datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

Csik Ferenc Emlékverseny

Sopron Megyei Jogú Város Sportfelügyeleti Csoport, a Soproni Úszók Baráti Köre Sportegyesület és a Széchy Tamás Sportiskola Sopron közös szervezésében, a Soproni Vízmű Zrt. támogatásával 37. alkalommal rendezték meg a Dr. Csik Ferenc emlékversenyt Sopronban, mellyel az 1936-os berlini olimpián 100 méteres gyorsúszásban olimpiai aranyérmet nyert kiváló úszónak kívánnak méltó emléket állítani. 



Dr. Csik Ferenc Olimpiai Bajnok tiszteletére rendezett úszóverseny az eddigi emlékversenyek folytatásaként méltó emléket állít a kiváló gyorsúszónak, egyben versenyzési lehetőséget biztosít az úszósport kedvelőinek. A szombat- vasárnapi versenyen csaknem 400 versenyző ugrott vízbe.

 

2015-11-21 12.04.53_1.jpg

A szervezők kiemelten fontosnak tartják a már hagyományos emlékverseny folytatását, így alkalmanként több száz versenyző elé lehet példát állítani, hogy méltó utódai lehessenek a nagyszerű sportembernek - erről is szólt a Soproni Vízmű Zrt. vezérigazgatójának, Rádonyi Lászlónak köszöntője, aki részletesen is ismertette dr. Csik Ferenc példamutató életpályáját.

 

2015-11-21 12.06.16_1.jpg

Dr. Simon István alpolgármester köszöntőjében a sport fontosságát hangsúlyozta, kiemelte Csik Ferenc példája erőt ad és kitartásra bátorít minden sportolót. Sopron városa új, minden szempontból korszerű uszodafejlesztés előtt áll, ami a vízisportokban való megerősödését eredményezi a soproni sportoló ifjúságnak.

 

2015-11-21 12.06.29_1.jpg

Az idei Csik Ferenc Emlékverseny alkalmával tizedik alkalommal rendezik meg a SOPRON-CHALLENGE-et. Ez egy olyan versenyszám, amelyikben 8 lány-, ill. 8 fiúversenyző kerül be, a 33 1/3 méteres gyorsúszásban elért időeredményeik alapján. Az abszolút kategóriában ( korosztály nélkül ) 8 legjobb időt elért versenyző küzdhet meg egymással.

 

2015-11-21 12.09.23_1.jpg

.

2015-11-21 12.10.50-1_1.jpg

.

2015-11-21 12.11.44_1.jpg

.

.

2015-11-21 12.12.37-2_1.jpg

.

2015-11-21 12.12.51-1_1.jpg

.

2015-11-21 12.13.29_1.jpg

sopron.hu

2015. november 22. / Sport