Sarkady Sándor, Sopron Díszpolgárának ünnepi beszéde a Hűség Napján:

Tisztelt ünneplő Barátaim! Kedves jó Soproniak!

Városunk legnagyobb ünnepére - immár nemzeti ünnepünkre -  sereglettünk össze a Hűségzászló  tövében. 1921. december 14-ére emlékezünk, Ezen a napon – éppen 90 esztendővel ezelőtt - népszavazáson tettek hitet elődeink hűségükről, város- és hazaszeretetükről, olthatatlan ragaszkodásukról a szülőföldhöz.

Milyen szívemelő véletlen, hogy a mi nagy ünnepünk éppen advent, a várakozás, az Úrjövet várásának bizakodó napjaira esik!

Mert a Megváltó jobb jövő eljövetelét ígérte nekünk akkor az Idő!

Somogyváry Gyula regényhősének, a Sopronba visszatérő Dersy Géza főhadnagynak a  szavait idézem az És mégis élünkből, felvillantva a történelmi pillanat szívdobogtató szépségét:

„S mikor megállott a vonat és kicsapódtak az ajtók, harangszó vert a fülünkbe A Szent Mihály-templom öreg harangja összekondult a Domonkosokéval, a bencésekével, az Orsolyiták tornyának zengésével, meg a többi templom harangjaival,.. Az állomásépület előtt, a túlsó házsoron megállott egy létrás, csöbrös ember, az utcai lámpa sárga világában. Létráját a falhoz támasztotta, ecsetjét megmártotta a csöbörben, enyvet mázolt a falra és felragasztott egy új hirdetést. - Karácsony vigíliáján e hirdetéssel adta tudtul a világnak Ferrario, hogy január elsején visszakerül Sopron Szent István koronája alá."

Hosszú, nehéz, küzdelmes hónapok teltek el, amíg az a plakát kikerülhetett a soproni vasútállomás falára.

A trianoni békediktátum gyalázatos égisze alatt, 1921 augusztusában osztrák csendőralakulatok lépték át az ezeréves magyar határt. Úgy tűnt, hogy mirajtunk már csak az isteni csoda segíthet…

De megtörtént az a csoda!

A rongyos gárdaként elhíresült, mintegy varázsütésre egybeverbuválódott irreguláris magyar erők Ágfalva határában puskatűzzel fogadták és visszaverték a betolakodókat. S ezzel kezdetét vette a másfél hónapig tartó Nyugat-magyarországi Felkelés. A hősi küzdelem eseményeinek felsorolása helyett, Lendvay István versével hadd idézzem meg a rongyos gárda lelkületét, fanatikus hitét, önzetlen áldozatvállalását a hazáért:

Merre vágunk? Csillag se mondja

Csak hajunk lobog s ruhánk rongya.

Bordánk alól a szívünk lángol

s az örök vágy bennünk ficánkol:

legyen már egyszer Magyarország

jók vigyék már egyszer a sorsát,

legyen már egyszer szép megállás,

boldog nappal és nyugodt hálás.

Unokák, ha sírunkat futják,

ne is köszönjék, ne is tudják,

hogy Isten volt a generális,

s ha verte börtön és halál is:

őutána vérbe, sárba

ment a gárda.

És ez a diadalmas felkelés vezetett el 1921 decemberében a soproni népszavazáshoz.

A nagy idők nagy lelkeket, nagy jellemeket szülnek:. A  legnagyobbak közül hadd idézzem meg legalább néhányuk nevét!  Illesse tisztelet azokat a nemzethű politikusainkat - Bethlen Istvánt, Bánffy Miklóst  Ullein-Reviczky Antalt, akik elérték, hogy 1921 októberében az osztrák fél is kénytelen legyen aláríni a velencei egyezményt, melynek értelmében Sopron és környéke hovatartozásáról népszavazásnak kell döntenie.

És gondoljunk a magyar vágyaknak erővel is nyomatékot adó Gömbös Gyulára, aki a háttérben a fegyveres felkelés megszervezője és legfőbb irányítója volt, s azokra katonai vezetőkre, akik a felkelő harcokat közvetlenül irányították; Maderspach Viktorra, Kaszala Károlyra, Gebhardt Pálra, Székely Elemérre - és hithű társaikra,

És ne feledjük a kifürkészhetetlen arcú, eltökélt kormánybiztost, Sigray Antalt, a rongyosokkal titokban összejátszó városparancsnokot, Ostenburg Moravek Gyulát vagy a Lajtabánságot kikiáltó Prónai Pált. - Megannyi más-más elképzelést dajkáló, más-más jövőképet dédelgető ember - legitimisták és szabadkirályválasztók vegyesen - de akik mégis összefogtak, mert egyek voltak valamiben: a hon szeretetében. /Elgondolkodhatnánk  ezen mi is, széthúzó mai magyarok.../

És emlékezzünk azokra a szellemi vezetőkre is, akik a népszavazás előkészítésén dolgoztak városunkban, emlékezzünk Thirring Gusztávra és Házy Jenőre, a magyar tudomány két európai rangú alakjára, akik Sopron legválságosabb napjaiban a Nyugat-magyarországi Területvédő Liga élére álltak, és éjt nappá téve dolgoztak a város megmentésén.

És gondoljunk büszkén és hálás szívvel arra a 15.304 névtelen magyar, német és horvát polgárra, akik 90 évvel ezelőtt ezen a napon Szent István országára adták le szavazatukat, aminek eredményeképpen Sopron 72,8 %-os többséggel a magyar haza része maradt, s adózzunk végül tisztelettel és csodálattal a Civitas fidelissima legendás polgármestere:  Sopronyi-Thurner Mihály emlékének, aki a vészterhes időkben gyújtóhangú, kétnyelvű beszédekkel állt ki a magyarság igazáért, Sopron megmentéséért. Azt pedig főleg ne feledjük, hogy a népszavazást követően mi minden jót tett!

Tervszerű és eltökélt munkát folytatott a háború-sújtotta és gazdasági vonzáskörét elveszített város talpra állításáért. Sopron boldogulásának útját a gyáripar, az idegenforgalom és a közművelődés fejlesztésében(vélte) megtalálni - Beiktatásakor tartott programbeszédében mondotta: „Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni." - Városépítő tevékenységéből külön kiemelkedik mintaszerű szociális politikája. Á gazdasági világválság idején felbecsülhetetlen segítséget jelentettek a szegénység számára az ő nyomorenyhítő, munkahelyteremtő intézkedései.

Haladjunk mi is thurneri hűséggel a sorsunk ránk szabta úton!

Ne érjen bennünket utol Petőfi szemrehányó szava: „ Mi, magyarok, nagyon vasárnapi nemzet vagyunk," -. Mutassuk meg, hogy nem csak ünnepelni, de dolgozni is tudunk!

Mert ne feledjük: Nem az az igazi hazafi, és nem az az igazi európai, aki folyton a hazáról és Európáról prédikál, hanem az, aki a maga helyén, a saját ideje által rámért munkát úgy végzi el, mintha az egész haza, egész Európa nevében csinálná!

És emlékezzünk ezen a napon arra is, hogy 1921-ben Sopron nem először vizsgázott jelesre hűségből és magyarságból. Erre figyelmeztetnek a  Hűségkút szoboralakjai is: 1277-re, amikor István bíró és a soproni tanácsurak - gyermekeiket is feláldozva - hívek maradtak a magyar királyhoz. És 1989-re, amikor a hazánkat a szabad Európától elválasztó vasfüggöny - talán a történelem igazságszolgáltatásaképpen - éppen Sopron határában szakadt darabokra.

Legyünk büszkék arra, hogy a Hűség és a Szabadság városa vagyunk!

Kedves Barátaim! - Kilencven esztendővel ezelőtt bátor, halálmegvető fiatalok áldozták    életüket ezért a városért. Ők nem sajnálták vérüket ontani, mi se sajnáljuk hát verítékünket hullatni a jobb holnapért. A Szent Mihály-templom tövében, az ó-temetőből  Machatsek Gyula, az új-temetőből Szecsányi Elemér, az ágfalvi sírkertből Baracsi László figyel bennünket.

Dolgozzunk híven, munkával bizonyítsuk, hogy nem hiába áldozták ifjú életüket a maradékért. Mert a tisztességes munkán áll vagy bukik a Jövő…

A Széchenyi szellemét megidéző Kosztolányi Dezső szavaival búcsúzom; „Itt felelek arra a kérdésre, melyet mellünknek szegeztek: lenni vagy nem lenni? Hát igenis lenni, lenni: elsősorban embernek és emberiesnek lenni, jó európainak és jó magyarnak lenni, kétfelé vívó nyugatinak és keletinek, nagyra feszülő, alkotó akaratnak s alázatos munkásnak. Aki Rolls-Royce-ról és kéjlakról álmodozik, az távozzon innen...”

Akiben nem szunnyad egy szikra a széchenyis építők: hitéből, az sem való ide.  Azt a lelket és nyelvet, melyet rövid időre örökbe kaptunk, új szellemmel fényezve, csorbítatlanul át kell adnunk utódainknak.

Ez a küldetésünk - „áldjon vagy verjen sors keze" - ez a mi küldetésünk. Kissé lehajtani a fejet.

De a szívet azt föl, föl, barátaim!