![]() |
![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Nyolcszáz résztvevővel tartották meg az idei Liszt Ferenc Kerékpártúrát Harka és Doborján között, a Liszt Év jegyében.
Az esemény idén a Liszt Év miatt különlegesnek számított: a résztvevők egy, a Liszt Ferenc életének eseményeivel és műveivel kapcsolatos teszt kitöltésével külön nyereménysorsoláson vehettek részt. A tesztet kitöltők között kerékpárt sorsoltak ki.
Ez alkalommal a támogatók között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium képviseletében, Mészáros Imre is lekerekezte a 25 kilométert, mielőtt a tombolasorsoláson átadta volna a minisztérium által felajánlott 2 kerékpár egyikét.
A túra egyik védnökeként Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője is kerékpár felajánlásával tette még vonzóbbá a rendezvényt.
Papp Attila a túra szervezője elmondta: Harka Önkormányzata közösen az ausztriai Sopronnyék (Neckenmarkt) Önkormányzatával 2003 óta szervezi a Liszt Ferenc kerékpártúrát, minden év augusztusának utolsó vasárnapján. 2004 évben csatlakozott a rendezvényhez Doborján (Raiding) önkormányzata is, ahol Liszt Ferenc szülőháza található.
A túra résztvevői Harkáról indulnak, majd két település közötti, ,,egykori" határon át érkeznek Neckenmarktba (Sopronnyék). Itt rövid pihenőt tartanak, amelyet követően indulnak tovább Doborjánba, Liszt Ferenc szülőházához. A Liszt-szobornál mindig köszöntő hangzik el és koszorúzást tartanak, majd visszaindulnak Harkára.
A táv 25 km, a szintidő 3 óra. Minden leadott és érvényesített nevezési lap sorsoláson vesz részt, ahol az értékes nyeremények között több kerékpár is mindig kisorsolásra kerül.
sopron.hu