Nyomtatás

Fiatalos lelkesedés a színpadon és a nézőtéren

Antonín Dvořák: IX., Újvilág-szimfóniáját hallgatta meg több mint 200 fiatal ma délelőtt a Liszt-központban. A rendhagyó énekóra vendége ezúttal a Győri Egyetemi Zenekar volt, akiket Ménesi Gergely vezényelt.

 Hat soproni iskolából érkeztek diákok az előadásra. Nagyon örülünk, hogy sikerült sok fiatalt egy időben, jó hangulatban, jó zenével összehoznunk – mondta Kóczán Péter, a program szervezője. Győri Zeneművészeti Főiskola hallgatói egy olyan művet adtak elő, ami középiskolai tananyag, ezért a pedagógusok is örültek a lehetőségnek, hogy élőben meghallgathatják.

koncert02.jpg

A zenészek nagyon lelkesen, lendületesen játszottak, ez a hangulat pedig átragadt a közönségre is.


koncert03.jpg

A Pro Kultúra koraesti hangversenybérletéhez kapcsolódik a rendhagyó énekórák sora. A hangversenybérlet 2012/2013-as szezonjának utolsó előadása jövő szerdán lesz a Liszt-központban. A Gregorián vonzásában című műsorra akkora volt az érdeklődés, hogy szombaton este is megismétlik a koncertet a művészek.


koncert04.jpg

Ezzel természetesen csak ez a szezon zárul le, a koraesti hangversenyek és a rendhagyó énekórák sora is folytatódik 2013/2014-ben.


koncert05.jpg

 A következő két programról:

 ÁPRILIS 24. SZERDA 18.00 LISZT-KÖZPONT

Koraesti hangverseny / Vox Humana bérlet

A GREGORIÁN VONZÁSÁBAN

Allegri, Bach művei és pszalmodizáló népdalok

Kórus Spontánusz

Capella Savaria (hangversenymester-művészeti vezető: Kalló Zsolt)

Guessous Majda Mária, Junior Prima díjas népzenész

Vezényel: Kocsis-Holper Zoltán

Belépőjegy: 1500 Ft

 

ÁPRILIS 27. SZOMBAT 19.30 LISZT-KÖZPONT 

Muzsika + Szó

A GREGORIÁN VONZÁSÁBAN

(Az április 24-i koncert megismétlése)

Belépőjegy: 1500 Ft

HJ



2013. április 17. / Kultúra