Krisch András elhangzott megnyitóbeszédének szerkesztett változata

 Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!

 Üdvözlöm Önöket a magyarországi németek népviseletét bemutató kiállításon. A kiállítás kb. 100 képe csupán egy áttekintést ad, hiszen több németek által lakott település sem kerül bemutatásra helyhiány miatt. A Kárpát-medencében, ahol oly sok nemzetiség él egymás mellett évszázadok óta, az egyes népek viselete hatással volt egymásra, így a németekére is. Ráadásul a hazai németség viseletének kialakulásában fontos szerepet játszott, hogy Németország mely területéről érkeztek hazánkba. Különösen igaz ez a török kiűzése után a 18. században végbement betelepítésekre, de nem igaz a Nyugat-magyarországi németekre, így a soproniakra sem, akik autentikus lakosságnak tekinthetők. Az ebben a térségben lakó németek a zárt német nyelvterület részét képezik, kevesebb külső hatás érte őket, zenéjükben, táncukban, viseletükben pedig az osztrákkal mutatnak rokonságot. Sopron környékén már Nagy Károly frank birodalma idején megjelentek az első német telepesek, levéltári adatokkal pedig bizonyítható, hogy a szabad királyi városi rang elnyerése (1277) utáni évtizedekben a városban már a németek kerültek túlsúlyba. Bár a kiállításon a nyugat-magyarországi németek alulreprezentáltak, de egyetlen soproni fotó azért bemutatja a soproni „Ponzichter” népviseletet.

 A német viselet elemei a 17-18. században az európai viseletből alakultak ki. A népviseletek táji övezetei Németországban a következők: 1. alsó-német, 2. közép-német, 3. felső-német. A magyarországi németek népviseleti csoportjai az alábbiakban helyezkednek el: 1. Nyugat-Magyarország, 2. Bakony, 3. Dunakanyar, 4. Dél-Dunántúl, 5. Dél-délkelet Magyarország.

A ruhák alapanyagát még a 20. század elején is a saját maguk által termesztett anyagokból készítették a hölgyek. A magyarországi németek viselete sokszor településenként is eltéréseket mutat. Van azonban közös is bennük: törekvés a szépre, a művészire, a változatosságra és ugyanakkor a viselet a célnak megfelelően egyszerű is legyen.

A népviseletek alapvetően a falusi életformához kötődnek. Hogyan lehet, akkor a városlakó soproni Ponzichtereknek (szőlősgazdák) is népviseletük, akik sok esetben polgárjoggal is rendelkeztek, vagyis a városi közösség teljes jogú tagjai voltak. A kérdésre a válasz egyszerű. Bár a szőlőművelők a szabad királyi városban laktak, az életformájuk a szőlőtermelés miatt falusi jellegű, így alakulhatott ki a soproni Ponzichter népviselet. Az elnevezés egyébként onnan ered, hogy a soproni szőlősgazdák a sorokban, a tőkék között jellemzően babot és sok más egyéb zöldséget termeltek. Fontos volt, hogy a megtermelt zöldség ne zavarja a szőlőnövekedését és a szüretet sem. A Ponzichterek viseletéről Johann Reinard Bünker a 19-20. századfordulóján élt soproni etnográfus a következőket írta:

„A soproni Ponzichter a nyelvében és az öltözködésében is elkülönül a polgártársaitól. De nem csak e tekintetben, hanem eltérően öltözködnek a környező német falvak lakosságához képest is. Míg az utóbbiak a sötétkék kendőt részesítik előnyben, addig a soproni Ponzichter színe a komoly és méltóságteljes fekete. Fekete a lágy, alacsony filckalap, az enyhén előre hajlított karimával. Fekete a mattul csillogó szövetből készített rövid szoknya is. Fekete a selyem mellény is, a szorosan egymás mellet elhelyezkedő ezüstgombokkal, fekete a bőrből való nadrág, amelyet a fényesre suvickolt csizmába tűrve hordanak.”

 Az elmúlt évtizedekben a népviseletek visszaszorulása figyelhető meg. Megjelenésük sokszor szinte csak a néptáncra és egyéb kulturális fellépésekre szorult vissza, ezért is fontosak a népviseletek megőrzésében az ilyen kiállítások.