datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

  	képek
| továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Szakál Ernő jubileum - emléktáblaavatás és életműkiállítás

Képgalériával

Száz éve született Sopronban Szakál Ernő, az európai műemlékvédelem nagy alakja, a középkori kőfaragók tervezési módszereinek feltárója, a magyar műemlékvédelem kőszobrász-kőrestaurátor műhelyének megalapítója és első vezetője. Ő volt a kőrestaurálás egyetemi szintű oktatásának kezdeményezője és első tanára, de s nagy gótikus művek rekonstruktőre is. A jelentős évfordulóra a Szakál Ernő Alapítvány és a Soproni Múzeum, több hónapon keresztül zajló, tartalmas programokat szervezett.



"Ebben a házban, az Országos Műemléki Felügyelőség soproni székhelyén alkotta nagy gótikus művek rekonstrukcióit Szakál Ernő (1913-2002), a középkori kőfaragók titkainak föltárója, Sopron városának díszpolgára. Ezt az emléktáblát születésének századik évfordulóján állíttatta Sopron város önkormányzata, 2013 " – ez áll azon az emléktáblán, amelyet az Új utcai ház falán dr. Fodor Tamás polgármester és Dávid Ferenc művészettörténész közösen leplezett le.

 

P1280589accc.jpg

Szakál Ernő a kőfaragó, a szobrász, az értelmiségi, a polihisztor, a középkori kőfaragók titkainak ismerője és a kőfaragászat művészi szinten művelője, a magyar műemlékvédelem legnagyobb alakja nem tűrte a középszerűt, hanem az egyénit kereste, a csúcsot tűzte ki célul minden munkájában, amit végre is hajtott – fejtette ki méltató beszédében Dávid Ferenc. Amit Szakál Ernő tett, az az újkori újból felfedezett szenzáció.

 

P1280591accc.jpg

Az emléktábla avatóján dr. Fodor Tamás polgármester a város nevében mondott köszöntőt. A kőfaragó Szakál Ernő igazi polihisztor volt - hangsúlyozta dr. Fodor Tamás, aki szerint munkássága, életpályája, tudása, elkötelezettsége példaként állhat mai utódai előtt.

 

P1280595accc.jpg

Szakál Ernő életútja - Szakál Ernő életműve címmel, a soproni Orsolya téri Lábasházban a művész-tanár életét bemutató kiállítás nyílt.  A kiállítást Abdai Géza alpolgármester köszöntötte és Maros Ernő művészettörténész nyitotta meg a teltházas közönség előtt. 

 

P1280606accc.jpg


A kiállítás bemutatja Szakál Ernő életét, érzékelteti szobrászatát, fölvillantja legfőbb munkáit – a visegrádi gótikus és reneszánsz kutak, a soproni ferencesek szentélyrekesztője, a siklósi vár erkélyének rekonstrukcióját, a scarbantiai capitoliumi triász és a budai Zsigmond-kori szobrok restaurálását.

 

P1280615accc.jpg


A kiállítást a Szakál Ernő Alapítvány koncepciója alapján Dávid Ferenc és Nemes András rendezte, közreműködtek: Gabrieli Gabriella, Kiss Melinda, Bolodár Zoltán, Osgyáni Vilmos és Tokai Gábor, valamint a múzeum munkatársai és az alapítvány tagjai. A kiállításra több tárgyat kölcsönzött a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma (Visegrád), a Budapesti Történeti Múzeum és a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ Tervtári Gyűjteménye.
A kiállítás november 8-áig, hétfő kivételével naponta 10.14 óra között látogatható.

 

P1280598accc.jpg

A jubileumot szervezők több programmal  is emlékeznek a kiváló művészre:
21-én, szombaton és vasárnap sétát szervezett a Soproni Múzeum, amelynek alkalmával Szakál Ernő Sopron belvárosi, illetve külvárosban fellelhető munkáival ismertetette meg a résztvevőket, Nemes András veztésével.
Október 4-én, 18 órakor, a Lábasházban vetítik Rózsa János tévéfilmjét, Szobortemető I-III. címmel. Az 1972-75 között készített film, a budai gótikus szoborlelet feltárását, restaurálását és kiállítását mutatja be, valamint Szakál Ernővel, Dr. Marosi Ernővel és Dr. Zolnay Lászlóval készített interjút tartalmazza. Ezt a vetítést, november 8-án 18 órakor megismétlik.
Október 12-én, délelőtt, a Szakál Ernő Alapítvány bemutatja a művész hagyatékát Peresztegen, a Faragó és Faragó Kft. kőfaragó cég telephelyén (Soproni u. 36.). Találkozó a Lackner K. utcai autóbusz-pályaudvaron 9,20-kor, az 1. sz. kocsiállásnál, vagy  Peresztegen, a helyszínen 10 órakor. Ugyanezt a programot, október 19-én megismétlik.
November 19-én 10-17 óra között, Visegrádon Szakál Ernő emlékkonferencia lesz, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumában. A konferencia programja októbertől a múzeum honlapján, http://visegradmuzeum.hu olvasható.
A jubileumi programokat a Magyar Művészeti Akadémia, a Soproni Városszépítő Egyesület, a Soproni Rotary Club és az Archeotecht Bt. támogatja.

BTÉ

2013. szeptember 21. / Kultúra