Nyomtatás

Máltai ajándékok

Idén is megrendezte karácsonyi szeretet-rendezvényét az immár 20 éve működő Magyar Máltai Szeretetszolgálat soproni szervezete. A passaui testvérszervezet adományaként rengeteg ajándék várta a Gyermek- és Ifjúsági Központban rendezett műsoros délelőttön a meghívottakat.

Az adventi időszak örömtelibbé válik, ha azt közösségben ünneplik. A ,,Máltaiak" nagy közössége határokon átnyúl, és immár hagyománya van annak, hogy a passaui testvérszervezet több autónyi ajándékkal érkezik Sopronba.

20101212maltaicikk06.jpg

A soproni szervezet nevében Tamás Józsefné, a soproni elnök köszöntötte az egybegyűlt családokat, gyermekeket, szülőket, fiatalokat.

20101212maltaicikk04.jpg

Az eseményen jelen volt dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is, és a soproni képviselőtestület több tagja.

A Máltai Szeretetszolgálat Passaui Szervezetét Ludwig Berger képviselte az eseményen.

Tamás Józsefné, Advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján, arról szólt, hogy fontos mindazokra gondolni, akiknek kevesebb szeretet, törődés, öröm jut.

20101212maltaicikk02.jpg

- Tettel mutassuk meg a bennünk lévő szeretetet, amellyel embertársaink felé kell fordulnunk - mondta az elnök, aki megköszönte a helyi szervezetet támogatók jószándékát, azoknak a fáradozását is, akik munkájukkal segítik a szervezetet, és természetesen az ajándékozóknak is köszönetet mondott, akik a zord időjárás ellenére vállalták a hosszú utat.

20101212maltaicikk07.jpg

A vidám, örömet adó műsorban többek között felléptek Osváth Zita, Losonczi Hanna, a Máltai Ifjúsági Csoport, a Horváth József Művészeti Iskola növendékei, továbbá a helyi néptáncosok is fergeteges műsort adtak.

 

20101212maltaicikk01.jpg

A műsor követően érkezett el a várva-várt pillanat, amikor a testvérszervezet ajándékait boldogan vehették át az eseményre meghívott vendégek.

BTÉ



2010. december 12. / Kultúra