Nyomtatás

Ötvenezren keresték fel az idei Utazás kiállítást

Mintegy ötvenezer érdeklődő kereste fel csütörtöktől vasárnapig a budapesti 35. Utazás kiállítást és kísérőrendezvényeit - közölte az előzetes adatok alapján a Hungexpo sajtóosztálya vasárnap este az MTI-vel. A térség legjelentősebb turisztikai vásárán, hajókiállításán, karavánbemutatóján és az ezekhez most már hagyományosan kapcsolódó Bringaexpóján ezúttal 22 ország több mint 500 kiállítója vonult fel 22 ezer négyzetméternyi kiállítási területen.

A rendezvény díszvendége Lengyelország és Debrecen volt, kulturális díszvendégként pedig a 110 éves halasi csipke szerepelt. Az idei londoni olimpia jegyében külön pavilont szenteltek a magyar olimpiai múltnak és jövőnek.

20120301utazas02.jpg


A kiállítóknak megrendezett "legjobb attrakció" verseny győztese a Lastminuteszalloda.hu lett, amely az elmúlt időszak zenei felfedezettjeit vitte el a látogatóknak. A második helyen Paks végzett tematikus napi programjaival, a harmadik helyen pedig Békéscsaba a kolbászkülönlegességeivel - közölte a Hungexpo sajtóosztálya.
A hajókiállítás idei attrakciója a katamaránbemutató volt, a díszvendég pedig a Fertő tó, míg a kempingezők a lakóautók választékába kaptak betekintést.
A 2013-as Utazás kiállítás február 28. és március 3. között lesz a Hungexpón.

 20120301utazas01.jpg

A kiállításon Sopront szállodái népszerűsítették és igyekeztek látogatót vonzani a városba. Az érdeklődők városi térképek, programok és kékfrankos után érdeklődtek, melyet a soproni tourinform irodától vagy a soproni szállodáktól meg is kaptak.

 

MTI-sopron.hu



2012. március 6. /