Nyomtatás

Elstartolt a Fertő tó kerülő futás és kerékpártúra

Elstartolt a Sopron-Fertő tó-Sopron ultramaraton. A Fertő tó kerülő 2 napos futóversenyt és az ezzel egyidőben zajló helytörténeti kerékpártúra startjelét  dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere adta meg Sopron Fő terén. A mezőny érkezése holnap, vasárnap, 15 óra utánra várható a Káposztás utcai stadionban felállított célvonalnál.

A 150 résztvevő indulásánál jelen voltak dr. Simon István és Abdai Géza alpolgármesterek és a képviselőtestület több tagja is, ez is jelzi a verseny jelentőségét.

P1030440cccc.jpg

A város emblematikus és egyik legszebb helyéről, Sopron Fő teréről indul a verseny és a lehető legszebb útvonalon, a Fertő tó körül vezet – mondta dr. Fodor Tamás polgármester a start előtti pillanatokban, aki jó versenyzést kívánt a rajtnál felsorakozott résztvevőknek.

P1030437ccc.jpg

.

P1030443cccc.jpg

A második alkalommal rendezett futás és kerékpártúra útvonala a Sopron-Podersdorf-Sopron útvonalon vezet ma és holnap.

 

P1030444cccc.jpg

Sopron és térsége sportattrakciójának számít, azzal a nem titkolt céllal, hogy Sopron és környéke a Fertő csodálatos élővilága országosan és nemzetközileg is ismert legyen: ez az elsődleges célja a rendezvénynek. Másodsorban a verseny előversenye az őszi ultramaratonnak.

 

P1030436cccc.jpg

 

A Fertő tó körfutással a BBU rövid távú célja pedig az, hogy 2015-re a Bécs-Pozsony-Budapest ultamaraton útvonalát visszahozzák Sopronba.

 

P1030446ccc.jpg

A sportverseny gyökerei Sopronhoz kötik Frank Tibort, a Bécs-Budapest Ultramaraton Ktf. (BBU) sportszakmai igazgatóját, aki elmondta: az ultramaratonisták a két nap alatt 127 kilométert tesznek meg. Egyéniben, váltóban és négy plusz egy fős csapatokban lehetett nevezni, a kerékpárosok "helytörténeti teljesítménytúrán" vesznek részt.

 

P1030450cccc.jpg

A startnál sok sportszerető rajongó, ismerős, barát és érdeklődő bíztatta a sportolókat, akiknek az érkezése holnap körülbelül 15 órát követően várható a célba, amely a Káposztás utcai stadionban lesz.

sopron.hu



2014. július 12. / Sport