datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Új, korszerű hulladékkezelés - Épül Cséren a regionális hulladékkezelő központ

Fontos állomásához érkezett az Európai Unió támogatásával megvalósuló új hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése. A cséren épülő Regionális Hulladékkezelő Központ alapkőletételével megkezdődnek az építési munkálatok.  A 3,5 milliárdos beruházást, amely 14 hónap alatt készül el.



Ma a konzorciumban résztvevő települések vezetőinek jelenlétében letették le a település határában épülő hulladéklerakó alapkövét.

Évi 19 ezer tonna hulladék előkezelésére, és 300 ezer köbméter lerakására lesz alkalmas a Cséren megépülő regionális hulladékkezelő központ. A kivitelező konzorcium - a vezetője a Switelsky Magyarország Kft, tagja a West Hungária Bau Kft - a napokban vette át a munkaterületet.

 

cser4.jpg



Az eredeti tervek szerint kedden tették volna le, a húsz hektáron megvalósuló beruházás alapkövét, ám a rossz időjárás miatt erre a polgármesteri hivatal mellett felállított sátorban, jelképesen került sor. A rendezvényen részt vettek a társult települések vezetői, a kivitelező képviselője, valamint Ivanics Ferenc (Fidesz-KDNP) is. A fokozott érdeklődés amiatt volt, hogy a kistelepülésen megépülő lerakóban helyezik majd Sopron, illetve további 38 település, másra már nem használható hulladékát.

- Kilenc évet vártunk erre a pillanatra, hogy elkezdődhessen a lerakó megépítése. Talán ettől fellendül majd a település, új munkahelyek jönnek létre - fogalmazott Váralljai István, Csér polgármestere.

 

cser2.jpg



Mágel Ágost, az önkormányzati társulás elnöke kifejtette, a sokéves előkészítés után most végre célegyenesbe fordult a környezetvédelmi fejlesztési program. Ennek központi eleme a szelektív hulladékgyűjtés, illetve -kezelés, és újrahasznosítás. A beruházás összes költsége több mint 6,2 milliárd forint. Ebből a támogatás 5,5 milliárd forint, az önrész 712 millió.
A teljes összegből a cséri központi telep mellett Sopronban a Harkai úton szelektív épül, amelyben válogató, átrakó és bio-hulladékkomposztáló, valamint az ezeket kiszolgáló létesítmények kapnak helyet. A rendszer része leszt a fertőendrédi térségi központ mellett, hat hulladékudvar, valamint 114 hulladékgyűjtó sziget.

 

cser3.jpg

Az alapkövet Váralljai István polgármester, Mágel Ágost társulási elnök, Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő, Skultéty István, a kivitelező Swietelsky Kft. vállalkozási és fejlesztési igazgatója közösen helyezte el.

Az elnök részletezte: a beruházás keretében úgynevezett háromedényes rendszer jön létre. Ennek lényege, hogy a meglévő szürke edények mellett a családi házas övezetekben házhoz menő, míg a városias részeken gyűjtőpontos rendszerű szelektív gyűjtési módot alakítanak ki. Elindul emellett a lakosságnál keletkező konyhai biohulladékok elkülönített gyűjtése, és az vegyes hulladékok mechanikai kezelése is.

A cséri lerakó és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló helyiségek megépítésre 3,5 milliárd forint áll rendelkezése. A kivitelezés tervezett ideje 14 hónap.

***

 

Új, korszerű hulladék kezelés

 A Társulás területén eddig működő hulladékgazdálkodási rendszer nem teljesítette sem a hazai, sem az európai uniós előírásokat. A hulladékról szóló Törvény (Magyar Közlöny 2012. 160. szám). szabályozza a gyűjthető hulladékfajtákat, kötelező gyűjtési gyakoriságot, a hulladékszállítási díjat.

 E szerint a hulladékká vált csomagolóanyagok tömegének legalább 60%-át hasznosítani kell. Előírás az is, hogy 2016-ig a lerakott biológiai hulladék mennyiségét a bázis évi (1995) adathoz képest 35%-ra kell csökkenteni.

 Kevesebb szemét a lerakóra, több hulladék az újrahasznosítókhoz

 A projekt összességében 10617 tonna szerves hulladékot térít el a lerakótól. Mindezt komposztálással, szelektíven gyűjtött papír-, műanyag-, és üveghulladék hasznosításával valamint a vegyes hulladék égethető tartalmának energetikai hasznosításra történő átadásával érhetik el.

 A legfontosabb alapelvek

 A projekt célul tűzte ki a hulladékmennyiség képződésének megelőzését, a képződő hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentését, a keletkező hulladék minél nagyobb arányú hasznosítását, a fogyasztás-termelés körforgásban tartását.

 Pillanatnyilag a kidobásra kerülő anyagok nagy mennyiségben újrahasznosíthatók volnának, ha megfelelő gyűjtési rendszerrel eljutnának újrafeldolgozó üzemekbe. Ezért tűzte ki a projekt céljául a kommunális (háztartási) hulladék lerakott mennyiségének csökkentését és a szelektíven gyűjthető csomagolási anyagok visszagyűjtését.

Az egyes háztartásoknak, családoknak nagy szerepük van a rendszer sikeressége érdekében, ugyanis mindig itt dől el, hogy hogyan is viszonyulunk a hulladékhoz: semmirevaló szemétnek, vagy értékes alapanyagnak tekintjük-e, amit érdemes a környezetünk megóvása érdekében külön gyűjteni.

2013. június 25. / Eredményeink