datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Újabb nyertes pályázat a Fáy-iskolában

Újabb nyertes pályázatról számolt be a soproni Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Az új típusú szakképzés bevezetése a soproni Fáyban elnevezésű projekt nyitónapját tartották ma az iskolában, ahol Herczeg Lászlóné iskolaigazgató részletes tájékoztatást adott a projekt tartalmával, céljával és az együttműködő partnerekkel kapcsolatban.



A projektnyitó rendezvényen részt vett Abdai Géza, Sopron város közösségi ügyeiért felelős alpolgármester is.

A bevezetőben az intézményvezető elmondta: az iskola számos sikeres megvalósításra lehet büszke, több pályázatuk szakmailag megfelelő minősítést kapott, továbbá arról is szólt, hogy a Fáy saját humánerőforrásra alapozva – külső pályázatíró bevonása nélkül – készíti el a szükséges pályázati dokumentációt.

 

P1260491ccc.jpg

Az intézményben zajló képzések fontosságát az is jelzi, hogy a munkaerőpiaci felmérések szerint, többek között, az adminisztratív, irodai asszisztensi, a könyvelői munkakörök a tíz legnehezebben betölthetők között vannak – fejtette ki az intézményvezető, aki megköszönte a soproni önkormányzat támogatását az eddigi, 90 milliónál is több nyertes pályázati forrás megszerzésében, ami a soproni önkormányzat által biztosított önrésznek volt köszönhető. Többek között így valósulhatott meg az intézmény teljes felújítása, beleértve az energetikai rendszerek korszerűsítését is.

 

P1260497ccc.jpg

A mai projektismertetőn bemutatták a több mint 12 milliós elnyert  forrásból megvalósítandó  szakmai tartalmat, amelynek keretében pedagógiai program, a helyi tantervek és szakmai program elkészítése mellett, jut kellő forrás szakmai dokumentumok elkészítésére, amelyeknek körébe tartozik: minden tartárgyra elkészített tanmenet, szakmai és közismereti projekt munkaterv, feladatgyűjtemény, tanítási segédlet.

A közismereti tartalmak hatékony tanítás-tanulás technikáját támogató módszertanok gyakorlati alkalmazása, a szakmai, módszertani támogatás, a mentorszerep intézményen belüli vállalása szintén részét képezi a projekt szakmai tartalmának, mint ahogyan a pedagógusok továbbképzése, a pályaválasztási rendezvényeken való részvétel és szakmai napok megrendezése is.

 

P1260498ccc.jpg

A projekt sikerét, amelynek a megvalósulási határideje 2014. augusztus 31.,  együttműködő partnerek is segítik: a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Posta Zrt., a Soproni Fáy Iskoláért Alapítvány és a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi és Szakképző Iskola.

BTÉ

2013. június 5. / Eredményeink