datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
7 érv Sopron mellett - videó
 
 
Innováció Fidelissima - videó
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett ma Sopron

Sopronban, a hagyományok szerint, Szántó Róbert és Fennesz Rezső az 1919-es vörösterror soproni áldozatainak emlékhelyénél emlékeztek mindazokra az áldozatokra és mártírokra, akiket az embertelen politikai rezsim pusztított el, vagy nyomorított meg. Ezt követően a Széchenyi Gimnáziumban kiállítás nyílt a Soproni Múzeum rendezésében.



Az akkor 21 éves Szántó Róbert főhadnagyot és Fennesz Rezsőt az 1919-es vörös terror utolsó áldozataiként, mindenféle tárgyalás és ítélet nélkül, önhatalmúan létrehozott rögtönítélő bíróság „megbízása" alapján végezték ki a Szent Mihály-temetőben.

 

IMG_3858bbbb.jpg



A katolikus konvent díszsírhelyet adományozott azon a helyen, ahol a kivégzés történt, s a tragédia emlékére 1922-ben kétalakos szobrot állítottak a temetőben. Az emlékmű fő felirata: „Becsülettel a hazáért" volt.

 

 

IMG_3863ccc.jpg

Az emlékmű azonban tüske volt a ’45 utáni városvezetés szemében. Hivatali utasításra 1948 októberében mintegy húsz embert vezényeltek ki, akik csákánnyal szétverték és kőtörmelékként teherautóval elszállították a kétalakos szobrot. A helyi kőfaragók becsületére legyen mondva, ők nem vállalták a szobor megsemmisítését. A rendszerváltás óta a sírhelyen újból emléktábla jelzi, mi is történt akkor a kommunista diktatúra idején.

 

 

IMG_3867ccccccc.jpg

A mai megemlékezés a Szent Mihály temetőben koszorúzással kezdődött, ahol dr. Fodor Tamás polgármester a város nevében helyezte el az emlékezés koszorúját az emlékműnél együtt az önkormányzat képviselőivel, intézmények vezetőivel, emlékező soproniakkal.

 

IMG_3869bbbb.jpg

 

.

IMG_3871bbbbbb.jpg

Ezt követően a Széchenyi István Gimnázium dísztermében a Soproni Múzeum kiállítása nyílt meg Törvényen kívül címmel.

 

IMG_3877ccc.jpg

A diktatúrák áldozataira fontos emlékezni – hangsúlyozta dr. Fodor Tamás polgármester az emléknapon.

 

IMG_3879ccc.jpg

Aki nem élte azt a kort nehezen tudja elképzelni azt a sok embertelenséget, gonoszságot, amit a kommunizmus az emberekre zúdított, amely nem elszigetelt módon és helyeken volt jellemző, hanem áthatott mindent és hazánkban hosszú évtizedeken keresztül mindenkinek része volt a kommunista diktatúra embertelenségéből – mondta Sopron polgármestere a megemlékezés alkalmából tartott eseményen a Széchenyi Gimnáziumban, ahol az intézmény tanulói műsorral idézték a diktatúra korát.

 

IMG_3881ccc.jpg

.

IMG_3902ccc.jpg

2015. február 25. / Közéleti események