
Városi támogatással teljesen felújították a Szent Mihály temető testvér-egyesületi síremlékét
A soproni Szent Mihály temetőben lévő, jelentős önkormányzati támogatással teljesen felújított Katolikus testvér-egyesületi közös síremlék megáldását tartották ma a Szent Mihály templom vasárnap délelőtti szentmiséjét követően. - Képgalériával frissítve
Sopron város támogatásának köszönhetően, továbbá a Nemzeti Kulturális Alaptól nyert forrásból újulhatott meg a Szent Mihály temetőben a Katolikus testvéregyesületi közös síremlék, amelynek a felújítás utáni megáldására ma került sor. A síremlék megáldásán részt vett dr. Simon István alpolgármester, a városrész képviselője.
A Szent Mihály templom vasárnap délelőtti szentmiséjét követően Horváth Imre városplébános a hívek és az alpolgármester jelenlétében tartott megáldást megelőzően köszönte meg Sopron városának a több mint egymillió-kétszázezer forint támogatást, amely mellé az NKA-tól is nyert támogatást a síremlék-felújításhoz az egyház.
A megáldás alkalmával a városplébános részletesen ismertette a síremlék allegóriáit.
Micsánek József városplébános (1822-1839) plébánosságának emléke a Katolikus testvéregyesület újjászervezése és megszilárdítása, amelynek látható jele a Szent Mihály temető felállított közös testvér-egyesületi emlék.
Micsánek József maga tervezte az allegorikus síremléket. Egy erős, négyzet alakú kőalapon emelkedik az emlékpiramis, csúcsán a szent kereszt jelével.
A főhomlokzaton nyílik az örökkévalóságba vezető kapu, fölötte a 118. zsoltár 20. verse olvasható: „Ez az Úrhoz vezető kapu, az igazak mennek be rajta.”
A sötét kapu jobb oldalán ül a halál felé induló élet jelképe: a fáradt agg vándor vándorbotjára támaszkodva. Baloldalán a piramisnak egy szikladarab támaszkodik, melynek lapján ez olvasható: „ Utazom az örökkévalóságba, hol érek egyszer Vaj’h oda? ahova utam vége vezet, melyen most megyek.”
A piramis közepén a kapu fölött emléktábla van, amelynek felirata: „ E testvér-egyesületi síremléket felszentelte ezen szeretet-gyülekezet kegyes megemlékezéssel valamennyi elhunyt testvérre, az Üdvözítő Jézus Krisztus mindenható oltalma alatt, a tevékeny felebaráti szeretet és minden testvér-egyesülés végcéljaként. 1829.”
A piramis csúcsán a kereszt, amely által megszabadultunk a bűn (az őskígyó a tiltott gyümölccsel) és a halál (a koponya) romlandóságából. Ez olvasható a kereszt alatt: „Egy mindenkiért.” (Jn 11,50)
.
A keleti oldalon Johann Baptist Kastner (Linderhof 1775-Wutschdorf 1841.) Missbrunn-i plébános verssora olvasható: „És te, óh szent Kereszt, őrizd itt, e csendes temetőben nyugvó halottak maradványait, amíg majd a feltámadás nagy napjára az angyalok ünnepi hangja hív.”
Végül még egy bibliai idézet és az egyház fohásza olvasható a síremléken: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz énbennem, még ha meghal is élni fog.” (Jn 11,25-26) – mondja az Úr.
„Adj Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében. Amen”
(Mindezekről részletesen Póda Endre: a soproni Kath. Parochia és a Soproni Kath. Hitközség története 1892 című kiadványban olvashatak az érdeklődők.)
sopron.hu