
Fiatal karnagyokkal ünnepli a zenét a Kórus Spontánusz
Ifjú kórusvezetők érkeznek a hétvégén Sopronba. Június 20-21-én Kocsis-Holper Zoltán karnagy irányításával és a Kórus Spontánusz közreműködésével fejlesztik technikai és kommunikációs készségeiket. Az Avizó! című, kétnapos kurzus vasárnap koncerttel zárul, amely kapcsolódik a Zene Ünnepe országos rendezvényeihez.
A kurzus ötlete a Kórus Spontánusz vezetőjétől, Kocsis-Holper Zoltántól származik, aki nemrég második díjjal és különdíjjal tért haza a Fiatal Karvezetők Nemzetközi Versenyéről.
– A vezénylés technikája mellett szó lesz a kórusvezetés pedagógiájáról és sok más kérdésről is, amelyek talán ritkábban kerülnek elő hasonló alkalmakkor – fogalmaz a karvezető.
– Emellett abban is különleges a mi kezdeményezésünk, hogy nemcsak tőlem, hanem a kórustól is folyamatosan kap visszajelzést az éppen előtte álló karnagy, hiszen a tagok látják, érzik leginkább, hogy mi jó nekik, melyik technika működik, és melyiken kell még finomítani – teszi hozzá Kocsis-Holper Zoltán.
A kurzuson összesen 9 karvezető dolgozik majd. A darabok között reneszánsz, romantikus és kortárs kórusmű, valamint népdalfeldolgozás is szerepel. A műveket szombaton először zongorával, majd a kórussal próbálják a növendékek. Eközben pedig Kocsis-Holper Zoltán ad tanácsokat, javaslatokat a karnagyoknak. A próbák – rendhagyó módon – a közönség számára is nyitottak. Bárki bepillanthat a „boszorkánykonyhába”, és meghallgathatja, hogyan alakulnak a darabok a gyakorlás során.A kurzus vasárnap délután 4 órakor zárókoncerttel ér véget.

Fotó: Takács Noémi
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán rendezett esemény több, mint egy szokványos előadás: a cél az, hogy a növendékek élesben, közönség előtt is kipróbálják a tanultakat.
A résztvevők mellett a Spontánusz karnagya is vezényli majd kórusát.A hangverseny a Zene Ünnepe világméretű kezdeményezéséhez is kapcsolódik: a programot 1982-ben Franciaországban indították útjára, küldetése, hogy minél többen, minél több helyen zenéljenek együtt.
Napjainkban több mint 100 országban rendeznek valamilyen zenei eseményt.
A kurzust Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara és az Erdészeti Múzeum támogatja.

További információ: http://spontanusz.hu/news/avizo-karvezetoi-kurzus-sopronban
2015. június 18. / Kultúra