datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Krasznai Ferenc bronz plakettjének avatása - Emlékezés „A Mesterre”

Sopron sportéletének harmincöt éven át fáradhatatlan szervezője-vezetője Krasznai Ferenc – közismert nevén „A Mester” (bár ezt a címet ő nem szerette) – a Széchenyi István Gimnázium vezető testnevelő tanáraként ment nyugdíjba 1983-ban.



A testnevelési főiskolán 1950-ben szerzett tanári diplomát, majd Sopronba kerülve több iskola után a Széchenyiben lett testnevelő. Emellett szervezte a város sportéletét: jégkorongedzőként az SVSE a vidékbajnokságot is megnyerte. A pozsonyi téli stadion leszerelt műjégpályáját a „gödör játszótér” helyére hozatta volna – de a város vezetése ezt a szándékot nem támogatta. 1955-től 72-ig a SMAFC NB I-es kosárlabdacsapatát edzette, 1969-ben elnyerték a Magyar Népköztársaság Kupát. 1983-tól haláláig a SSE kosarasainak szakmai irányítója volt.  Tanítványai az atlétikában is kitűntek.

A szigorúan következetes, de emberséges, jó humorú osztályfőnökük emlékére első tanítványai két évvel ezelőtt emléktáblát helyeztek el az iskola falán. Az 1964-ben végzett második osztálya már korábban határozott arról, hogy az 50. érettségi találkozón portréját is elhelyezik a tábla mellé. A nagyméretű bronz plakett elkészítését Kutas László vállalta, akinek ez a 42. alkotása városunkban. A kivitelezés költségeit az iskola Alma Mater Alapítványa előlegezte meg.

Krasznai emlekplakett 003c.jpg

Krasznai Ferenc bronzból készült portréjának avatására június 16-án, szombaton 11 órakor kerül sor, amelyre minden öregdiákot és sportszeretőt meghív az 50 éve érettségizett IV. A osztály.

Szalay Csaba
Soproni Téma

2012. június 14. / Kultúra