
Az örvendezés adventi vasárnapja
A várakozás aranymetszéspontjában van az örvendezés vasárnapja – mondta Horváth Imre városplébános advent harmadik vasárnapján a soproni Fő téren.
A város adventi koszorúján Horváth Imre városplébános gyújtotta meg a harmadik gyertyát.
Az eseményre összesereglett nagyszámú érdeklődő közönség előtt a Fidelissima Vegyeskar teremtett szívet-lelket emelő adventi hangulatot.
Szent Pál apostolnak a Filippibeliekhez írott levelét idézte Horváth Imre városplébános: „Örvendjetek az Úrban szüntelen! Újra csak azt mondom: örvendjetek! Az Úr közel van. (Fil.4,4-5)”.
-A Megváltó elhozza az Atya szeretetét, hogy a világ megismerhesse Isten jóságát és szeretét.
Erre várakozni csak örömmel lehet, mint ahogyan Mária és József is tette, akik megtapasztalták Isten szerető jelenlétét.
A mai világnak, a mai embereknek szüksége van az örömhírre. Jézus örömhírt hozott a világba. Az örömhír az hogy: Isten szeret.
Jézus arra is kér, hogy mi, magunk is legyünk örömhírvivők.
A várakozás időszaka arra is jó alkalom, hogy újra felfedezzük Jézus arcát egymásban. Örüljünk egymásnak, mert Isten örömét leli bennünk – hangzottak az ünnepi gondolatok, amelyek után Wass Albert egyik ismert karácsonyi verse is elhangzott.
BTÉ