![]() |
![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() ![]() |
![]() |
Március 23. és 29. között rendezik meg a Színházi Vándorfesztivált a Soproni Petőfi Színházban. Az egy hétig tartó programban hét vidéki színtársulat mutatkozik be a közönségnek.
Igazi csemegének ígérkezik a márciusi színházi fesztivál a színházrajongók számára. A Soproni Tavaszi Napok keretében megrendezésre kerülő rendezvénysorozat az elmúlt évben indult útjára Veszprémben, az akkor 100 éves jubileumát ünneplő színházban.
Az idei fesztivált a kecskeméti Katona József Színház nyitja Márai Sándor: Eszter hagyatéka című előadásával, a főbb szerepekben Sára Bernadette, Kőszegi Ákos, Körtvélyessy Zsolt és az ifjú Trokán Nóra látható.
![]() |
Sára Bernadette, Kőszegi Ákos |
Másnap a szolnoki Szigligeti Színház Franz Arnold-Ernst Bach: Apa csak egy van? című bohózatát mutatja be, Kautzky Armand főszereplésével.
![]() |
Kautzky Armand |
A fesztivál harmadik estéjén Molnár Ferenc: Olympia című vígjátékát tekinthetjük meg, többek között Ráczkevei Annával, a debreceni Csokonai Színház előadásában.
A Veszprémi Petőfi Színház a Valló Péter által rendezett Kosztolányi-darabbal, az Édes Annával mutatkozik be.
Mikó István a főszereplője Gogol: A revizor című művének, melyet Koltai Róbert rendezett, és a székesfehérvári Vörösmarty Színház produkciójában láthatjuk.
![]() |
Mikó István |
A fesztivál utolsó előtti estéjén a békéscsabai Jókai Színház társulata lép színre Stendhal: Vörös és fekete című művével.
A Színházi Vándorfesztivált a házigazda soproni társulat zárja A muzsika hangja című musical-lel.
A vidéki színházak szándéka szerint a fesztivált évente rendezik meg, hogy ezáltal is rendszeres találkozási fórumot biztosítson a színházak közötti szakmai együttműködésnek.
Természetesen a vándorfesztivál jó alkalmat teremt arra, hogy az egyes színtársulatok bemutatkozhassanak, illetve akár megmérettessenek. Idén, soproni kezdeményezésre, kiválasztják a fesztivál legjobb, Pro Kultúra Sopron-közönségdíjas előadását.
A vándorfesztivál közönségzsűrijébe várják azon nézők jelentkezését, akik valamennyi előadást szívesen megtekintenék.
Azt ma még nem lehet tudni, hogy a színházi fesztivál jövőre hol, melyik városban folytatódik, de az biztos, hogy töretlenül továbbvándorol…
Fotó: Pro Kultúra Sopron