datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Asztalitenisz oktatás indul - az edzett fiatalokért

A Deák téri Általános Iskolában beinduló asztalitenisz suli a gyerekek szempontjából újabb alternatívát jelent a szabadidő aktív eltöltésében, mindennapi testedzésnek alkalma, ugyanakkor az asztalitenisz az egészséges versenyszellemet és a kitartást is fejleszti – mondta az iskola igazgatója abból az alkalomból, hogy idéntől együttműködésben a Turris Sport Egyesülettel asztalitenisz suli indul az iskolában.



Asbóth Imre iskolaigazgató elmondása szerint, az iskolában a testnevelés tanórák keretében, de külön edzéseken is szakemberek segítségével tanulhatják és gyakorolhatják a sportágat a gyermekek és a fiatalok.

Az utánpótlás nevelés és az élsport mellett a hobbisport támogatását egyaránt erősíti a beinduló asztalitenisz-oktatás.

P1110592c.jpg

Az egyesület elnöke elmondta: fontos, hogy egymásban partnerekre találtak a sportág elkötelezettjei Sopronban, ezért céljuk, hogy minél többen bekapcsolódjanak a munkába, hogy az eddigi eredményekhez hasonlóan a megyei, a regionális és az országos ranglistán minél több soproni asztaliteniszező legyen.

P1110597c.jpg

A Sopronhoz köthető asztaliteniszezők sikereinek folytatása a cél, együtt a sportot szeretők táborának bővítésével – hangsúlyozta Abdai Géza alpolgármester. Évekkel ezelőtt a semmiből éledt újjá az asztalitenisz a soproni elkötelezett szakembereknek köszönhetően, úgy, hogy ma már az élvonalban is vannak soproniak.

P1110604c.jpg

Ezeket az eredményeket a Magyar Asztalitenisz Szövetség is díjazta és elismerte – hangsúlyozta Sopron közösségi ügyekért felelős alpolgármestere, aki egyben megköszönte a jelenlévő dr. Jámbor Lászlónak, az országos szövetség elnökségi tagjának a támogatását.

P1110608c.jpg

BTÉ