datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

  	képek
| továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Épület-és laborfejlesztések, új kutató-és látogatóközpont a Nyugat-magyarországi Egyetemen

Ötmilliárd forintos fejlesztés zárult le a Nyugat-magyarországi Egyetemen azzal, hogy pénteken átadták az intézmény soproni központjában a Ligneum látogatóközpontot, valamint a beruházás legnagyobb elemét, a Természeti Erőforrások Kutató Központot.



 Dr. Faragó Sándor rektor az eseményen azt hangsúlyozta: ahhoz, hogy az egyetem 21. századi oktatást nyújthasson, a meglévő személyi feltételek mellé modern infrastruktúrát kellett rendelni. Ezért volt szükség a mintegy négyezer négyzetméteren, 2,3 milliárd forintos költséggel kialakított kutatóközpontra, ahol az oktatás mellett alap- és alkalmazott kutatások is folyhatnak majd, kiszolgálva egyben a térség vállalkozásainak igényeit.

20120907egyetem03c.jpg


A rektor hangsúlyozta: egyetemük célja, hogy minél szélesebb körben adjanak át tudást, ne csupán hallgatóiknak, hanem valamennyi érdeklődőnek.
Az eseményen elhangzott: az épületben 80 labor kapott helyet a felújított egyetemi tanüzem mellett. A centrumba került a projekt egyharmadát - mintegy 1,6 milliárd forintot - kitevő eszközfejlesztés során beszerzett műszerek jelentős hányada. A fejlesztéseknél szem előtt tartották, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem minél erősebben kapcsolódhasson a térségi kutatás-fejlesztés rendszerébe.
A soproni beruházás mellett az egyetem győri kara 300 millió forintból 860 négyzetméteres - előadót, könyvtárt, folyóirat-olvasót, magában foglaló - tudástranszfer központtal gazdagodott, míg Mosonmagyaróváron épületkorszerűsítésre és laborfejlesztésre fordítottak mintegy 400 millió forintot, Szombathelyen pedig körülbelül félmilliárd forintból fejlesztettek laborokat. Emellett szélessávú rendszerrel kötötték össze a négy városban működő egyetem egyes karait.

20120907egyetem08c.jpg

Sopron város nevében az átadás előtti sajtótájékoztatón dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere méltatta a két új létesítmény jelentőségét.

20120907egyetem10c.jpg

- A korszerű, környezetbarát ipari tevékenységet ösztönzi a térségben a színvonalas kutatás-fejlesztésnek otthont adó új kutatóközpont – mutatott rá Sopron polgármestere. Hozzátette: mindazok a tevékenységek, amelyeknek helyet ad a létesítmény meghatározzák a későbbi gazdasági eredményeket is.

20120907egyetem19c.jpg

A gazdaság különböző területein tevékenykedők csak a legfejlettebb ismeretek birtokában tudják a versenyhelyzetben adódó újabb és újabb kihívásokat teljesíteni. Az ipari tevékenység kiszolgálásán túl a kutatóközpont a lakosság számára is új lehetőségeket, megismerési formákat kínál arra, hogy a tudományhoz közelebb kerüljenek. Az egyetemmel együtt a város is gazdagodott, fejlődött az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően. A jelenlegi fejlesztés mindazon fejlesztések sorát gyarapítja, amelyekkel a város folyamatosan fejlődik.

20120907egyetem21c.jpg

Az követően, hogy a mai napon hivatalos és ünnepélyes megnyitó formájában tárta ki ajtait az új kutatóközpont és a Ligneum bemutatóközpont, a hóvégi Kutatók éjszakáján bárki megtekintheti e két új impozáns épületet.

20120907egyetem02c.jpg

 

20120907egyetem20c.jpg

 

 

mti-sopron.hu

Fotó: B. Tóth Éva

2012. szeptember 7. / Kultúra