnök).

Legjelentősebb elismerések: Magyar Tudományos Akadémia – levelező, (1902) majd rendes tag (1926). Egyetemi rendkívüli tanári cím (1906). Magyar Királyi főtanácsos (1922). Sopron Város Díszpolgára (1932).

Amikor szemevilága annyira meggyengült, hogy olvasni és írni sem tudott, munkájában a család minden tagja szeretettel állt mellé és végezték irányításával, a könyvek, cikkek sajtó alá rendezését. Három nappal halála előtt diktált levelében még a Soproni Szemle jövője foglalkoztatta, fájlalta, hogy a betegség tétlenségre kényszeríti, ami soproni munkásságának befejezését jelentheti. 1941-ben hunyt el, hamvai a soproni Evangélikus Sírkertben nyugszanak. Halálát követően, a hazai és a tudományos körök, szaktudásáról és munkásságáról, többnyire együtt emlékeztek „kedélyének, melegségéről, őszinte, nyitott baráti hűségéről.”

Emlékét őrzik: 1. Sopronban a „Lövér körút mentén kanyargó, fenyvesekkel szegett sétány, a Thirring út, amely a Ciklámen ösvény eleje”. Sajnos a térképeken nem szerepel. 2. Szülőházának falán (Sopron, Színház utca 17. ) Vígh Tamás fémdomborműve, a következő felírással: „Itt lakott Thirring Gusztáv a magyar statisztika és a soproni történetírás kiemelkedő alakja. Állíttatta a Központi Statisztikai Hivatal és a Városszépítő Egyesület” (1981). 3. Thirring Gusztáv út, Sopronbánfalván, 4. A Kőszegi Turista Egyesület Stájer-házak turistaszobája: „Dr. Thirring Gusztáv menedékház” nevet viseli. 4. A „Thirring-szikla” a Dobogókő északi oldalán. 5. Nevét viselő Természetbarát Egyesület, Szombathelyen. 6. A Thirring Gusztáv emlékérem, amelyet évenként adományoz a Fejér megyei Természetbarát Szövetség..

(Elhangzott a Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság ülésén, Sopron, Perkovátz Ház, 2011. március 17.)