Az elhangzott megnyitó leirata

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 „Az embernek minden nap hallgatnia kellene egy kis zenét, olvasnia egy kis költészetet és néznie egy csodás képet, hogy a világi gondokat kitörölje az elméjéből és észrevegye a szépet, amit Isten ültetett az ember lelkébe” – ez a  Goethe idézet olvasható a mai kiállítás meghívóján.

 Mi itt közösen már hallgattunk egy kis zenét, a költészetet, egy verskötetet ma otthon emeljünk le a polcról...

 És itt vannak a csodás képek

 Akkor hát próbáljuk közösen észrevenni a szépet, amit Isten ültetett lelkünkbe.

 Mielőtt ezt megtennénk, a Meghívót megfordítva azt is látjuk, hogy alkalomhoz kötött ez a kiállítás, a Pedagógus Naphoz.

 Szebb ünneplését ennek a jeles napnak, mint verssel, zenével, és kiállítással aligha lehet elgondolni, tekintettel arra is, hogy a kiállító művésztanárok mind pedagógusok.

 William Arthur Wardt írta: „A középszerű tanár magyaráz. A jó tanár indokol. A kiváló tanár demonstrál. A nagyszerű tanár inspirál.”

 Rajztanárok, vizuális művészetekkel, vizuális neveléssel oktatással foglalkozók körében nem szükséges külön értelmezgetni az üzenetet: „A nagyszerű tanár inspirál.”

 Alkotó ember, az, aki érezte már késztetését annak, hogy papírra vessen gondolatot, vászonra, farostra érzést, érzelmet: érti az inspiráció szó valódi, mély értelmét. Mert érezte ennek erejét.

 Ihlet, sugalmazás, sugallat, késztetés, ösztönzés. Inspiráció (latin = "belehelés, Lélegzettel, lehelettel, nemhiába a lélekkel rokonítható szó. És így igaz: az értékteremtéshez nem elég a tudás, a készség és a szándék: kell az a többlet, amit úgy kapunk, ami úgy jön: az alkotásra késztető ihlet.

 Az a föld szintje fölötti különleges lebegés kegyelmi állapota, amikor valaki, egy erő vezeti az ecsetet, a ceruza hegyét, amikor magától kialakul a mű, az alkotás. Sokszor magunk sem értjük, hogy hogyan, miként.

 Érezzük, az ihlet, ami megtalál, átjár, megtermékenyít, olyan lelki-szellemi energiatöbblet, amelynek forrása az anyagin túli, az örök , a dimenziókon túli erő, ami tárgyakban válik háromdimenziós művé.

Képekben tárgyiasul a magunk lelkében átszűrt ihlet , és ezek a tárgyak sugározzák annak erejét,  és megjelenítik a „szépet”.

 Mert, amint Makkai Sándor egy művében írja: „az aisthésis eredeti értelme a megérzés.
A szó, az esztétika azonban egy ideje már le van foglalva egy sajátos aktusnak, a szépség megragadásának jelzésére. „

(A szépség különleges természetét mutatja, hogy szép születhet bánatból, küzdelemből, vágyódásból, szenvedésből  is.)

 Ezért, találóan fejezi ki Makkai, hogy „a szépet, a szépséget érzelmi úton birtokoljuk.”

 Valahogy így a tanár, a pedagógus mindezekben a bonyolult szellemi-lelki erőterekben foglalkozik a neveléssel, oktatással, tanítással, a világ megismerésére, kiismerésére próbálja rávezetni tanítványait .

És a tanítás, a nevelés, az oktatás tudjuk nem kizárólag ismeretátadás, nem csak információközlés, mégcsak nem is normarendszer átadása, számonkérése. A pedagógia több mint tudásanyag, több, mint megtanulható technikák sorozata: a neveléshez is kell az a többlet, az a késztetés, amely érzelemre is hat.

Kell az inspiráció.

 A művészethez sem elég a rajztechnikák, a begyakorolható formaalkotó ismeretek birtoklása. Kell az ihletettség többlete.

A tanítás az ihletett optimizmus legnemesebb megnyilvánulása. Mint ahogyan a művészeté is az.

 Az alkotó a közösséget, közönséget alkotásaival a világ érzelemmel való nyitogatására, átélésére, a világ megélésére, az abban való részvételre, sőt alakítására, formálására készteti.

A teremtett világban való aktív részvételünk az, amire a szépség indít: aktív a gyarapítás, a többlethozzáadás, az értékgyarapítás érdekében.

 Makkai művészetelméleti tanulmányában így fogalmaz:  „A szépséget csak teremtő fokon álló tevékenységnek együttműködése idézheti föl, s felfogásához ugyanazok a funkciók, utánaalkotó, megismétlő ereje szükséges a szemlélőben.”

 Igen: ez az „utánaalkotó teremtő erő” jelenléte az, ami a szépségre lelkünket rezonáltatja, ezekben a képekben a teremtő erő jelenléte segít a közös szépet megtalálni. A képekben és a lelkünkben.

 Az alkotás így több lesz egy papírfelületnél, amin grafitcsíkok futnak, vagy vízben, esetleg olajban oldott pigmentdarabok állnak össze foltokká.

 Az alkotás így lesz több a felismerhető táj, tárgy-ábrázolásnál.

Így a balatoni tájrészlet, a soproni, kőszegi utcarészlet, a virágcsendélet, az erdő, a pólya, a szemfödél, a ladik, a víz, az ébredő erdő, a gyümölcs, a kékfrankos, az írisz, a napraforgó, a pünkösdi rózsa, az ég és föld: nem csak érzelmek, emlékek, asszociációk, örökérvényű kérdések és válaszkeresések, nem csak válaszok.

 Hanem „utánaalkotó erőt” mozdítanak meg a szemlélőben. A lelket mozdítják meg a szemlélőben, az embert az egyszerit a világmindenségbe kapcsolják.

.(...)

A képek által betekinthetünk a világnak abba a részébe,  amit csak rációval nem lehet sem kiismerni, de át lehet élni és szépnek találni.

Az ünnep pedig éppen az a különleges pillanat, amikor a világot (minden nehézség és küzdelem ellenére) alapvetően szépnek találjuk.

 Ezért igazi ünnepe a pedagógusoknak ez a kiállítás.

Ezért igazán szép ünnepe ez a mai kiállítás a Pedagógus Napnak.

 Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Keressük a szépet és ösztönözzük erre környezetünket! Ma is érdemes itt keresni, mert minden egyes alkotásban megtaláljuk!

Mi emberek szoktunk beszélni a gondolatok, a cselekvések szépségéről is, „holott a gondolat értékjelzője az igaz, a cselekvésé pedig a jó”.(Makkai)

 Ezért is és így találhatunk rá arra a szépre a magunk lelkében, amit Isten ültetett belénk.

 Tisztelt Megjelentek!

Találkozás, találkozások alkalma is ez a nap. És, minden találkozás, véleménycsere, új impressziókkal való gazdagodás ez és ihlető erőt ad.

Ezt az ihlető erőt kívánom mindannyiunknak: a művészeknek alkotómunkájukban az ART 9000 Alkotó Rajztanárok Társasága minden tagjának, a Soproni Képzőművészeti Társaság minden tagjának, a szemlélődőknek, hogy azt a szépet vegyük észre, amit Isten lelkünkbe ültetett.