Nyomtatás

Bolzano


www.bolzano-bozen.it/

bolzano.jpgSopron olasz testvérvárosa 1990. júniusa óta. A 102.000 lakosú város Dél-Tirol -Alto Adige- fővárosa, jelentős közlekedési és kulturális központ. A római korban jelentős település, 680-ban Castellum Bauzanum néven említik. 1286-ban kap városi rangot.

bolz2.jpgJelentős középkori városmagja, ahol a Walther téren áll a román-gót stílusu dóm, melynek tornya a város jelképe. A hegyekből nemcsak a dóm látható, hanem az is kitűnik, hogy a város gazdag templomokban. Csakugyan több mint 30 templom található, ehhez jön még néhány kápolna, melyek részben a nagytemplomokhoz vannak építve, valamint egy tucat templom, melyek vagy profanizáltak, vagy megszűntek.

Ahol korábban az úgynevezett mocsári láz miatt úgy félt mocsaras területek feküdtek és a kiszárítása után néhány szétszórt szőlőterület alakult ki, és az egykori bozeni szomszéd falvak Gries szőlősei és gyümölcsösei, rétjei és szántói feküdtek, ott a II. világháború idején a fasiszta uralkodó réteg pompás épületei széles utcái új lakónegyedek és egy ipari terület keletkezett.

bolz3.jpgBozen város, s mint ilyen természetesen nem természeti táj. Házak, utcák, járművek uralják a városképet, pezsgés és stressz az életet.

De aki szeretne kikapcsolódni, s legalább néhány óra pihenést a zöldben keres, annak nem kell feltétlenül messze mennie. Mert Bozennek is van egy "zöld tüdeje", még ha nem is olyan óriási. Eltekintve a privát kertektől és parkoktól, a legnagyobb összefüggő füves terület a Talfer folyót kíséri több mint 100 méteren keresztül.
Fontos kereskedelmi központ, nemzetközileg ismert a minden évben megrendezett Bolzanoi Vásár. Egyedüli testvérvárosa Sopron.

 bolz1.jpg



2008. június 22. / Bolzano