| |

A Nemzeti Összetartozás Napja - a magyarságunk legnagyobb értékünk

A Sopron Erdélyi Kör és Sopron Önkormányzata közös szervezésében tartották a Trianoni Békediktátum 92. évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Napját.

Az eseményen részt vett Csáti Szabó Lajos, a Horvátországi Református Egyház püspöke és Szenn Péter, a horvátországi Haraszti Református Egyházközség lelkésze.  Sopron város vezetése – dr. Fodor Tamás polgármester, Abdai Géza és dr. Simon István alpolgármesterek – Sopron képviselőtestületének több tagja szintén jelen volt a soproni református templomban tartott ünnepségen.

Elsőként dr. Úry Előd, a Soproni Erdélyi Kör elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

- Szent helyen, számunkra a legszentebbről, a nemzetünkről gondolkodni jöttünk most össze. Ma van a trianoni emléknap és a nemzeti összetartozás napja – kezdte beszédét dr. Simon István alpolgármester. -  Tisztelgésül a Parlament előtt felvonták az országzászlót a köztársasági elnök, a házelnök és a miniszterelnök jelenlétében – tette hozzá.
1920. június 4-én írták, íratták alá az úgynevezett békeszerződést vagy diktátumot. Máig fájó seb az egész magyar nemzetnek Trianon. 92 évvel a békediktátum aláírása után még mindig összeszorul a szívünk a hazánkat ért példátlan igazságtalanság láttán. Morálisan az igazságtalanságot mindig jobb elszenvedni, mint okozni. Merítsünk tehát erőt belőle, erősítse lelkünket, magyarságunkat.

- És ma van a nemzeti összetartozás napja, mert bizony nekünk magyaroknak ilyen ünnepünk is van. A nemzeti összetartozás törvénye szakít a hosszan átöröklött sérelmi és tragikus hozzáállással – mondta dr. Simon István, aki a törvény sorait idézte:

 „Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme. Ebből kiindulva az Országgyűlés megerősíti Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartására és ápolására...”

- Nagy terhelést kapott a Magyar Nemzet a történelemben, de itt vagyunk, álltuk a sarat: 1956, Trianon, Világos … és sorolhatnánk. Ott és akkor csupa kudarcosnak látszó, gyászos esemény. Azonban szemléljük más nézetből a dolgokat, és ha így tesszük, akkor láthatjuk, hogy ránk igaz a mondás, ami nem pusztít el, az megerősít. Teher alatt nő a pálma – fogalmazott az alpolgármester.

Akit szeret az Úr, azt kipróbálja. És ezeket a próbatételeket mind megálltuk, és ennek köszönhető, hogy ,,annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.” Milyen aktuális a Szózat! Sok nép elveszett a történelemben, de mi megmaradtunk.    

Ma van a nemzeti összetartozás napja. Kiérdemeltük, megdolgoztunk érte, megszenvedtünk érte. A családban is tudjuk, hogy számíthatunk egymásra bárhol  lakjanak is családtagjaink: a szomszéd utcában a szomszéd városban, a szomszéd országban, vagy akár a szomszéd kontinensen. Ugyanígy a nagy családunkban is a mi nemzetünk tagjai, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik és vallják magukat számíthatnak egymásra és a Magyar Hazára, Magyarországra a világon akárhol legyenek is.

A nagy próbatételekben megálltuk a helyünket, ezekből valójában megerősödve és győztesen kerültünk ki, ezek egyre tartalmasabbá, egyre erősebbé kovácsolták lelkünket, összetartozásunkat, erőt adva a jövő próbáihoz. Mert bizony a nemzeteknek is van lelkük, talán őrangyaluk is, feladatuk, küldetésük.

Sok nagy és erős nép letűnt a történelem színpadáról, de a mi maroknyi nemzetünk megmaradt. A próbatételek sora azonban nem fejeződött be. Eddig háborúkban, harcokban tartottunk össze, a történelem viharaiban befogadtuk a többi honfitársunkat vagy más menekülteket, mert a magyarok nyíltszívű,  barátságos, befogadó nemzet, amit oly nagyszerűen megírt Szent István Intelmeiben.

Most az új időkben a kulturális, nyelvi, történelmi nemzettudatunk újabb síkon fejlődik, más kihívásokkal szembesülünk. A körülmények változhatnak, a lakóhelyünk is változhat, de nagy érzésekre, emóciókra, lélekre, kultúrára, közös történelmünkre, csodálatos nyelvünkre alapuló nemzetünk, és erős nemzettudatunk megmarad. Most már az Unióban vagyunk. Az országhatárok, államhatárok lebomlóban, a mobilitásunk nagy lett, hol a világ egyik részén vagyunk, hol a másikon boldogulunk, új közlekedési és kommunikációs  lehetőségekkel, a digitális, számítógépes, világhálós korba csöppentünk.

A jövőbe nem látunk, de tudjuk, hogy kihívások és új próbák új feltételek között, örökké lesznek nemzetünk előtt. Most például nem a történelem vihara -Trianon, 56, kitelepítések, hadifogság, malenkij robot - sodor el tízezreket, hanem a fiatal magyarok mennek peregrinálni, tanulni, dolgozni Európa és a világ különféle helyeire.

Összetartással,  vállt  vállnak vetve az új körülmények között is sikeresek leszünk, ha segítjük egymást bárhol is szoruljunk erre, bármely kontinens bármely városának munkahelyén, közéleti terepén, laboratóriumában, mert egy különös családhoz tartozunk, a magyar nemzethez. Magyarországon is optimistán, derűs lélekkel fogjunk neki a nehézségek leküzdésének. Büszkék lehetünk arra, hogy befogadó, lovagias, becsületes nemzet vagyunk. Nem vagyunk gazdagok, nem kaptunk semmit ingyen, mindenért megdolgoztunk, nem zsákmányoltunk ki senkit, nem voltak gyarmataink, rabszolgáink, a rászorulókon erőnk szerint mindig segítettünk.

Mi soproniak pedig különösen büszkék lehetünk arra, hogy sokat tettünk a nemzetért akár a harctereken, akár 1277-ben,akár a népszavazáson,akár a vasfüggöny lebontásánál.

Sok, szülőföldjét elhagyni kényszerülő, nagyszerű honfitársunk talált Sopronban új otthonra, gazdagítva helyi közösségünket. Éljük meg tudatosan és pozitívan, hogy milyen tiszteletre méltó, becsületes, tehetséges,  gazdag történelmű, különös nyelven gondolkodó nemzet vagyunk, és adjunk hálát, hogy ide születhettünk, ezt a nyelvet beszélhetjük.

Magyarnak lenni, a magyar nemzethez tartozni nagy kitüntetés, egyben drámai sors. Nem cserélnénk senkivel. A Nemzeti Összetartozás Napján köszönet mindenkinek, minden embernek, égi és földi hatalomnak, aki tett valamit a nemzeti összetartozásért, nemzetünk fennmaradásáért. Tiszteletünk és köszönetünk jeléül egy szál virágot a kosárból mindenki vegyen ki és tegye le. A másik szálat pedig vigye haza emlékeztetőül – kérte beszéde végén dr. Simon István alpolgármester.

A ,,hűség városában” szintén a magyar hűség képviselőjének vallotta magát Szenn Péter református lelkipásztor köszöntőjében.

Arról szólt az egybegyűlteknek, hogy a magyar hűségnek az a képviselete, amelyet a horvátországi magyarok hordoznak, olyan helytállás, amely minden csapás, seb, tragédia, üldöztetés ellenére nem tántorította el őket magyarságuktól, amitől soha semmilyen más nemzet, kultúra, értékrend nem tudja elszakítani, mert ez van belevésve a szívekbe.

A boldogító igazságot, amit saját családjában magyarként kap meg az ember gyermekként nem lehet mással helyettesíteni.

A magyarságot meg kell tartaniuk, minekünk is meg kell tartanunk, mibennünk ez az a legnagyobb érték, amit a csapások csak megerősítenek – mondta a lelkész, aki arról is szólt, hogy a magyarságnak helyzete a mai Horvátországban sem könnyű.

Emlékezett nemzeti ünnepeikre, azokra, amelyeket a családban élt meg, amikor nagyapja térdén hallgathatta csendben a magyar szót, a magyar éneket. Az igaz magyarságot nem lehet iskolában tanulni, azt csak a szerető családon belül, azok közelében, ,,akiknek öléből kibújt” az ember, apától, anyától lehet megtanulni.

Szenn Péter arra is figyelmeztetett, hogy a magyarságukhoz és hitükben való hűségükben nem tudnak mást tenni, ott kell megmaradniuk, és nekünk is magyarként ott kell megmaradnunk,  ahova Isten állított, ahol Isten feladatot ad.

 Az ünnepség végén a résztvevők elhelyeztek egy-egy szál rózsát a református templom szószékének a nemzeti összetartozás jelképeként.

 A megemlékezést Tóth András, Wágner Kristóf szavalata tette felemelkedően ünnepivé, díszőrséget a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjai álltak.

BTÉ