datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Lackner Iskola: Nyertes pályázat a diákok, tanárok és a közösség gyarapodására

Jelentős összegű, vissza nem térítendő  támogatással gyarapodik a Jereván lakótelepen működő Lackner Kristóf Általános Iskola. Közel 65 millió forintot nyert az intézmény az Új Széchenyi Terv keretein belül a Lakótelepi iskola az európai tudásért pályázatával.



Az örömteli hírt ma Abdai Géza, Sopron közösségi ügyeiért felelős alpolgármestere jelenlétében jelentette be az iskola vezetése nevében Forrás Béla igazgató.

 Az intézményvezető elmondta: A projekt megvalósítása során kiemelt cél a diákok egészséges életmódra nevelése, környezettudatos szemléletének kialakítása, a tanórán kívüli sportolási lehetőségek növelése, valamint a tanulók nyelvi- informatikai-, baleset megelőzési ismereteinek bővítése. Emellett a projekt nagy hangsúlyt fektet a pedagógusok szakmai fejlődését elősegítő szaktárgyi továbbképzések megvalósítására is.

 

P1250239c.jpg

A projekt keretei között a következő programokat rendezik meg: eredei iskolát, a sporthoz kapcsolódó heti foglalkozásokat, táborokat, kirándulásokat. Nyelvi témahét, vetélkedő, baleset megelőzési előadás, egészségnap, dohányzás megelőzése és drogprevenciós kampányok egyaránt szerepelnek majd a programok között.

 

P1250240c.jpg

A pályázat 2013. március 25 és 2015. március 24 között valósul meg, várhatóan 400 diák részvételével a 7 és 14 éve korosztályból az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával.

 

P1250241c.jpg

Abdai Géza alpolgármester a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az elnyert 64.669.300 forintos támogatással megvalósítható programokkal nem csak az iskola diákjai, pedagógusai gyarapodnak, hanem nyertesnek nevezhető a lakótelep egész közössége. Mindezért elismerését fejezte ki Forrás Béla igazgatónak, akinek oroszlánrésze volt a sikeres pályázat elkészítésében.

BTÉ

2013. április 3. / Kultúra