datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Indul a környezetszépítő verseny

Sopron városa idén 7. alkalommal hirdeti meg környezetszépítési versenyét.



Közösen jelentette be ma Mágel Ágost, a Városfejlesztési bizottság elnöke és Varga Mária önkormányzati képviselő, hogy az elmúlt évekhez képest idén is meghirdeti a város népszerű környezetszépítő versenyét, amelyet új  jelentkezési kategóriákkal bővítettek ki.

Így most az intézmények, lakóközösségek és családi házak mellett, a balkon- erkély, terasztulajdonosok, illetve, vállalkozások is nevezhetnek.

Mágel Ágost szerint a kategóriabővítésre azért is volt szükség, hogy azok, akik nem családi házban élnek, nem rendelkeznek kerttel, szintén be tudjanak kapcsolódni a programhoz, hiszen a társasházban élő balkontulajdonosoknak ez a közvetlen környezetük, amit virágosítani, szépíteni tudnak. 

Az előző évek tapasztalatai alapján valószínűleg most is rendkívül nehéz lesz a zsűri dolga, hiszen mint mondták minden nevező díjat érdemel.
A versenyen való részvétel feltétele a nevezés, melyet a következő címre kell küldeni: Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városgazdálkodási Osztály ( 9400 Sopron, Fő tér 1.). A nevezési határidő 2013. június 10.

2.jpg

Az értékelést szakértő bizottság végzi június végén, mely értékelésnek fő szempontjai: az épület (udvar, előkert, oldalkert) és a csatlakozó közterület gondozottsága, valamint, az épület virágosítása és azok gondozottsága.

sopron.hu

 

2013. május 16. / Kultúra