datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

  	képek
| továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Megújul a Páneurópai Piknik emlékpark

Látványképek és további fotók a Képgalériában

A Páneurópai Piknik 22. évfordulójára megújul a határáttörés történelmi helyszíne. Az Európai Unió által is támogatott beruházásnak köszönhetően új sétautak, új piknikasztalok és padok, új fasor, valamint új rendezvényszínpad várja majd az érdeklődőket.



A soproni önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően, az emlékpark mintegy 30.000 négyzetméternyi területén szükség szerint elvégzik a gyepfelület korrekcióját és pótlását. A területen 60 piknik és pihenőpad-, valamint 24 vörösfenyő piknikasztalt kap helyet. Egy kilométer hosszúságban új tematikus sétautat alakítanak ki, az út mentén pedig információs táblákon lesz olvasható majd a Páneurópai Piknik és a rendszerváltás története.

A mai nap során dr. Fodor Tamás polgármester helyszíni bejáráson tekintette meg a munkálatokat, a felújítás jelenlegi állapotát. A bejáráson Sopron polgármesterével együtt részt vett dr. Magas László, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke, továbbá a felújítási munkálatokat vezető és koordináló szakemeberek is.

P1100605c.jpg

Nagy Zsolt, városi főkertész elmondta: Az emlékpark területére 50 darab kislevelű hársfát ültetnek el az autóút másik oldalán lévő Akadémiai emlékparkhoz hasonlóan, így módon is egységet alkotva. Szintén újdonság, hogy 20 méter hosszúságban felújítják a rossz állapotban lévő műszaki zárat, valamint kialakítanak egy 10 × 20 méter nagyságú, 1 méter magas színpadot. Ez a tervek szerint a későbbiekben helyszínül szolgálhat majd különböző kulturális előadásoknak.

P1100613c.jpg

Az emlékpark megújítási munkálatait a Sopron Holding ZRt. munkatársai végzik 42 millió forintból. A beruházás része a „Weg in die Freiheit – Út a szabadságba” címet viselő projektnek, amely az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében, az Európai Unió támogatásával valósul meg.

P1100623c.jpg

A projektben Sopron partnerei: Burgenland Turismus, Páneurópai Piknik 89' Alapítvány, Fertőrákos Önkormányzata, Ruszt önkormányzata, St. Margitbánya önkormányzata, Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatósága, Magyar Turizmus Zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága.

P1100624c.jpg

A megújult emlékparkot az évfordulón adják át a soproniaknak. Ebből az alkalomból szeretne Sopron és Fertőrákos közösen valódi piknik hangulatot „varázsolni” a helyszínre. A részletes programot a közeljövőben ismertetik majd.

sopron.hu

 

2011. július 15. / Kultúra