
Sikert aratott a zeneiskolai hangverseny
A soproni Horváth József Alapfokú Művészeti Intézet, közismert nevén a Zeneiskola növendékei adtak zenekaros hangversenyt a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.
A zeneiskolai hangversenyek különleges események a zeneiskola életében. Egyrészt megmutatkozási lehetőséget adnak a tehetséges növendékeknek a város közönsége előtt. Ez által a színpadon való megjelenésben, az intézményben tanító tanárokból álló zenekarral való közös fellépésben rutint szerezhetnek a zeneiskola hallgatói. Másrészt a hangversenyek ünnepi alkalmat jelentenek a családtagoknak, ismerősöknek barátoknak, akik örömmel tapsolnak a színvonalas előadásoknak.
A hangversenyek egyben képet nyújtanak az intézményben folyó, gyakran nem látványos, rengeteg gyakorlást, olykor kitartást igénylő, fáradságos munkáról is.
A kulturális központ Liszt-termét zsúfolásig megtöltötte a koncert közönsége. A színvonalas produkciók során a legkisebbek és a leggyakorlottabb növendékek egyaránt felléptek, akik mindannyian nagyon jól felkészülten, nagy odaadással és hozzáértéssel játszottak. Az eseményen jelen volt a város polgármestere, dr. Fodor Tamás is.
A hangverseny közönsége ezúttal is megtapasztalta, hogy Sopronban sok tehetséges fiatal él, akiknek előadásában a zene nagyszerű élmény, öröm és vidámság forrása.
A műsor:
1. O. Rieding: h-moll hegedűverseny III.t. Kocsis Anna Tanára: Bíró Anikó
2. W. A. Mozart: D-dúr zongoraverseny III.t. Gerencsér Anna (No. 26, KV 537) Tanára: Csóti Edit
3. A. Vivaldi: D-dúr gitárverseny I. t. Várallyay Bálint (RV 93) Tanára: Kovács Krisztina
4. Kodály Z.: A csitári hegyek alatt Horváth Enikő Sára – ének Tanára: Baloghné Móricz Andrea
5. A. Vivaldi: a-moll hegedűverseny III. t. Böröndi Zsolt (Op. 3 No. 6, RV 356) Tanára: Magyar Imre
6. L. v. Beethoven: G-dúr zongoraverseny II. t. Wagner Kristóf (Op. 58) Tanára: Bencsik Erzsébet
7. A. I. Hacsaturján: Keringő Major Júlia – fuvola Tanára: Jacsó Erika
8. G. Tartini: D-dúr csellóverseny II. t. Vados Márton Tanára: Dr. Barnáné Freivolt Valéria
9. A. Vivaldi: a-moll oboaverseny I. t. Haris Zsófia Tanára: Szénási-Szabó Diána
10. D. B. Kabalevszkij: D-dúr zongoraverseny II. t. Horváth Ábel (Op. 50) Tanára: Ferencz Éva
11. J. Rutter: Antik szvit fuvolára I. és VI. t. Erdélyi Hanga Tanára: Bálintné Horváth Erika
12. C. M. von Weber: Esz-dúr klarinétverseny I. t. Haraszti Rajmund Tanára: Prágay-Szabó Tamás
13. E. Grieg: a-moll zongoraverseny I. t. Bábinszki Gergely (Op. 16) Tanára: Ferencz Éva
A műsor során a szólistákat a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kísérte a Horváth József AMI tanárainak és diákjainak közreműködésével, vezényelt: Kocsis–Holper Zoltán.
.
BTÉ