Tisztelt Polgármester Úr! Nagytiszteletű Rektor Úr! Nagytiszteletű Esperes Úr! Tisztelt Templomigazgató Úr!

,,Mire is várakozunk ádvent idején?” – teszi fel a kérdést Pilinszky János egy írásában. A válasza így hangzik: ,,Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént. Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön”.

,,Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.”

Látszólag az ember hétköznapi életét könyörtelenül meghatározza az idő három, – összebékíthetetlennek tűnő – fázisa: a múlt, a jelen és a jövő.  Látszólag ez így van. De nem a mélyben.

,,Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje ”– írja Pilinszky.

A várakozás nem idő, nem ,,CSAK” idő. A lelki várakozás elsősorban állapot.

Mert a minőség ideje időtlen. A jóság ideje időtlen. A szépség ideje időtlen. Az igazság maga időtlen.

Ezekben megnyilvánul AZ ABSZOLÚT ÉRTÉK amelynek kimondhatatlan nagyságára Advent ideje, de legfőbbképpen Karácsony is mutat.

Az ünnep lényege éppen ebbe a ( Pilinszky által is leírt) időtlenségbe való emelkedés.  Az ünnep lényege: hogy a mi földi időnk így közeledik minőségben ahhoz, ami az örökkévalóság, a múlhatatlanság. Ami igazi reménységünk.

Az ünnepből így nyerhetünk reménységet. Így lehetünk többek. Többek szeretetben.

A közös ünnepi adventváró esemény FÉNYE is így árad ki évről-évre az egész közösségre, és teszi többé, gyarapítja közösségünket. Az adventi koszorún meggyújtott gyertyák fénye jelzi a várakozás idejének múlását, A MINŐSÉGI IDŐT, a várakozás beteljesedésének közeledtét.

Tisztelt Soproniak!

Szívből kívánom Önöknek, hogy az ünnepvárásnak ez a lelki töltete, fénye és ragyogása világítsa be a karácsonyig előttünk levő napokat, és segítsen arra, hogy a teljessé vált ünnepben felismerjük az egyetlen, megtartó erőt és hatalmat: a Világ Világosságát.