Nyomtatás

Schlaraff hagyományok a Lábasházban

A Schlaraff Lovagok múltját és a soproni tartomány létét és az osztrák területen működő különleges lovagrend történetét idézi fel a Lábasházban nyílt tárlat.

150 éves a Schlaraffia" címmel megnyitott kiállítás a nagymúltú, bohém szerveződés életét és történetét mutatja be a Bezirksmuseum Wien Währing és a Soproni Múzeum közösen.

Dokumentumokon, fotókon, tárgyakon keresztül ismerkedhet meg a közönség egy olyan, Magyarországon már-már elfeledett „lovagrendről”, mely a művészetek és a humor ápolását valamint a féfibarátságot állította működése középpontjába, emellett pedig kifigurázta a cím- és rangkórságot. Működésük természetes része volt a művészetek pártolása, gyakorlása, és e célból jótékonysági összejövetelek rendezése.

A Schlaraffia Vindobona, a Bécs Währing Múzeum és a Soproni Múzeum közös kiállításának megnyitóján a fenntartó, Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat nevében Firtl Mátyás alelnök, országgyűlési képviselő köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta: Sopront a történelem évszázadai során kibontakozó élettel telítettsége formálta karakteressé, olyanná, amelyben nyomot hagyott elődeink munkája, tudása, művészi érzéke, elkötelezettsége, egyszóval sopronisága.

20100305shlaraff02m.jpg

Mindezek mellett az a kultúra, szellemi teljesítmény és közeg, amely Sopront jellemezte mindig is európai, és európai értelemben modern volt. Ezt üzeni a közelmúltban a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ falán leleplezett emléktábla: amely az egykoron, 1878 és 1939 között az épületben működő SCHLARAFFIA SEMPRONIA Kulturális Egyesület emléktáblája. 1878-ban ott olyan férfiak találkoztak, akik a kultúráért és művészetekért akartak tenni, akik idejüket, energiájukat az eszményi művészetnek, barátságnak és humornak szentelték, a lovagiasság jegyében.Ennek a különleges lovagrendnek a Sopronhoz is köthető kiállítása emlékezetünkbe idézi az elfeledett kort és az akkori kulturális, művészeti pezsgést, a hagyományápolás fontosságát és értékét, és nem utolsósorban a mecénatúra fontosságát - hangsúlyozta Firtl Mátyás.

 

20100305shlaraff04m.jpg

Szakmai megnyitót dr. Pallos Lajos numizmatikus-muzeológus (Magyar Nemzeti Múzeum) mondott, A kiállítást rendezte: Paul Katt (Bezirksmuseum Wien Währing), Dr. Erich Kaessmayer (Landesverband Schlaraffia Austria), PhDr. Tóth Imre (Soproni Múzeum).

***

 

Schlaraffia megteremtőjeként tartják számon Albert Eilerst. Coethenben született 1830-ban és a prágai színház basszistájaként tevékenykedett. Az elit művészegyesületbe ,,Arkádia zu Prag” való felvételét azonban ,,proletár” (vagyontalan) mivoltára hivatkozva megakadályozták, erre válaszul Franz Tohmé színházigazgató (Carl II.) művészeivel együtt azonnal tüntetőleg kilépett a körből. Megalapították a ,,Proletár Klubot” amiből Eilers sürgetésére 1859. október 10-én jött létre a Schlaraffia, azzal a szándékkal, hogy a ,,profán” hiúságot és a felfuvalkodottságot a túlzás eszközével tegyék nevetségessé.

Eilsers Coburg és Gotha érintésével Prágából Darmstadtba ment, ahol 1895-ben meghalt. Élete során előmozdította a Sclaraffia fejlődését, számos versét és dalát az egyesületnek ajánlotta. Richard Wagner megbecsülésének köszönhetően Bayreuthban is tevékenykedett.

20100305shlaraff06m.jpg

Az akkoriban kedvelt lap, a „Die Gartenlaube” közölt egy cikket a Schlaraffiáról, melynek szerzője Dr. Eduard Schmidt-Weißenfels társalapító és a „schlaraffia-alkotmány” megalkotója. A címer a Berolina Reyché, amit Plato lovag alapított 1865-ben, Prágából Berlinbe áttelepülve. Egy Berolina tag ,,Sasse” 1873-ban alapította a ,,Graziat” , mint az első osztrák Schlaraffot, egy másik 1884-ben a ,,Francisca Californiát” [San Franciso], az első Reych-et, Amerikában (ott is németül beszélnek, mint minden Schlaraffiaban).

A kiállítás 2010. május 3-ig látogatható, hétfõ kivételével 10-től 14 óráig.

BTÉ



2010. március 6. /