Nyomtatás

Soproni Ünnepi Hetek – kulturális programok június 20-tól július 13-ig

Közel egy hónapon át, tíz helyszínen várja a látogatókat Sopron egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja. Színházi előadások,  szabadtéri és gyermekprogramok, könnyűzenei koncertek, templomi hangversenyek valamint képzőművészeti kiállítások is szerepelnek a Soproni Ünnepi Hetek programkínálatában.

Június 20-án este 8 órától, a Szentivánéji álom – Sopron Folkfest keretében tartják a fesztivál megnyitó ünnepségét Sopron Fő terén. Néptánc bemutatókat, népzenei és világzenei produkciókat is láthat a közönség, a felállított standoknál pedig soproni borászok italait lehet megkóstolni.

A programokról  Horváth Zoltánné, a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója és Kóczán Péter, kulturális igazgatóhelyettes számolt be.

A Soproni Petőfi Színház a Nemzeti Színház vendégszereplésével Tamási Áron Vitéz lélek című drámáját láthatja a közönség a nyitónapon. Az idei Ünnepi Hetek vendégszereplői között lesz még a Magyar Állami Operaház, Donizetti Don Pasquale című vígoperájával, és a Veszprémi Petőfi Színház, melynek társulata a népszerű musical-operát, az Anna Kareninát mutatja be Halas Adelaida, Sasvári Sándor és Varga Miklós főszereplésével. A fesztivál második hétvégéjén is népszerű színészek érkeznek a Petőfi Színházba: június 26-án Hernádi Judit és Kern András, 27-én Udvaros Dorottya és László Zsolt, 28-án Nagy Ervin és Péterfy Bori, 29-én pedig Vári Éva lesz látható egy-egy kortárs darabban. A Soproni Petőfi Színház társulata pedig szabadtéri előadásban mutatja be a Lúdas Matyi című zenés mesejátékot.

Több szabadtéri program is szerepel a fesztivál kínálatában: június 28-án Táncdalfesztivál lesz a Fő téren, Korda György, Balázs Klári, Koós János, Dékány Sarolta és az Apostol együttes szereplésével. Szintén a Fő téren rendezik meg július 11-én a Magyar Nóta- és Dalestet, melynek keretében Madarász Katalin, Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor és a HAKME Cigányzenekar lép fel. Július 12-én pedig musical-estre várják a látogatókat, ahol a Soproni Petőfi Színház művészei mellett Vastag Tamás, Kocsis Tibor, Buch Tibor, Füredi Nikolett és Halas Adelaida is feltűnik majd a színpadon. Még több zenei élményt kínál a Várisi Zenepavilon koncertsorozata, mely június 22-től minden vasárnapra tartogat egy-egy programot, soproni zenekarok közreműködésével.

 

IMG_8864cc.jpg

Természetesen idén is lesz Soproni Tündérfesztivál, amit már hetedszer rendeznek meg a szervezők. Az ingyenes program június 28-án délelőtt 10-től este 10-ig várja a gyerekeket az Erzsébet kertben.

 

IMG_8872 cc.jpg

 

A komolyzenei hangversenyek sora június 25-én indul, szerdán este 8 órától Liszt szalonban (Szent György u. 12.), ahol a soproni kórus, a Sonitus Scarbantiae lép fel Harcz Katalin vezényletével. Július 2-án pedig az idén 185 éves Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar ad jubileumi koncertet a Szent Mihály templomban, a győri és a soproni Liszt Ferenc Kórusok valamint a Sinfonietta Kindberg közreműködésével. A koncerten Schubert Esz-dúr miséje hangzik el, kiváló szólisták részvételével, valamint Ausztria egyik legjobb karmestereként számon tartott Johannes Wildner vezényletével. Július 9-én Dominique Levacque orgonaművész ad koncertet Nagy Francia Romantikusok címmel, az Evangélikus templomban.

 

IMG_8876 cc.jpg

Két képzőművészeti kiállítás is nyílik a Soproni Ünnepi Hetek keretében: június 22-től a 125 éve született soproni festőművész, Mende Gusztáv jubileumi emlékkiállítása lesz látható a Festőteremben. Július 11-én pedig a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria páratlan Zichy-gyűjteményének tárlata nyílik meg a nagyközönség előtt, a Liszt-központ Munkácsy-termében.

IMG_8877cc.jpg

 

A Soproni Ünnepi Hetek záró rendezvénye július 12-én lesz: ezen a napon mutatványosok, zenészek, táncosok, művészek kiállításai népesítik be a Várfalsétányt. Sopron történelmi belvárosának hangulatos terein délután 4-től este 8-ig váltják egymást a különböző programok.

A Soproni Ünnepi Hetek nagy tradíciójú fesztiválsorozat: 1957-ben szervezték meg először.  Az idegenforgalmi szezonban, június közepétől három héten át kínál különleges művészi produkciókat a város polgárainak, valamint a nagyszámú hazai és külföldi érdeklődőknek.

 

IMG_8885cc.jpg
sopron.hu



2014. június 5. / Kultúra