
Becsengettek - évnyitókkal kezdődött az első tanítási nap
Sopron minden iskolájában mára már élénk zsivaj jelezte, hogy megkezdődött a 2012/21013-as tanév. A soproni Kozmutza Flóra Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános és Speciális Szakiskolában az évnyitó ünnepséget ma reggel tartották, ahol műsorral, verssel és énekszóval köszöntötték az új tanévet. Az elsősök és másodikosok dr. Simon István alpolgármestertől személyesen vehették át ingyenes füzetcsomagjaikat.
Horváth Lászlóné iskolaigazgató a diákoknak azt kívánta az új tanévre, hogy mindig derűs szívvel lépjék át az iskolaküszöböt, engedjék jó szívvel, hogy tanáraik, oktatóik neveljék őket, az eddigieknél is több szorgalommal végezzék feladataikat és ápolják az osztályközösségeket. Az elsősöket külön is köszöntötte az igazgató, akik most kezdik el megismerni a betűk és a számok, a tudás titkait, amihez bátorságot és kitartást kívánt neki.
A szülőktől bizalmat kért az iskolai közösség nevében, ígérve, hogy az iskola mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres és okos fiatalokként hagyják el az iskolát annak diákjai. A tanároknak is jutott az intézményvezetői biztatásból az évkezdésre. Horváth lászlóné közös célként fogalmazta meg azt, hogy mindent megtegyenek közösen a gyermekek érdekében a tanulmányok sikere és a tehetséggondozás terén, hogy élményadó napok következzenek a 2012/2013-as tanév alatt.
Horváth Lászlóné köszönetet mondott Sopron önkormányzatának, az iskola fenntartójának, hogy biztosítja a magas színvonalú oktatói, nevelői munka feltételeit.
Dr. Simon István alpolgármester, az önkormányzat nevében szólt az iskolakezdés izgalmairól és szép pillanatairól is, amelyeket az a tény okozza, hogy a tanulásnak köszönhetően mindenki okosabb lesz, gyarapodhat tudásban, ismeretekben, tapasztalatokban az elkövetkező időszakban. Eredményes tanulást kívánt, azt, hogy minden diák és tanár, együtt a szülőkkel örömét lelje a közös munkában.
Az iskola, mint Sopron minden iskolája fontos az önkormányzat számára, amit az önkormányzatot képviselők jelenléte is bizonyít, mutatott rá az alpolgármester, aki személyesen adta át az önkormányzat ajándék-füzetcsomagát az elsős és másodikos kisdiákoknak.
A Kozmutza-iskola 1989. szeptember 1. óta működik önálló intézményként, és 1998. óta viseli névadója, Kozmutza Flóra nevét. Az induláskor tanulásban akadályozottak és foglalkoztató tagozatos tanulók nevelését-oktatását-fejlesztését látta el az iskola, de már az első évek tapasztalatai azt mutatták, hogy szükség van a szakiskolai képzésre és a képzési kötelezettek ellátására is.
Az iskola gyógypedagógusainak szakmai felkészültségét, kreativitását, elhivatottságát bizonyítják az oktatás-nevelés-fejlesztés területén elért eredményei, tanítványai sikerei. Céljuk, hogy boldog, kiegyensúlyozott és hasznos polgárai legyenek hazánknak azok a fiatalok, akik iskolából kikerülnek. "Hivatásom a gyógypedagógia, erre esküdtem fel. A segítségnyújtás is lehet szenvedély."- mondotta Kozmutza Flóra, aki valamennyi, az iskolában dolgozó tanár, nevelő, szakoktató példaképe, szellemi anyja és az ő értékrendjének szeretnének megfelelni és élni választott hivatásuknak.
A kozmuztásoknak a mai napot örömtelivé tette az is, hogy dr. Simon István a füzetcsomagokon kívül ,,extra" édesség-ajándékkal is kedveskedett az iskola tanulóinak.
BTÉ