Dessewffy-Horváth Marietta: meghatározó művész és nagyszerű ember - Képgalériával

A Várkerület Galériában február 6-ig látható Dessewffy-Horváth Marietta emlékkiállítása: szobrok, rajzok, festmények, kisplasztikák, domborművek engedik felfedezni a nagyszerű, sokoldalú, érzékeny művészt és nagyszerű embert.

Dessewffy-Horváth Marietta emlékkiállítását Winkler Barnabás nyitotta meg.

- Örülök, hogy megnyithatom Dessewffy-Horváth Marietta emlékkiállítását.

- Örülök, mert Dessewffy-Horváth Marietta olyan életművet alkotott, ami régen megérett volna egy összegyűjtött bemutatásra. Nagy hibánk, hogy oly gyakran későn ébredünk, mint most is. A művész visszafordíthatatlan távozása hívta fel a figyelmet mulasztásunkra. Marietta szerény volt, nem kezdeményezte ezt az összegzést - kezdte beszédét Winkler Barnabás, aki a következőképpen folytatta:

Köszönöm Horváth Róbertnek, Marietta bátyjának és segítőjének, Winkler Istvánnak, hogy ezt a sokrétű anyagot több hónapi kitartó munkával összegyűjtötték. Köszönöm Bányász Gabynak, a Celldömölki Zeneiskolának, Süle Ferencnek, a Szeles, Huber, Rétfalvy és Harrach családnak, hogy a náluk lévő alkotásokat olyan gondosan őrzik és kiállításunkra szívesen odaadták. Köszönöm Sulyok Gabriellának, az egykori rajziskolai társnak, hogy fiatalkori rajzait Bella néniről és Mariettáról elhozta hozzánk és a kiállítás rendezésében társam volt. Köszönöm a Soproni Képzőművészeti Társaságnak és Keresztény Richárdnak, hogy a Várkerület Galéria méltó otthona lehet e számunkra fontos eseménynek. Bizton hiszem, hogy Mariettát örömmel tölti el igyekezetünk, és boldog, hogy együtt láthatja életművének meghatározó részét.

 

Sarkady Sándor az elmúlt évben a Soproni Szemle második számában méltóan foglalta össze Horváth Marietta életútját és művészetének gyümölcseit. A mai ünnepi alkalommal személyes barátságunkon keresztül próbálom közénk hívni Marcsu nagyszerű alakját. Az előkészületek várakozásteli heteiben feleleveníthettem az őt idéző emlékeimet. Egész kisgyermek koromból vannak élményeim, amik hozzá fűződnek. Soha nem felejthetem Mühl Aladárnál a vasárnap délutáni kamarazenéléseiket Lomositz Pállal és Horváth Misivel, ahol gyermekként többször is együtt élvezhettem önfeledt muzsikálásaikat. Itt kötöttem életre szóló kapcsolatot a zenével, és ezeken a délutánokon érintett meg egy életre szólóan az együttmuzsikálás gyönyörű varázsa. Szerettem volna én is úgy muzsikálni, mint ők. Aki részese lehetett a meghitt délutánoknak, érezhette, ezek az alkalmak örömzenélések voltak, tehetséges művészek önfeledt és gondtalan együttléte. Számomra akkor teljesedett be ez a gyermekkorban ébredt vágy, amikor Marcsu közbenjárására bekerülhettem édesapja, Horváth József által vezetett, az országban egyedülálló nagyszerűséggel működő, műkedvelőnek regisztrált, de művészi teljesítményében kimagasló szimfonikus zenekarba. Marcsu, ahogy később elmondta, megérezte bennem az együttmuzsikálás iránti vágyat.

Ezt a nagyszerű adottságát is fel kell idéznem! Marietta tudott olvasni mások gondolataiban, érdekelték azok az emberek, akikre felfigyelt. Művészként élt, mindent mélyre hatoló szemein keresztül látott, és a felfedezéseiről véleményét, benyomásait a művészet legkülönbözőbb csatornáit segítségül hívva mondta el nekünk. Festményekben, grafikákban, szobrokon, domborműveken, fafaragványokon keresztül, regényeiben és írásaiban.

Feledhetetlenek ezek a fiatalkori éveim, mert hetente kétszer együtt muzsikálhattunk a zenekari próbákon. Abban a zenekarban, amelynek Marcsu volt egyik fő összekovácsolója és lelke, ahol ő ötvözte az idősebb zenekari tagokat - akik között volt nyomdász, főorvos, zeneiskolai tanár, egyetemi professzor - velünk, a kezdő, de odaadóan igyekvő fiatal muzsikusokkal. Debreczeni néni kifőzdéjében szüleivel - Bella nénivel, Jóska bácsival - és vele elköltött ebédjeink még színesebbé tették ezeket az éveimet. Sajnos a szoborportré, amit nagy kedvvel tervezett rólam mintázni, sosem készült el. Valami mindig közbejött. Miután nyugdíjba vonulását követően hazatért Sopronba, még egyszer-egyszer eszébe jutott, de aztán a kegyetlen idő végleg elsodorta ezt a tervét.

Horváth Marietta igazi reneszánsz művész volt, de ez a sokirányú kimagasló tehetsége ugyanakkor élete megoldhatatlan terhévé is vált. Szülei akaratának eleget téve hegedült, messze az átlagon felüli készséggel és mély művészi átéléssel, zeneértéssel.

Szerethető, gyermekértő tanár volt. Rövid idő alatt felismerte a rábízott fiatalok tehetségét, adottságuk különböző megnyilvánulását és ennek megfelelően foglalkozott velük. Megmondta, ha úgy találta, a gyerek okos, intelligens, fogja szeretni a zenét, mert nyitott az értésére, de ha most tovább akarják a hegedűtanulással nyúzni, megutáltatják vele. Inkább sportoljon.

Úgy rajzolt, hogy Ágoston Ernő legreményteljesebb növendékei közé sorolta. Nagyszerűen mintázott, hisz a „zeneakadémia-kerülésének” ez a belső kényszer volt az előidézője. Nem csak nagyszerűen formázott, hanem már első szobrain keresztül is volt mondanivalója.

Zeneakadémiai társai, ahogy egykori főiskolai kamarapartnere, Kern Pista gyakran emlegette, nagy hegedűs-jövőt jósoltak Mariettának. Szabolcsi Bencét egész életében foglalkoztatta, miért vonult vissza a hegedűskarriertől egykori nagyszerű hallgatója.

Ágoston Ernő, az osztálya által tisztelt és szeretett „Gosti” biztos volt képzőművész elhivatottságában és remélte, ez lesz Marcsu életének fősodra. Szobrászmesterei – Pátzay Pál, Kisfaludi-Strobl Zsigmond és Szakál Ernő – látták Horváth Marietta alkotásainak átütő üzenetét és tanítványuk szobrász jövőjét. Becht Rezső által felébresztett írói vénáját is sikeresen kamatoztatta, mely történelem iránti érdeklődésével ötvözve szülte három befejezett és két abbamaradt regényét, valamint a század fontos soproni polgárairól írt könyvét, a „Régi jó Soproniak” című rövid megemlékező írásainak gyűjteményét. Reneszánsz művész volt, Isten adta tehetséggel, a művészetek szinte valamennyi ágában, törvényszerűen elrabolva egymástól a végső kiteljesedés lehetőségét egy becsületes, hittel és szeretettel megélt hegedűtanári pályagerincre felfűzve. Így szerettük és így csodáltuk. Mert nagyon sokan szerettük. Összetett érdeklődésével, sokoldalú egyéni művészi üzeneteivel, emberségével, sajátos életével, kitartó és életre szóló barátságával együtt.

 

Számtalan szálon kapcsolódtam hozzá. Meghatározó idősebb barát volt, akitől zeneszeretetet, kamarazenélést, a képzőművészetek iránti érdeklődést, valamint a felszín alatti látás igényét tanulhattam. Hosszú éveken át muzsikálhattam vele a soproni zenekarban. Érezhettem sokrétű alkotásain és elbeszélésein keresztül a teremtő művész elhivatottságát és mondani akarását. A barátja lehettem egy életen át, a gyermekkori huncutságainktól eredeztetve. Az élet keményebb korszakaiban is töretlenül élt ez a megbonthatatlan kapcsolatunk. Felejthetetlenek budapesti találkozásaink és teázásaink hármasban, nagynénjével Lilivel, a Zenta utcában. Többször meglátogattam Celldömölkön és örültem, hogy újra Sopronba költöztek. Azt mondta, amikor a Templom utcai lakásukban visszatérésük után először felkerestem: „… ígérd meg, ha Sopronban vagy mindig eljössz hozzám, annyira szeretek veled beszélgetni.” Ezt szerencsére gyakran meg is tettem. Sokszor idéztünk közösen átélt régi történeteket, közülünk időközben végleg eltávozott, szeretett barátokat, régi társakat. Ilyenkor, még betegsége alatt is, teljesen visszatért régi életkedve, vidámsága.

Örülök, hogy megnyithatom Dessewffy-Horváth Marietta emlékkiállítását.

Örülök, hogy ilyen sokan együtt lehetünk, akik szerettük, szeretjük. Szerettük és szeretjük művészetét, emberségét és büszkék lehettünk barátságára. Örülök, hogy mindezt, ezen a szép téli délelőttön műveivel körülölelve tehetjük, mert Marietta ezeken az alkotásain keresztül most is velünk van. Becsüljük meg értékes művészi hagyatékát és Marcsu személyének gazdag emlékét. A múlt század Sopronjának egyik meghatározó művészének és nagyszerű emberének emlékkiállítását ezekkel a gondolatokkal szeretném megnyitni. (Winkler Barnabás megnyitója, Sopron, Várkerület Galéria, 2011. január 23.).

***

Süle Ferenc, a Celldömölki Zeneiskola volt igazgatója

Winkler Barnabás tárlatmegnyitóját követően a Celldömölki Zeneiskola nyugalmazott igazgatója, Süle Ferencnek idézte fel Dessewffy-Horváth Marietta alakját.

Az emlékkiállítás február 6-ig látogatható, munkanapokon 9-12 és 14-16 óra között.

sopron.hu