Nyomtatás

Fertőd - egykor Eszterháza

Soprontól délkeletre, a Fertő-Hanság kistájon fekvő, település. Műemlékein, egyéb nevezetességein kívül a térség gazdasági és kulturális központja.
Mai nevét a magyarországi közigazgatás átszervezése idején kapta, az Árpád-korban még meglévő -1234. Villa Ferteud, 1265. Villa Ferteu - Iván, Sajtoskál, Nemesládony között lokalizálható település után.
1950. május 16-án Eszterháza felvette a Fertőd nevet, majd szeptember 7-én a korábbi Eszterháza, immár Fertőd egyesült Süttörrel.

Fertod1250.jpgFertod2250.jpg


Süttör volt az ősibb település, az oklevelek Süttör nevének változatait őrzik.
Eszterháza neve először Miklós herceg levelében (1766) olvasható: "Schloss Eszterháza".
A település középpontjában a patkó alakú, lenyűgözően szép barokk stílusú kastély található, amely a város idegenforgalmának fő forrása, meghatározó jelentőségű látnivalója. A kastély és épületegyüttesének építtetését az 1720-as évektől Esterházy József kezdte meg.
J. Haydn (1732-1809) a zenetörténet utolsó udvari zeneszerzője közel két évtizedet (1769-1790) töltött a "pompakedvelő", művészeteket is támogató Esterházy Miklós szolgálatában az eszterházi Muzsikaház lakójaként, ahol emlékét emlékszoba őrzi. Európában számos francia, angol, német nyelvű leírás jelent meg Eszterházáról, az "Eszterházi vígasságokról." 1990-ben testvérvárosi kapcsolat létesült a hollandiai Millingennel.

Fertod3250.jpgFertod4250.jpg

A megye egyik legfiatalabb városában az iskolahálózat középfokig teljes, az általános iskolák mellett működő zeneiskola környék tanulóit is oktatja.
2000. szeptemberében a Szent István Egyetem kihelyezett tagozataként a felsőfokú "Agrárkereskedelmi menedzser asszisztens" képzés is elindult.A településen két római katolikus templom - a neogót stílusú Szent András (Süttör) és az 1986-ban épület Szent Kereszt (Eszterháza) - található, melyet a Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Udvardi Erzsébet oltár, és stációképei díszítenek.
A közelmúltban restaurált kastélykápolna Europa Nostra-díjat kapott. A közelben lévő Fertő-Hanság Nemzeti Parkot, a Fertő tó és környékét, a Fertő-menti településeket a környezeti szépségük, kulturális, kultúrtörténeti értékeik miatt 2001-ben az Unesco a "Világörökség" részévé nyilvánította.

 

http://www.fertod.hu/



2011. február 23. / Régió-Szomszédolás