Nyomtatás

Újabb felújított kilátó: a Vas hegyi Gloriette kilátó vonzó célpontja a természetjáróknak

A kilátó felújítási program utolsó állomása Vas hegyi Gloriette, ezzel megújult az összes kilátó a parkerdőben.  A Vas hegyi Gloriette kilátóból a Várhelyre, a Karmelita templomra, Sopronbánfalvára, továbbá a Rozália hegység és a Schneeberg felé nyílik gyönyörű kilátás.

A Vas hegyi Gloriette kilátót dr. Fodor Tamás polgármester és dr. Simon István alpolgármester közösen adta át a kirándulóknak és köszönte meg a TAEG Zrt., személy szerint dr. Jámbor László vezérigazgató elkötelezettségét abban, hogy a Soproni Parkerdő folyamatosan fejlődik, szépül, egyre vonzóbb célpontja az idegenforgalomnak.

A legújabb, máig tartó fellendülés a soproni parkerdő közjóléti fejlesztési tervének kidolgozásával vette kezdetét, melynek eredményeként nagyszabású beruházási program indult. Ennek keretében megújultak a parkerdőben a kilátók.

 

SN850172p.jpg

A kilátók fontos kirándulási, túrázási célpontok, s ehhez igazodva környezetük is megfelelő szolgáltatást nyújt az oda látogatóknak: padok, asztalok, szalonnasütők, szemetesládák.

 Közkedvelt kiránduló helye közül kétségtelenül a legismertebb a Károly-kilátó és környéke, ahol a játszótéren, padokon, asztalokon, erdei vendéglőn és a kilátóból a turisták elé tárul.

 

foto 4p.jpg

 

 

 Építészetileg és városközelsége miatt látogatottság szempontjából is kiemelkedik a Sörházdombi kilátó.  A Soproni-hegyvidék legmagasabb pontján (557 m) és a várostól legtávolabb található a Magasbérci kilátó (Hermes fölött).  A Károly-kilátó és a Magasbérci kilátó között helyezkedik el a Béke kilátó és a talán legszebb hegyvidéki panorámát nyújtó Várhely kilátó. 

 

2p.jpg

 A Szárhalmi erdőben a 208 m tengerszint feletti Kecske-hegyen, a Kecske-hegyi kilátóból egyidejűleg gyönyörködhetünk a soproni és a Fertő-tavi panorámában.  Hasonló élményt nyújt a Dudlesz erdő déli részén található Hubertusz kilátó is.

 

3p.jpg

Dr. Jámbor László vezérigazgató elmondta:  A kilátó felújítási program utolsó állomása Vas hegyi Gloriette, ezzel megújult az összes kilátó a parkerdőben.  A Vas hegyi Gloriette kilátóból a Várhelyre, a Karmelita templomra, Sopronbánfalvára, továbbá a Rozália hegység és a Schneeberg felé nyílik gyönyörű kilátás.

 

 foto 5p.jpg

 

Jámbor László által a Soproni Parkerdő egyik nagy segítőjének titulált dr. Simon István  alpolgármester  elmondta: a városvezetés a TAEG vezetésével együtt nagy elkötelezettje a Soproni Parkerdőnek . örömteli esemény a kilátó átadása, ahonnan a világon az egyedülálló hely környezetét fel lehet fedezni és gyönyörködni a panorámában, ezért is jó hogy sokan vannak, akik ilyen szép időben, ilyen jó helyen, ilyen jó társaságban összejöttek a kilátóátadásra.


A Vas hegyi Gloriette kilátó leírása

 

A Vas-hegyen már az 1900-as évek elején is állt kilátó.

 Romwalter Károly és Diem Gusztáv 1886-os évben kiadott „Illustrierter Führer durch Oedenburg und seine Umgebungen” című művében - amely az első soproni képes útikalauz volt - találunk utalást a kilátó létesítésének körülményeire.

 Ebből tudjuk meg,hogy Kugler Henrik1876-ban a városi tanácsban felvetette a Vas-hegyen létesítendő gloriette gondolatát, ami 1900-ban mint parapluie (ernyő) majd 1909-ben mint gloriette valósult meg.

 A kilátó 367 m magasságban fával borított meredek sziklafal szélén állott. A szép kilátóhelyen padok kínálnak alkalmat a pihenésre. Ez a gloriette már nem létezik, egykori helyét egy kőbe ágyazott magassági jel mutatja. A ma látogatható kilátón elhelyezett táblán a következő felirat olvasható:

 „Építette a régi Gloriette helyén a Tanulmányi Állami Erdőgazdaság a Soproni Városszépítő Egyesület közreműködésével 1989-ben.”

 Magassága kb. 8 méter, járószintje 3 méter.



2014. június 23. / Eredményeink