datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Középiskolások Pénzügyi Napja Sopronban

Öt soproni középiskola részvételével tartották a Pénzügyi Napot.A fiatalok 15 fős csapatokat alkottak és vállalkozói, pénzügyi, adózási ismereteikről is számot adtak. Az ismeretátadás, tréning és vetélkedő célja a pénzügyi kultúra előmozdítása volt.



A Köznevelésért Felelős Államtitkárság, az Állami Számvevőszék, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara és az Econventio Kerekasztal Közhasznú Egyesület vezetői által aláírt SZÁNDÉKNYILATKOZAT A PÉNZÜGYI KULTÚRA FEJLESZTÉSÉBEN VALÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL megállapodás első rendezvényeként első alkalommal került sor a diákoknak és pedagógusoknak szántrendezvényre.

 

penznap03.jpg

Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, Abdai Géza, Sopron alpolgármestere, Dékány Zsigmondné, intézményvezető helyettes, Soproni Széchenyi István Gimnázium, dr. Horváth Szabolcs, a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adóigazgatóság igazgatója és  Sápi Ákos, az Econventio Egyesület elnöke köszöntőjét, majd a projektnapot indító beszélgetést követően  5 helyszínen trénerekkel foglalkozásokra is sor került, amelyeket az Econventio, NAV, Szegedi Egyetem trénerei tartottak.

 

penznap02.jpg

Firtl Mátyás a szándéknyilatkozatot idézve hangsúlyozta, hogy fontos a fiatal generáció számára a pénzügyi ismeretek elsajátítása, a gazdasági, a vállalkozói , a pénzügyi világban való eligazodás.

A magyar társadalom közös céljainak hatékony és eredményes megvalósítása a rendelkezésre álló erőforrások összehangolt és célzott felhasználását kívánja meg. A családok jólléte és pénzügyi biztonsága megerősítése elengedhetetlen.

 

penznap01.jpg

Az Econventio Közhasznú Egyesület azért jött létre még 2010-ben, hogy segítsen a fiataloknak a valós életben használható gazdasági ismeretekhez jutni. Összeállítottak egy speciális tesztet, mellyel mérik, majd különböző foglalkozásaikon fejlesztik a diákok pénzügyi ismereteit. Ebben a tesztben idén 175 középiskola vesz részt, köztük a soproni Fáy, Széchenyi és Szent Orsolya. A soproni vetélkedő programjába rajtuk kívül a Berzsenyi és a Vas-Villa diákjai is bekapcsolódtak.
 
penznap04.jpg
 
–A középiskolások már hoznak pénzügyi döntéseket, ezért ezt a korosztályt céloztuk meg – mondta Sápi Ákos az Econventio Egyesület elnöke. – Az a célunk, hogy a fiatalokat ne száraz ismereteket adjunk át, hanem a gyakorlati életben is hasznos tudást.
A szakemberek korábban ugyanis azt tapasztalták, hogy a diákoknak hiányosak a pénzügyi ismereteik, a számolásos feladatoknál volt a legtöbb probléma. Tavaly több mint 12 ezer fiatal töltötte ki a tesztjüket, átlagosan 42,5 százalékos eredményt értek el. A szervezők azt szeretnék, ha a vetélkedő egy fajta pénzügyi tömegsport verseny lenne a későbbiekben.
 
penznap05.jpg

A rendezvény során a diákok jártasságot szerezhettek az adózási ismeretekben,  vállalakozói alapismeretekben, továbbá pénzügyi önismeret és információforrások is része volt a tematikáknak.

firtl.sopron.hu

2014. március 28. / Kultúra