Miklósa Erika operaestjével ünnepelte a Barlangszínház jubileumát
Idén 40 éves a Barlangszínház, A nyári Soproni Ünnepi Hetek gerincét az Európa-hírű fertőrákosi kőfejtőben 1970-től rendszeressé váló előadások jelentik. A hely kiváló akusztikája révén elsősorban operaelőadások, operett, táncprodukció és zenekari hangverseny bemutatására alkalmas.
Az idei fesztivál nyitóelőadásán ezúttal Miklósa Erika operaestjét láthatta a közönség.
A világsztár fellépése a Barlangszínház évfordulójának ünnepe is volt.

Az eseményen dr. Fodor Tamás polgármester köszöntötte a közönséget, aki hangsúlyozta: a város legnívósabb rendezvényei közé tartoznak a barlangszínházi előadások. A Barlangszínház történetéről, annak környezetéről, mint természeti csodáról is szólt Sopron polgármestere.
Az évmilliókkal ezelőtti tenger hullámai nyomai és az emberi kéz nyomai egyaránt meglátszanak a helyen, amely ma már kulturális rendezvények helyszíne, nemcsak Sopron, de Magyarország fontos nevezetességének is számít.
A 12 millió éves kőzet elég fiatal ahhoz, hogy vésni lehessen, és elég kemény ahhoz, hogy építkezésre használják. Sopron építkezéséhez, a Szent Mihály templomhoz, a Festetics-kastélyhoz, a bécsi Stephansdom, a győri székesegyház építéséhez is az innen kitermelt kő szolgált.
Dr. Fodor Tamás arról is szólt, hogy a következő évtől megkezdődik a Barlangszínház és természeti környezetének korszerűsítése, felújítása, amely új körülményeket teremt a Barlangszínházban fellépő művészeknek, a művészeti produkciók pedig, újabb élményeket nyújthatnak majd a közönségnek.

Miklósa Erika operaénekes estje a nyitórendezvénye volt azoknak az opera elődásoknak, amelyeket a Soproni Ünnepi Hetek alatt láthat a közönség a Barlangszínházban. Közreműködött Szegedi Csaba operaénekes és a Győri Filharmonikus Zenekar, Medveczky Ádám vezényletével.

A vastapssal jutalmazott kiemelkedő élményt adó előadás során elhangzott: Mozart: Don Giovanni – nyitány, Don Giovanni és Zerlina kettőse, Mozart: Figaró házassága -a gróf áriája, Donizetti: Szerelmi bájital – Adina és Dulcamara kettőse, Massenet: Thais- Meditation, Offenbach: Hoffmann meséi – Dappertutto áriája, Delibes: Lakmé – Csengettyűária, Rossini: A sevillai borbély – nyitány, Figaró belépője, Rosina áriája, Rosina és Figaro kettőse, Verdi: Machbeth – Machbeth áriája a IV. felvonásbólVerdi: Traviata I. felvonás előjáték, Violetta áriája az I. felvonásból, Verdi: Don Carlos – Posa áriája és halála.
BTÉ
A Soproni Ünnepi Hetek további programjai