Nyomtatás

Minőségi, hazai termékek boltja nyílt a Várkerületen

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Általános Művelődési Központja (Porpáczy-Ujhelyi középiskolák) Esterházy majorságok boltját nyitotta meg ma Firtl Mátyás, megyei alelnök Sopronban a Várkerület 39. szám alatt.

A mai ünnepélyes megnyitón Firtl Mátyás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Az Esterházy-majorságok boltja Sopron egyik emblematikus helyén nyílt meg, ott, ahol a régi piactér is volt. A város egyik fő kereskedelmi központjának számított ez a hely, a városon kívülről a Szent Mihály-plébániatemplomtól, Bécs, Pozsony, Győr irányából egyaránt erre vezettek az utak.

Firtl Mátyás megköszönte a soproni városvezetésnek, hogy az intézmény rendelkezésre bocsátotta az üzlethelyiséget, hogy helye legyen az újonnan elindult projektnek.

 

20100308esterhazy03c.jpg

A fenntartó megyei önkormányzat alelnöke kiemelte: a boltnyitó fontos, mert azt is jelenti, hogy az intézmény az önkormányzatokat sújtó finanszírozási nehézségek ellenére is elindult egy olyan úton, amely kitörési pontot jelent az iskolának, de az ágazatnak is, és a hazai termelőknek is.

Az itt megjelenő termékek mind hazai termékek, garantáltan kiváló minőségűek, amelyek között a biotermékek is jelen vannak.

 

20100308esterhazy01c.jpg

Firtl Mátyás köszönetet mondott az iskola minden munkatársának, hogy azt a minőséget honosították meg a szakképzésben és a bemutatott termékekben, amelyre a hazai termékek hivatottak. Büszkék lehetünk arra, hogy az iskolarendszer úgy tudott talpra állni, hogy a hazai termékek mellett, a helyi kultúra és hagyományápolás helye is - tette hozzá a megyei alelnök.

20100308esterhazy02c.jpg

Hústermékek, tejtermékek, mézek, tésztefélék, a Pál-major, Csermajor, a Sopron-Fertődi Kistérség, valamint egyéb tájegységek termelőinek hagyományos és bioélelmiszerei is megtalálhatók a polcokon, mint ahogyan a helyi borászok jellegzetes borai is.

 

20100308esterhazy04c.jpg

Wellner Andrea igazgató elmondta: a bolt olyan létesítmény is egyben, ahol foglalkozásokat is szerveznek a diákok és a soproni lakosok számára. Az oktatással, szakképzéssel együtt azokat a a közművelődési feladatokat is felvállalja az intézmény, amelyek szerves egységben szolgálják a minőségi életmódvitelt, életmód-változtatást.

firtl.sopron.hu



2010. március 8. /