Tisztelt ünneplő közönség! Kedves honfitársaim!

Ma, a Magyar Kultúra Napján Kölcsey Ferencre és a magyar Himnuszra emlékezünk.

Engedjék meg, hogy a költészet oldaláról világítsam meg e kivételes nap emlékezetét.                                                  

Kormos István a jeles költő, aki a Móra Könyvkiadó főszerkesztője volt hosszú évtizedeken át, amikor egy újságíró megkérdezte tőle: melyik sort emelné ki hangsúlyosan nemzeti imánkból, röviden és tömören így válaszolt: Nyújts feléje védő kart – ezt tartja a leginkább jellemzőnek és fontosnak.

Valóban, benne van ebben a válaszban a magyarság történelmének minden hányatottsága, szenvedése ; benne van a magyar reformkor kiváló nagy személyiségeinek áldozatvállalása, máig ható szívós munkálkodása mindaddig – hogy mi itt, a Magyar Kultúra Napján -1989 óta - ünnepelhetjük velük együtt Kölcsey Ferencet, aki ezen a napon tisztázta le a Himnusz kéziratát.

Kölcsey, aki költőként, íróként is kiváló és tiszteletreméltó volt, a Himnusz mellett a reformkor 10-15 legjelentősebb versét írta meg, bennük nemzetünk sorskérdéseivel foglalkozva, számolva a végső pusztulással, hanyatlással is, ami nagyobbrészt rajtunk múlik, hogy ne következhessen be a közeli-távolabbi időkben sem.

Nemcsak írónak volt nagy, kiváló volt politikusként is, mint megyéje, Szatmár megye országgyűlési követe visszavonulásáig. Lelkes és lankadatlan szószólója, formálója volt nemzetünk legnagyobb horderejű kérdéseinek. Bár sorsa, sok gondja, csalódásai magányra késztettették volna, ő mégsem húzódott magába, hamar megtalálta a közösséget író és politikus társaival, lankadatlanul képezte magát s mint kiváló szónokot ünnepelte és elfogadta vezérül a korabeli ifjúság, lelkesen kitartottak mellette mindvégig, akár a magyar nyelv ügyében emelte fel szavát, akár más hasonló súlyú kérdésekben.

Szavai mélyen emlékezetünkbe ivódtak, némelyekből szállóige lett. Emléklapra c. rövid két sorában arra inti honfitársait, hogy a buzgó hazaszeretet eszményét hagyományozzák, tudatosítsák a jövő nemzedékeiben ; íme a költő üzenete nekünk, ma élőknek:

,,Négy szócskát üzenek, vésd föl kebeledbe s fiadnak
Hagyd örökül ha kihunysz : A haza minden előtt."

E szavakban persze nem puszta magunkba zárkózásra buzdít, hanem nemzetépítő
munkára, cselekvésre a jó ügyek érdekében. Tette ezt nem csak kiváló hazafiként,
ugyanilyen elkötelezettnek vallotta magát az emberiség sorsa iránt, melytől függ a mi
sorsunk is. Haza és haladás egységét ö fogalmazta meg először, hangot adva időtálló
eszményeinek egyben. Műveltsége széleskörű és sokrétű volt munkássága nagy
kortárs nyugati politikusokéval vethető össze. Irodalmárként a magyar irodalmi kritika
megteremtője volt. Politikai eszményeit Parainézis c. művében fogalmazta
meg, melyben erkölcsi tisztánlátását igényességét is bizonyította a magyarság
számára.

A nagy művek - írta Illyés Gyula 1937-ben - ahelyett, hogy felemelnék, eltakarják alkotójukat. A Himnusz nélkül Kölcseyt jobban ismernénk, jobban számon tartanánk egyéb érdemeit. Ez a vers, azáltal, hogy szerzője nevét örök ragyogásba borította, akaratlanul is sokat elvont abból a fényből, amely a személynek járt volna ki. De a ragyogás, a hír sokat elfedett - mert szinte vakított - magának a versnek értékéből is.

Még egy fontos költeményét idézném itt, ami bevilágítja magasrendű etikai tartását és kortársait is cselekvésre ösztönözte. Nem pusztán a múltra való visszatekintés nyilvánul meg benne, hanem a jelen és a jövő kérdései iránti felelősségérzete is.

Íme, a Huszt c. rövid költeményének teljes szövege :

,Bús düledékeiden Husztnak romvára megállék :
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most,mint sír szele kél; s a csarnok elosztott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond : Honfi ! Mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts : s a haza fényre derül."

Mint irodalmár és olvasó örülök annak, hogy az iskolai tananyagokban Kölcsey Ferenc a Nemzeti hagyományokkal együtt hangsúlyosan szerepel. Örülök annak, hogy ünnepe van a Magyar Kultúrának és pontosan e jeles napon január 22-én.

S kívánom, hogy Kölcsey Ferenc hazafisága, ma is elevenen ható eszményei folytatódjanak bennünk ; szóval és tettekkel legyünk méltó kiteljesítői ma is aktuális, az időkön átsugárzó szellemiségének! Ezt hagyjuk mi is utódainkra!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!