A család- és szociálpolitika nemzeti ügy
Amit a szocialisták az elmúlt nyolc évben műveltek az rombolás – mondta Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP népjóléti kabinetjének vezetője Sopronban, a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban tartott fórumon, ahol Firtl Mátyás országgyűlési képviselőjelölt (Fidesz-KDNP) meghívására A család- és szociálpolitika nemzeti ügy címmel tartott előadást.
A rossz gazdaságpolitikával és a rossz kormányzással a szocialisták a tönk szélére sodorták az országot, a családokat, rombolták az értékeket, az erkölcsöt. Mára már azok jelentkeznek szociális alapon juttatandó segélyért, akik egyébként akarnak és tudnának is dolgozni – fejtette ki a politikus.

Hozzátette: A Fidesz-KDNP alapvető fontosságúnak tartja, hogy a legszegényebbekért és a középosztály tagjaiért egyaránt tegyen.

- Rövid- és hosszú távú feladatai egyaránt lesznek az új kormánynak. Tűzoltásként el kell törölni, hogy a természetbeni adományokat áfával sújtsák. Segíteni kell a lakhatás megőrzését, hosszú távú családi csődvédelemre van szükség, meg kelle védeni azokat, akiknek a lakhatása veszélybe került - mutatott rá a politikus.
Hosszú távon pedig, célként fogalmazta meg – többek között – a családi adózás lehetőségének megteremtését.

- Nem lehet egyenlő a gyermek vállalása a szegénység vállalásával – tette hozzá -, kiszámítható családpolitikára van szükség.
A kormányzati pozícióban lévő milliárdosok semmit nem értenek abból, amit az országnak okoztak. Példaként említette, hogy a segélyből szerzett jövedelmet felemelték a munkából szerzett jövedelem szintjére, szétverték az otthonteremtési rendszert, a családi adókedvezményt teljes mértékben kiüresítették, a cigányság felzárkóztatására indított programokat teljesen tönkretették.
A gazdaság rendbetétele, a munka becsületének visszaszerzése, a munkahelyteremtés mellett, a rend helyreállítása, a az elszámoltatás, az egészségügy rendbetétele, a család- és szociálpolitika is nemzeti ügy – hangsúlyozta Soltész Miklós.

- A magát szociáldemokratának tartó kormány sodorta a legmélyebb szociális válságba az országot. A milliárdosok által vezetett kormány szociális érzékenységére jellemző, hogy a legelesettebbektől is csak elvesz, hiszen a fogyatékkal élők, a sérült embertársainknak otthont adó intézményeket is folyamatosan elvonásokkal sújtja, a rendszert fenntartó, működtető önkormányzatoktól pedig szintén folyamatosan elvon – mutatott rá Firtl Mátyás a fórumon.
- Véget kell végre vetni annak a kormányzásnak, amely maga vallotta be, hogy nem csinált semmit, csak úgy tett mintha kormányzott volna, mert ennek a semmittevésnek a következményeit az eladósított ország lakói fizetik meg, és még azok unokái is fizetni fogják – mondta Firtl Mátyás.
Sopron országgyűlési képviselőjelöltje hozzátette: nincs olyan mélység, ahonnan a magyarság ne tudna felemelkedni, ha erőit ennek szolgálatába állítja. Ezt a történelem során többször is bebizonyította már. Április 11-én ennek a cselekedetnek a történelmi lehetősége megadatik újból, ami egyben felelőssége is minden, a jövőért tenni akaró polgárnak.
(sopron.hu)