Nyomtatás

Letették az MKB Aréna bővítésének alapkövét

Az alapkőletétellel megkezdődtek az önálló Soproni Darazsak Akadémiai Oktatóközpont új létesítményeinek kivitelezési munkálatai. A látványtervek a Képgalériában.

Az alapkőletételen dr. Fodor Tamás, a város polgármestere hangsúlyozta a 550 millió forintos összköltségű beruházás fontosságát, amely az eddigieknél is nagyobb lehetőséget teremt az utánpótlásnevelésnek és az iskolai testnevelésnek egyaránt, továbbá amelynek köszönhetően a sportcentrum alkalmassá válik nemzetközi versenyek megtartására.

Hangsúlyozta annak fontosságát is, hogy  420 millió forint a kormányzat által kidolgozott TAO finanszírozásból érkezett, míg Sopron önkormányzata 130 millió forinttal támogatta az oktatóközpont helyszínének kialakítását. A beruházás létrejöttét a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kiemelten támogatta.

 

Cam_3ccc.jpg

A magyar kormány támogatási rendszere és az önkormányzat jelentős anyagi szerepvállalása együttesen lehetővé teszi, hogy a csarnok alkalmassá váljon utánpótlás-, és felnőtt világversenyek nemzetközi színvonalú megrendezésére. Az MKB Aréna üzemeltetője, a Raabersport Kft. elsősorban az utánpótlás-nevelés feltételeinek további javítását tűzte ki céljául.

Ennek első igazán komoly lépéseként az MKB Aréna is otthonául fog szolgálni a 2015-ös Női Kosárlabda Európa-bajnokságnak, de emellett kiszolgálja majd mind a diák, mind az amatőr sport igényeit, valamint nagyszabású kulturális rendezvényeknek is teret adhat.
A kivitelezés az EB megkezdése előtt, vagyis 2015 nyaráig be fog fejeződni.

 

alapko3cccc.jpg

A jelentős beruházásnak köszönhetően:
- új edzőpálya épül, amely összenyitható a nagyteremmel, de attól függetlenül is üzemeltethető
- létrejön egy olyan multifunkcionális terem, amely helyet tud biztosítani az itt működő utánpótlás neveléshez kapcsolódó Akadémiának, és a kulturális rendezvények háttérkiszolgálásának is
- új öltözők és raktárépületek jönnek létre a megnövekedő igények ellátása, valamint a sport és egyéb eszközök, mobil berendezések tárolására. A létesítményen belül rehabilitációs központ és konditerem is helyet kap
- új vizesblokkokat alakítanak ki
- bővül a büfé és a fogyasztótér, valamint a nagyteremben egy VIP lelátót alakítanak ki.

A létesítmény alkalmas lesz edzőtáborok, sportszakmai találkozók, edzők és játékosok elméleti-, és stratégiai oktatására is.

Az eseményen a soproni kosárlabdázás alapjait megteremtő sportlegenda,  id. Zombori István fia, dr. Zombori István önkormányzati képviselő ismertette édesapja sportszakmai életútját, amelyben fontos szerepet játszott a helyi kosárlabda-sport megteremtése, támogatása és sikerre vitele, egyben örömét fejezte ki, hogy a soproni kosárabda-akadémiának is otthont adó központ létesül, megvalósítva édesapja mindenkori terveit és álmait.

sopron.hu



2014. július 11. / Sport