Nyomtatás

Fertő tó: elindult a viharjelző rendszer

Éjfélkor elindult a viharjelző rendszer a Balatonon, a Velencei-tavon, a Tisza-tavon és a Fertő-tavon – jelentette be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gazdasági főigazgató-helyettese a Fertő-tavon tartott rendszerindító sajtótájékoztatón, szerdán.

Tollár Tibor az október 31-éig működő rendszerről elmondta, hogy annak állapota ugyanolyan, mint a hasonló nyugat-európai rendszereké. Kitért arra is, hogy az elmúlt négy évben 330 millió forintot fordítottak fejlesztésre, hazai forrásból. Kiemelte, hogy a Tisza-tavon mintegy 10 millió forintból alakították ki a rendszert, emellett a Balaton keleti medencéjében négy viharjelző oszlopon LED-fényszórókat szereltek fel, amelyek előnye, hogy nagyobb távolságról is láthatók.


DSC_0016ccc.jpg

Tollár Tibor a határon átnyúló együttműködés fontosságát  is hangsúlyozta.

- A kormány kiemelten kezeli a Modern Városok programot, Sopronban. Ezt a múlt héten jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök - hangsúlozta dr. Fodor Tamás polgármester, aki arról is szólt, hogy következő időszakban a Fertő tavi vizitelep fejlesztésre kerül. Az elmúlt öt évben hazai forrásból történtek meg a különböző fejlesztéseink, beruházásaink, ám az előttünk álló 2014-2020-as uniós ciklusban jelentős összegeket tudunk lehívni.

 

DSC_0049ccc.jpg


A rendezvényen elhangzott, hogy hazánkban a Fertő tó az egyetlen, ahol az év minden napján működik a viharjelző rendszer.

 

DSC_0056ccc.jpg



Dr. Radics Kornélia többek között az OMSZ applikációs alkalmazását ajánlotta a jelenlévők figyelmébe. A meteora.met.hu oldalon saját riasztási feladatok állíthatók be, mint például egy időjárási jelenségre.

 

DSC_0093ccc.jpg



Az előadásokat követően aktiválták - mint minden év április 1-jén - a tavi viharjelző rendszert.


DSC_0099ccc.jpg

sopron.hu



2015. április 1. /