datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Londoni Olimpia: Soproni sportolónak szurkolhatnak a soproniak

Amint az a közelmúltban ismertté vált, a világranglistán 65. Babos Tímea egyesben is szerepelhet a Londoni Olimpián. A magyar játékos június 26. óta első számú várakozónak számított, most pedig kiderült, hogy bekerült a 64-es főtáblára.



Babos Tímea hivatalos honlapja adta hírül az örömteli eseményt, miszerint a Nemzetközi Tenisz-szövetség csütörtökön közölte, hogy a román Monica Niculescu sérülés miatt nem állhat rajthoz az ötkarikás játékokon. Így Timi került a helyére. Egyesben a védett rangsorral induló Szávay Ágnes is pályára lép. Párosban pedig Babos Tímea és Szávay képviseli a magyar színeket.

babostimeaolimpia4.jpg

 Timi 2010-ben szerepelt a szingapúri ifjúsági olimpián, egyesben 4., míg párosban 3. helyen végzett.

 "Azért harcoltunk heteken át, hogy Timi egyesben is olimpiai induló lehessen. Idei teljesítménye alapján megérdemelte, hogy ott lehessen Londonban! Ráadásul Wimbledon az egyik kedvence, a fű pedig az egyik legjobb felülete. Tavaly még csak álom volt az olimpiai szereplés... Sajnos a salakos szezonjára picit rányomta a bélyegét, hogy bizonytalan volt az olimpiai játéka, néhány fontos mérkőzésen túlságosan feszült volt emiatt. Idegileg és értelmileg is megviselte az az időszak. De most már gőzerővel készülhetünk egyesben is az olimpiai szereplésre" - nyilatkozta Timi edző-édesapja, Babos Csaba.

 

babostimeaolimpia2.jpg

 A magyar játékos a múlt hét óta az Egyesült Államokban tartózkódik, néhány napja pedig egy meghívásos versenyen teniszezik korábbi és jelenlegi világklasszisok társaságában. Timi és Csaba július 24-én érkezik haza a tengerentúlról, másnap pedig a játékos már London felé veszi az irányt.

 "Rendkívül örülök, nagy álmom vált valóra! Minden sportoló vágya az olimpia, egyelőre felfoghatatlan, hogy ott lehetek. Szeretem a füves pályát, Wimbledont, így bízom a jó játékban! Ezen kívül ott lesznek más sportolók, alig várom, hogy találkozzak Magyarország legjobb sportolóival! Köszönöm mindenkinek a biztatást és a bizalmat" - üzente Timi az Egyesült Államokból.

babostimeaolimpia7.jpg

Így a soproniak méltán lehetnek arra büszkék, hogy soproni sportoló is küzd a piros-fehér-zöld színek alatt Magyarország és egyben Sopron hírnevének öregbítéséért is.

A legfrissebb hírek soproni olimpikonunk versenyeiről a www.babostimea.hu oldalon követhetők.

BTÉ
Forrás: www.babostimea.hu

2012. július 27. / Sport