Nyomtatás

Két soproni diák juthat el egy különleges űrtáborba

Egy soproni fiatal felajánlása révén két soproni középiskolás diák próbálhatja ki az Amerikai Űr- és Rakétaközpontban, milyen űrhajósnak lenni.

A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) minden évben meghirdeti fiataloknak szóló esszépályázatát, amely két nyertes középiskolás diákja részt vehet az amerikai Nemzetközi Őrtáborban. A társaság minden évben egy felnőtt kísérőt is biztosít a diákoknak, aki – kísérőszerepe mellett - az amerikai Hunstville városában egy nyolcnapos, amerikai és nemzetközi tanároknak szóló őrkutatási továbbképzésen vehet részt.

A 2008-as évben a MANT a soproni Bacsárdi Lászlót delegálta Magyarország küldötteként a tanári nemzetközi őrtáborba. A tábor zárásakor a szervezık egy ösztöndíjat ajánlottak fel neki: egy általa megnevezett középiskolás diák térítésmentesen vehet részt a 2008/2009-es tanévben a U.S. Space&Rocket Centerben (Hunstville, Alabama állam, USA) hetente induló őrtáborok valamelyikén.

A részvételi díj egyébként 700-1200 dollár között van.

Az űrtábor nyolcnapos programja során a diákok megismerkednek az őrkutatással és az emberes őrtevékenységgel, kipróbálhatják magukat őrhajósoknak szóló szimulátorokban (sétálhatnak a holdi gravitációban, vezethetik az amerikai űrrepülőgépet, kísérletezhetnek a Nemzetközi Őrállomáson, búvárok segítségével víz alatti szereléseket végezhetnek), amerikai őrhajósokkal találkozhatnak – feledhetetlen élményeket átélve.

 

urkozpont1.jpg
Az ösztöndíjban részesült fiatalok Bacsárdi Lászlóval és a Széchenyi Gimnázium igazgatójával, Szabó Miklóssal

Hazatérése után Bacsárdi László úgy döntött, hogy ezt az ösztöndíjat a Magyar Asztronautikai Társaság nevében felajánlja alma materének, a soproni Széchenyi István Gimnázium diákjainak. Régi fizikatanárnőjének, Lang Ágotának a segítséget kérte az ösztöndíjat elnyerı diák kereséséhez. A tanárnő javaslata alapján a az ösztöndíjat megosztva kapja a tizedikosztályos Erdélyi Soma és a tizenegyedikes Nickl István. A fiatalok 2009 áprilisában utaznak az amerikai táborba.

 

Az ösztöndíj ünnepélyes átadásán a Széchenyi István Gimnáziumban. Bacsárdi László elmondta, hogy a Magyar Asztronautikai Társaság 1992 óta minden évben kiküld két fiatalt a nyári Nemzetközi Űrtáborba, de a mostani a második alkalom, hogy a tanév közbeni időpontra ajánlja fel a társaság a tábori részvételt.

 

urkozpont2.jpg
Bacsárdi László megmutatja a tábor résztvevőnek űrruháját
(Fotó: Kisalföld)

 

„Fantasztikus élmény volt együtt dolgozni amerikai fiatalokkal, vezetni egy szimulátorban az űrrepülőgépet, vagy éppen közelről megérinteni az Apollo-űrhajók leszállóegységét. De ugyanakkor emlékszem arra is, mennyire megérintett az űrkutatás sokszínűsége – ahogy bemutatták, nem csak az emberes őrrepüléseket jelenti, és mi mindent ad a mindennapi életünkhöz. Bízom benne, hogy jövı tavasszal a két soproni fiatal feledhetetlen élményekkel fog hazatérni a táborból” – mondta Bacsárdi László, aki nem csak tanárként, hanem régebben diákként is járt az amerikai űrtáborban.

Az ösztöndíj a diákoknak a részvételi díjat fedezi, így a repülőjegyhez szükséges anyagi fedezetet maguknak kell előteremteni.

(sopron.hu)



2008. november 19. /