![]() |
![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kisalföld Volán Zrt. által alkotott konzorcium a kormány támogatásának köszönhetően az Új Széchenyi Terv keretein belül összesen 371.703.777 forintot nyert a helyi és helyközi közlekedés fejlesztésére.
A Fertő-tavi buszforduló helyszínén ezt ma Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője és dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, továbbá a Kisalföld Volán Zrt. képviselője közösen jelentette be. Az eseményen részt vett dr. Simon István alpolgármester, a soproni önkormányzat több képviselője, a projekt megvalósításában résztvevők.
- Új fejezethez érkeztünk a tömegközlekedés fejlesztésében - 2014. év végére, amikor a mostani beruházás befejeződik, európaibb színvonalú lesz a közösségi közlekedés. - mondta dr. Fodor Tamás, hozzátéve: a projekt fő stratégiai célja a helyi és helyközi közforgalmú autóbusz-közlekedés korszerűbbé tétele, a Fertő tavi hajóforgalomhoz való kapcsolódás és az utas elégedettség növelése Sopron Megyei Jogú Városában illetve a Sopron és Környéke Kistérségi Társulás területén.
A projekt keretében sor kerül a forgalomirányítási rendszer fejlesztésére, új forgalomirányító központ építésére, az intelligens utas-tájékoztatás fejlesztésére, a zöld jel kérések kiterjesztésére, a közösségi közlekedési rendszerek integrációjának előkészítésére, intermodális csomópont kiépítésére, menetrend-összehangolásra, közlekedési szövetség létrehozásának előkészítésére és 23 helyszínen buszöblök, megállóhelyek kialakítására, felújítására.
Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője rámutatott: Sopron városa hatékonyan tud együttműködni a fejlesztésekben annak érdekében, hogy a helyi érdekeken túl a térségbeli idegenforgalmi célokat, a turizmus élénkítését is szolgáló projektek megvalósulhassanak. Az idegenforgalom élénkítése az érintett települések, a régió, a vállalkozók érdekeit is messzemenően szolgálja - mutatott rá Sopron és környéke országgyűlési képviselője.
A projekt eredményeképpen a Fertő-tavi kikötőhöz közvetlenül csatlakozó buszvég kerül kialakításra, így a nemzetközi forgalomba bekapcsolva fejti ki idegenforgalmi élénkító szerepét a megvalósítás - tette hozzá a képviselő.
A helyi és helyközi közlekedés integrációja Sopronban és vonzáskörzetében projekt kezdése: 2011. december 14. A projekt várható befejezése: 2014. december 13. A projekt összköltsége: 371.703.777 Ft. A támogatási intenzitás: 85 %
Sopron Megyei Jogú Város önrésze: 18.058.746. Ft. A Kisalföld Volán Zrt. önrésze: 37.696.821 Ft.
sopron.hu