datum+nevnap
| | |


Belvárosi képek
 
 
Turisztikai Portál Önkormányzati Portál E-Ügyintézési Portál Társulás

továbbküldés e-mailben | nyomtatás

A soproni középiskolások élen a klímavédelemben

Az Élő Bolygónk nevű klímavédelmi versenyt a a soproni Széchenyi István Gimnázium nyerte meg. A díjátadásra Áder János is eljött Sopronba.



Áder János köztársasági elnök is gratulált a soproni Széchenyi-gimnázium diákjainak és tanárainak, miután a széchenyisek gyűjtötték össze az Élő Bolygónk klímavédelmi akció középiskolások között indított versenyét. A soproni diákok a támogatók - az OTP és a MOL - hatmillió forintos támogatását is elnyerték ezzel. S persze a dicsőséget, amiért fontosnak tartják Élő Bolygónk megóvását.

 

IMG_6260.JPG

 

IMG_6220.JPG


Áder Jánost Sopron városa nevében dr. Fodor Tamás polgármester fogadta a rendezvényen.


Magyarországon közel kétszázezren támogatták regisztrációjukkal az Élő Bolygónk kezdeményezést, azt a nemzetközi akciót, ami arra ösztönözte a párizsi klímacsúcs résztvevőit, hogy elkötelezettebben lépjenek fel az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen. Az ötlet Al Gore-tól, az USA korábbi alelnökétől származik, de Áder János köztársasági elnök az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez. Magyarországon így indult azt a klímavoks gyűjtés, amiben számos civil szervezet és intézmény mellett az iskolák és a diákok jártak az élen. A Tokaji Ferenc Gimnázium kezdeményezésére valódi versengés indult a középiskolák között: ki tud több klímavoksot gyűjteni.

 

IMG_6266.JPG

 

IMG_6227.JPG

A nemes versenyt magasan a legtöbb regisztrált szavazattal, több mint ötezer vokssal a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjai gyűjtötték össze.
Áder János elmondta, hogy a tavaly indított kezdeményezés oly mértékben lett sikeres itthon, hogy mind a kampány keretében elindított weboldalon, a www.elobolygonk.hu-n regisztrálók, mind pedig a részt vevő középiskolások számát tekintve Magyarország a képzeletbeli dobogó tetején állna lakosságarányosan.

 

IMG_6244.JPG



A kampányban minden hatodik résztvevő magyar volt, s erre a köztársasági elnök szerint "joggal lehetünk büszkék".

 

IMG_6246.JPG

.

IMG_6273.JPG

2016. február 11. / Kultúra