datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Sopron virágos körforgalmairól

Sopron körforgalmait mutatja be a Kertészet és Szőlészet szakmai lap 2015-15. száma. Méltán lehetünk büszkék városunk virágosított körforgalmaira.



Körforgalmak
Kertészet és Szőlészet (2015-15. szám)
Pap Edina
 

A miénknél fejlettebb kertkultúrájú és jobb településmarketinggel rendelkezőországokban a terjedelmes parkosítható felületet jelentő körforgalmakat a település üdvözlőtáblájának tekintik. A növényekkel beültetett, rendezett, esetenként szökőkúttal, térművészeti alkotással is színesített körforgalmak láttán
a településre betérő utazónak akár hosszabb-rövidebb megállóra is kedve támad.

Nálunk a körforgalmak több helyütt sok kívánni valót hagynak maguk után, vannak azonban kivételek is. Két nyugat-dunántúli nagyvárosban, Sopronban és Mosonmagyaróváron például élnek a körforgalmak adta lehetőségekkel. A két településen azonban merőben más szempontok szerint: amíg Sopronban a színes egynyári és hagymás virágok a főszereplők, addig Mosonmagyaróváron a csekély fenntartást igénylő évelők és fás szárú növények a hangsúlyosak.

 

Sopron

Az országban talán Sopron büszkélkedhet a legtöbb, öszszesen 14 körforgalommal. A város több mint tíz évvel ezelőtt, több lépésben körforgalomra alakította át a központi lámpás csomópontokat. A település-fenntartó Sopron Holding Rt. zöldterületgazdálkodási részlegének munkatársai igyekeztek zöldfelületet is kialakítani, tudtuk meg Nagy Zsolt vezérigazgatótól. A város költségvetéséből minden évben sikerült erre a célra forrást elkülöníteni, hiszen a lakossági visszajelzések nagyon kedvezők.
Tíz év alatt emblemati kussá váltak a soproni körforgalmak, többségük egy-egy soproni jelképet is magában foglal. A legnagyobb, a Győr felől bevezető út 26 méter átmérőjű körforgalmában például nagy szőlőprés fogadja a „kékfrankos fővárosába” érkezőket. A Bécs felé tartó elkerü lő úton a soproni faipari mérnöki képzésre utal a körző, az erdőmérnökképzésre a magasles.
Nagy Zsolt elmondta, hogy a 14 parkosított körforgalomból tízbe napelemről vagy elemről működő automata
öntözőrendszert is telepítettek, ami országos átlagban nagyon jónak számít. Az újonnan tervezett körforgalmak esetében már az építés során gondolnak erre. A tavaly épült Kőszegi úti körforgalom 32 méter átmérőjű, a város eddigi legnagyobb körforgalma.
A város nagy útkeresztező-déseiben különféle, jellemző-en színes, egynyári-virágágyásokkal, tavasszal hagymás-beültetésekkel találkozunk. Az esetenként jelentős fenntartási költségek mérséklése érdekében főleg a nagyobb kiterjedésűekbe cserjéket és talajtakaró rózsákat is ültettek, hogy csökkentsék az évről évre telepítendő egynyári és hagymás növények számát, de a felület mégis mutatós maradjon.

Nagy Zsolttól megtudtuk, hogy egy-egy körforgalom parkosítása a műszaki berendezésekkel együtt 1,5-2 millió forintba kerül. Sopronban többféle méretű (9, 11, 13, 17, 26 és 32 méter átmérőjű) létezik, amelyekben vegyes zöldfelületeket alakítottak ki. A különböző kiterjedésű gyepfelületet cserje- és rózsacsoportok, valamint egynyári- és hagymásvirágágyások tarkítják. Évelőket nem ültetnek, a talajtakaró cserjék, illetve törpecserjék (pl. pimpó, levendula, gyöngyvesszők) hasonló virágzó felületet adnak, mint az évelők, ugyanakkor feleannyi a gondozási igényük. A nagy élénk színfoltokat az egynyáriak teremtik.
A k
örforgalmak virágágyásait az egynyári dísznövények eltávolítása után októberben tápdús virágfölddel töltik föl a hagymások számára. Minőségi holland tulipánhagymákat ültetnek árvácskával vegyesen, ami már március elejétől április végéig virít. Ezt követően istállótrágyával, illetve a virágágyásokhoz ajánlott folyamatos tápanyag-leadású műtrágyával pótolják a tápanyagot. A kiültetett egynyári virágokat már 15 éve Táplánszentkereszten termeltetik.
Az egynyári virágpalántákat már november végén megrendelik, a termeltetési szerződést december közepén írják alá, május eleji szállítással. Nagy fajtaválasztékkal dolgoznak, május elején közel 40 fajtát ültetnek el városszerte, évenként összesen 90 ezer virágpalántát, amiből jelentős mennyiség jut a körforgalmakba. A virághagymákat a nyár közepén rendelik meg.
A körforgalmak virágágyásainak méretén nem változtatnak egyik évről a másikra. A következő év beültetéseit az ősz végén tervezik, meghatározó szempont az öntözés lehetősége, a kitettség, illetve a környezet. A Szent Mihálytemplom, illetve a temető közelében lévő, úgynevezett „körzős” körforgalomban például visszafogott színeket használnak, méltóságteljes kiültetéseket terveznek: tavaly például bordó és fehér Catha­ranthus­okból.
A virágvölgyi körforgalom ezzel ellentétben nagy, színes kokárdához hasonlít. Vezérnövénye a gömb alakúra
nyírt tiszafa, amelyet sokszínű, vegyes virágágyás ölel körbe, Canna­val, díszfűvel, Tagetes­szel és piros, rózsaszín, fehér begóniákkal. Az egyik benzinkút melletti körforgalom sárga és piros színekben pompázik, fő növényei a Tagetesés a Salvia,némi kék színt adó Salvia fa­rinacea Mauritius­szal.
A Jereváni lakótelep bejáratánál, az örmény–magyar barátságot jelképező szobor köré épült körforgalomba színes magyar Celosia-fajtákat (Bikavér, Ezerjó, Arrabona, Aranybika) ültettek. A „préses”, fogadó körforgalomban tavaly a magyaros piros-fehérzöld színkombináció volt a meghatározó, muskátlival, talajtakaró rózsákkal, illetve a zöld színt adó gyepfelülettel.
A kitettebb helyeken, öntözött körülmények között bevált a muskátli és az ágyásbegónia, tudtuk meg Nagy Zsolttól. A Csengery utcai körforgalomnál nem tudták technikailag megoldani a vízbevitelt, ezért kézzel öntöznek. A formára nyírt örökzöldekkel, bukszussal, talajtakaró cserjékkel és Cleome­val beültetett felület vezérnövénye egy szép kínai jegenyeboróka (Ju­niperus chinensis Keteleeri).
A növényvédelmet tekintve az egynyáriaknál elsősorban az atka okoz gondot, őszszel a Gaillardia­kon és a Rud­beckia­konlisztharmat jelentkezett. Tavaly a „préses” körforgalomban a virághagymákban a kószapocok tett kárt, amely ellen az idén már szakszerűen védekeztek. A bukszusokat a puszpángmoly tizedeli, a közterületen engedélyezett készítményekkel folyamatosan védekeznek ellenük.

Forrás: http://kerteszetesszoleszet.hu/hu/irasok/korforgalmak

2015. április 24. / Kultúra